FILMKRITIKA – A Marvel Moziverzum legújabb filmje, a Marvelek, Carol Danvers, Kamala Khan és Monica Rambeau hármasságát helyezi a középpontba, ám még így sem képes elérni azt a magasra tett mércét, amit a rajongók várnának. A karakterek közötti kapcsolat és a történeti szálak bonyolult szövevénye ígéretesnek tűnik, de a film gyakran elvész a rendezetlen akciójelenetek és az összefüggést nélkülöző mellékszálak dzsungelében. Az új karakterek és a történeti fordulatok, habár érdekes újdonságokat hoznak, nem alkotnak mindig egységes egészet, ami néha megnehezíti a film eseményeinek követését a néző számára.

 

 

Az elmúlt négy évben a Marvel Moziverzum tíz mozifilmet és több sorozatot is piacra dobott azóta, hogy a rendkívüli erővel megáldott űrgyalogos, Carol Danvers, azaz Brie Larson először szerepelt a Kapitány Marvel címszerepében és kulcsfontosságú szerepet töltött be az Avengers: Végjáték eseményeiben. Ha azt mondanánk, hogy a rengeteg új történet során Carol szinte csak mellékszereplővé vált, szinte még hízelgő is lenne.

 

 

„Egyedül nem megy”?

 

Nia DaCosta Marvelek című alkotásában Carol végre ismét középpontba kerül, de a Marvel kapitány folytatásra váró történetszálai helyett egy új, több szereplős narratíva veszi át a helyet, amelyben hősünk, aki eddig inkább magányos harcosként viselkedett, két társat kap: Kamala Khant, ismertebb nevén Ms. Marvelt (Iman Vellani) és Monica Rambeau-t (Teyonah Parris), Carol régi, már elhunyt barátnőjének, Mariának a felnőtt lányát. Mivel ezek a szereplők a Marvel televíziós univerzumában már bemutatkoztak, a végtelenül szerteágazó MCU mélységeiben már csak az igazán elszánt rajongók találhatnak támpontokat a szereplők és történetek megértéséhez.

A szóban forgó hősök egymás útjába sodródnak egy váratlan fordulat folytán, melynek oka Dar-Benn (Zawe Ashton) – az idegen Kree Birodalom képviselője, akit Carol a Marvel kapitányban már legyőzött – által az univerzum szövetén ejtett féreglyukak. Carol, Monica és Kamala mindannyian hasonlóan képesek fényt manipulálni, és amikor egyidejűleg vetik be képességeiket, hirtelen helyet cserélnek egymással. A modern szuperhősfilmek egyik visszatérő bírálatát – miszerint a főhős kiléte lényegtelen, mivel a végkifejlet mindig az istenszerű alakok kézből és szemből kilőtt energiasugarai körül forog – Marvelek szerves részévé teszi a történetet, ezáltal szorosabbra fűzve a vezető karakterek közötti kapcsolatot.

A film zűrzavaros történetvezetése már kezdetektől rávilágít arra, hogy mennyire átláthatatlanná váltak a Marvel Stúdiók egymással összefonódó, de egyenként fejletlenül hagyott műsorai és filmjei. A Marvel kapitány Carol űrbe indulásával zárult, ahol egy új otthont kerestetett a Kree imperializmus által szétszóródott Skrull menekültek számára, és a Skrulloknak e veszteség után járó sorsa Carol nélkül került bemutatásra a Disney+ frissen debütált Titkos Invázió sorozatában. A Marvelek azonban nem Carol bemutatkozásának továbbépítését választja, hanem új hátteret és kapcsolódási pontokat sző Dar-Bennel, olyan visszaemlékezéseken keresztül, melyek eddig egyetlen MCU filmen vagy sorozaton sem kaptak helyet.

 

 

Állandóan teleportálnak és tele van vele a hócipőnk

 

Ez a helyzet csak tovább árnyalja Carol karakterének eddig is kevésbé kibontakozott fejlődését, ami a nézőben csak további vágyat és egyben frusztrációt ébreszt, hogy megértse a karakter újbóli bevezetésének hátterét. Kamala és Monica karakterei is kapkodva beillesztett mellékszereplőkként hatnak, különös tekintettel Monicára, akinek gyermekkori magára hagyatottságát Carol felől csak futólag érintik, hogy több teret engedjenek Kamalának a Kapitány Marvel csodálására. Ez a tendencia egy újabb példája azoknak az IP-alapú nagy költségvetésű filmeknek, melyek egy olyan karaktert erőltetnek a sztoriba, amelyik a néző szemszögéből csodálkozik rá az eseményékre, és rajong a szuperhősökért.

A film akciójelenetei szintén okoznak némi csalódást. A hősök állandóan változó helyszíneik közötti teleportálása eleinte ígéretesnek tűnik, különösen, amikor a három főszereplő egymástól eltérő helyszíneken mozog. Azonban egy korai összecsapás – amely a hősnőket és egy Kree katonai egységet repít egy Kree harci hajóról egy földi űrállomásra, majd Kamala nappalijába – hamar elveszti ritmusát, és az esetlen vágás következtében az eleinte kreatívnak tűnő alapötlet: hőseink másodpercenkénti helycseréje értelmezhetetlen káoszba fullad.

Csak a film csúcspontjára, mikor a hősök egy szűkebb helyen harcolnak és így pontosabban kezelhetik pozícióik gyakori változását, válik ez az alapvetően elég idegesítő teleportálási őrület logikusabbá és időzítése érthetővé. De ekkorra már a vizuális kavalkád legjobb pillanatai sajnálatos módon már lejátszódtak, a néző itt már csak unottan szemléli a teleportálós móka ellenére is konvencionálisabb összecsapást.

 

 

A második felétől jobb lesz

 

A Marvelek kb. a felénél szedi össze magát valamennyire, amikor a sztori végre olyan irányt vesz, amely szinte teljesen hiányzik a Végjátékot követő Marvel filmek és sorozatok döntő részéből. A történet olyan rejtélyeket tár fel, melyek Carol és Dar-Benn közötti viszony természetét, valamint Carol hosszú távollétét a Földről feszegetik, árnyalva a Marvel univerzum legyőzhetetlen hősének addigi képét. A film hősünk érzelmi egydimenziósságát is kritikai szemmel vizsgálja, és végre többszörösen árnyalt karakterré formálja, megértetve velünk, miért is tűnt eddig Carol személyisége Brie Larson fenekénél is laposabbnak.

Eközben Kamala hihetetlenül irritáló, rajongói kiskamasz magatartása is lassanként egy szimpatikusabb optimizmussá érik, mely pozitív hatással van a többi hősnőre is. Ez a változás több buddy movie összetartozást visz a film záró részébe, mint bármely előző Marvel alkotásba, miközben a nők megtanulják, hogyan dolgozzanak össze és építsenek kapcsolatokat. Mindezen elemek ötvözve azt eredményezik, hogy a Marvelek azon ritka modern alkotások közé emelkedik, melyek jobban zárulnak, mint ahogy kezdenek.

 

 

Érdekesebb karakterív, de ez sem menti meg a filmet

 

Négy év telt el a Végjáték óta, és ezen idő alatt a Marvel rengeteg tartalommal özönlötte el a piacot, amelyek között azonban gyakran hiányzott egy világos irányvonal. A Marvelek most konkrét narratív és hangulati jelzéseket kínál, amelyek útmutatóként szolgálhatnak a Marvel Moziverzum következő fejezetei számára. Ahol az Vasembertől a Végjátékig húzódó történetfolyam Tony Stark kudarcait és azokból való tanulás hiányát helyezte előtérbe, ott Carol Danvers-nek szembe kellett néznie saját, nagyratörő törekvései nem várt következményeivel, amelyekkel az univerzumot próbálta biztonságosabbá tenni anélkül, hogy a cselekedeteinek teljes körű hatásait mérlegelte volna. Végül rájön, hogy a helyzet javításához olyan társakra van szüksége, akikben nem csak szövetségesként, hanem igazi barátként bízhat meg. Ez a karakterív sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a filmet, mint a Kang, a Hódító következő nagy fenyegetésként való bevezetése, ami a Marvel univerzumban régóta várt frissítő változás.

Sajnos, a Marvelek ezt és más apróbb pozitívumait is leszámítva egy fárasztó, kaotikus, eleinte idétlen és zagyva és később is csak mérsékelten javuló szuperhős film, amely vastagon az MCU gyengébb alkotásai közé tartozik.

-Herpai Gergely (BadSector)-