Mesterjátszma – Fordulatos pszichothriller az ’56-os menekülők sakkozós drámája

FILMKRITIKA – 1956-ban járunk, közvetlenül a levert forradalom után és két szerelmes fiatal és volt forradalmár menekül egy túlzsúfolt vonaton, amelyik egyenesen a szabadság felé robog. Egy párhuzamos történetben pedig egy fogva tartott és az ávósok által pszichológia kínzásnak alávetett pap lassú megőrülését láthatjuk, amint egy sakk oktatókönyvbe menekül. A két cselekményszál persze összefonódik Tóth Barnabás új filmjében, amely egy feszes, izgalmas, fordulatos thriller, melyre olyan szüksége volt már a romkomoktól és pátoszos történelmi filmektől stagnáló magyar filmgyártásnak, mint egy falat kenyérre.

 

 

Stefan Zweig Sakknovella című művének szabad adaptációja a Mesterjátszma, amely 1956-ban, nem sokkal a forradalom leverése után játszódik. A film trailere és általában véve a forradalom témáját feldolgozó eddigi alkotások alapján elsőre azt is gondolhatnánk, hogy egy újabb pátoszos, tragikus, köldöknézős ’56-os filmdrámát láthatunk, amely 1956, az emigrációba menekülők, illetve a foglyok kálváriáját mutatja be, de szerencsére erről szó sincs. A Mesterjátszma sokkal inkább emlékeztet a különféle zsánerfilmekre, mint például a kémfilmek (azon belül is az Oroszországból szerelemmel), vagy a szürreális rejtélyeket feldolgozó alkotások. Anélkül, hogy spoilereznénk, engem két klasszikus, meghökkentő csavart felhasználó horrorfilm alapmotívumára is emlékeztet a Mesterjátszma és ez kifejezetten jót tett neki.

 

 

Két fő szálon fut a cselekmény

 

A Mesterjátszma alapvetően két történeti szálat mesél el. Egyrészről két menekülő fiatal történet ismerhetjük meg, akik közül az egyik Márta (Varga-Járó Sára) hatalmas sakktehetség, István (Váradi Gergely alakítja, akit a Besúgó című sorozatból ismerhetünk) pedig egy rámenős, kicsit svindler, de alapvetően jólelkű fiatal srác, aki egyben volt forradalmár is. Másrészről pedig egy pap, „B” (Hajduk Károly) kálváriáját, akit elfogott az ÁVH és a női ávós tiszt pszichológiai kínzásnak veti alá, hogy egy, az állítólag „Vatikánnak szánt” „kincs” hollétét kiszedjék belőle. A megkínzásának egyik módszere, hogy B. nem láthatja őrzői arcát, illetve egyéb furfangos módon is gyakorlatilag megőrjítik, így próbálják meg elérni, hogy B elárulja, hol van a „kincs”.

Miközben eleinte párhuzamosan futnak a két cselekményszál eseményei, később ügyesen köti össze a pap karakterén keresztül. Bár nem világos, ki az igazi főszereplő, de ez nem is baj, sőt, a film feszültségéhez is sokat hozzáad. Hajduk már A martfűi rémben is megmutatta, hogy mire képes az ilyen lelkileg súlyosan sérült karakter megformálásában, most ismét remekel a skizofrén pap szerepében. Mellette Váradi Gergely szintén magabiztosan hozza rámenős, de barátnőjébe fülig szerelmes volt forradalmár srác karakterét.

Egy harmadik fontos karakter Czentovics Sándor (Mácsai Pál), egy rejtélyes, gazdag idegen, akivel a fiatalok a vonaton találkoznak és aki hajlandó Mártával leülni sakkozni, ráadásul pénzben, így a pár visszaszerezheti azt az „eltékozolt” pénzt, amelyet István kénytelen volt egy emberkereskedőnek (David Yengibarian) kifizetni, hogy felszállhasson a vonatra.

Érdekes figura még az a femme fatale-szerű karakter is, akit Péterfy Bori alakít és aki állandóan kikezd Istvánnal. Az ő karakteréről is szép lassan hull le a lepel, hogy mi is a szerepe ebben a különös thrillerben.

 

 

A remek ritmus mindvégig kitart

 

A film erős pozitívuma, hogy sosem fogunk unatkozni, a jól kidolgozott forgatókönyvnek és a rendkívül kreatív képi megoldásoknak egyaránt köszönhetően. Egy igen ütős akciójelenetet is láthatunk, ez engem az Oroszországból szerelemmel idevágó jelenetére emlékeztetett Bond és Red Grant között, bár annyira azért nem volt brutális.

Egyedül talán az róható fel a Mesterjátszmának, hogy egyes dialógusok kicsit erőltetettek, illetve bizonyos történeti elemek nem túl logikusak, vagy hitelesek. Bár van a sztoriban egy hatalmas csavar, de még ez sem ad megfelelő magyarázatot ezekre a logikai bakikra. Szerencsére azért nincs túl sok belőlük.

A sok bugyuta romkom után, amellyel a magyar filmgyártás állandóan megsorozza a közönséget és a kritikusokat, igazi felüdülés egy ilyen remek pszichológiai thriller, egyszerre jól adagolt és meghökkentő csavarokkal, hiteles alakításokkal. Aki kedveli az ilyen filmeket, szerintünk ne hagyja ki Tóth Barnabás alkotását, még akkor sem, ha sakkozni nem fog megtanulni belőle.

-BadSector-

Mesterjátszma

Rendezés - 8.4
Színészek - 8.5
Történet - 8.2
Látvány/zene/hangok - 8.3
Hangulat - 8.2

8.3

KIVÁLÓ

A "Mesterjátszma" egy fordulatos pszichothriller, amely az '56-os forradalom árnyékában bontakozik ki, ahol a sakk az egyetlen menedék. Tóth Barnabás filmje ügyesen ötvözi a karakterdrámát a feszült thrillerelemekkel. A két cselekményszál összefonódása egy erős történeti ívet alkot, ami kiemelkedik a magyar filmkínálatból, bár egy-két történeti elem nem túl logikus, vagy hiteles, de ez nem ront sokat az összképen.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu