TESZT – Ez egy átlagosjános egyjátékos, külső nézetes horrorjáték. Szinte semmi sem teszi emlékezetessé, így még az sem, hogy egyfajta kozmikus horror fordulattal is rendelkezik. Ebből adódóan ez a játék jön, marad pár percet, aztán megy, vagy talán még ennyi figyelmet sem képes felkelteni. Ebből adódóan a Brass Token és a Prime Matter játékát egy szóval lehetne a legjobban definiálni: felejtős.

 

 

Egyjátékos, harmadik személyű horror-akció-kalandjáték, amely egy távoli spirituális szigeten játszódik. A túléléshez kraftolnod, harcolnod és menekülnöd kell a pszichedelikus rémségek elszabadulása elől, amikor egy spirituális rituálé rosszul sül el, és felébred a kozmikus terror egy dimenziója

 

 

Lassú csata partot mos: Jess és a kényelmetlen harcmodor

 

A The Chant harci rendszere lassú, és jó, lehet mondani, hogy egy túlélő horrornak általában nem célja az, hogy a főszereplőt erőssé és hatalmassá tegye, de amikor maguk a küzdelmek is kínkeservesnek mondhatóak, akkor ez messze nem egy Silent Hill (annak is az ELSŐ része PS1-en, 1999-ből). Jess sokszor küzdésre kényszerül, de annyira súlytalannak hat, hogy egyértelműen a játék egyik negatívumáról van szó még akkor is, ha ő nem valami akcióhős hivatott lenni, ugyanis a prizmatikus tudomány táborozásának és jobbító elvonulásának helyszínéül szolgáló lokációban nem is tudna ez lenni. Oké, van néhány fanyalgó megszólalása arról, hogy mennyire szektának hat a helyszín, de ez nem teszi a terméket emlékezetessé. Az, hogy mezítláb, vászonruhát visel, az sem teszi maradandóvá. A hat szereplő aztán szét is széled, miután Jesst egyetlen barátja a helyszínen megtámadja, így szereplőnk elkezd körülnézni a szigeten, hogy rájöjjön, hogy a sötétség a térkép jelentős részét lefedi. Ezek interdimenzionális helyszínek, amelyek kristályprizmákhoz kötődnek, és ezeket valamelyik szektatag birtokolja. Minél kevesebb van belőlük, annál közelebb vagyunk a kb. négy óra alatt végigjátszható produktum végéhez.

Ennyi idő nem elegendő ahhoz, hogy a történet leülepedjen a játékosban, de amúgy sem tudna, ugyanis a sztori és annak elemei gyakran nincs is megfelelően elmagyarázva, és nem biztos, hogy sokan elkezdenek minden követ felforgatni, hogy valamiféle háttérinfó (lore) felbukkanjon. Nehéz a karakterekkel azonosulni, és nehéz afelett is elsiklani, hogy kiszámítható, ahogy elvesztik az eszüket a hat, felettébb rövid fejezet során. A narratívában felbukkanó traumák és a kozmikus horror egyszerűen nem kap esélyt a kibontakozásra, így az egész játékot magával rántja egy vállrendítős (és roppantós) értékelés felé. Az, hogy Jessnek van egy saját másvilági követője, ami egy legyekből összeálló test, nem ijesztő. A természetfeletti erők csak eleinte fognak ámulást kelteni, utána pedig már inkább az ásítás, vagy még inkább az uninstall fogja átvenni a szerepüket. De a másvilág sem sok el sok pozitívumot, ugyanis a The Gloom sem emlékezetes és maradandó.

 

 

Rémségek vakációja: Utazás a The Gloom mélyére

 

Ha átlépünk a sötétségbe (így lehet a másvilágot, a The Gloomot lefordítani), akkor természetesebbnek ható ellenfelek várnak ránk, meg azért vannak démoni zombik is, amik karaktertől függően beszólogatnak és fenyegetőznek. Mintha a magyar társadalmat látnánk. Ha a közelükbe jutunk, egyből elkezdenek felénk haladni. Főszereplőnk képességtárában fellelhetjük az ő eltaszításukat is, de az ellentámadásoknak nagyobb szerepe és haszna lesz, ugyanis maguk a fegyverek (amiket idézőjellel lenne célszerűbb megnevezni, mert felettébb nem azok…) gyorsan elkopnak. Ha ezzel akarta a Brass Token ábrázolni a kilátástalanságot, akkor ez nem jött össze nekik. A harcok nem nevezhetőek élvezetesnek, sőt, inkább kényszerből vannak a játékba applikálva, mert nélkülük még rövidebb lenne a The Chant, melynek kapcsán így bátran ki lehet jelenteni, hogy LOL.

Ja, és a The Gloomban vándorolva a lelkünk állapotára is figyelni kell, különben jönnek a kezelhetetlen pánikrohamok. A Soul, a másik energiacsík a prizmatikus képességekre jó (pl. láthatatlanságot biztosító álca, mi ez, a Harry Potter ennyire tetszett a fejlesztőknek?), a Body pedig értelemszerűen az életerőnket takarja. Erre a három csíkra kell folyamatosan figyelni, és ezzel próbálja a játék sakkban tartani a játékost. Már több mint egy évtizedes a koncepció, mert az Amnesia: The Dark Descent is rendelkezett ilyesmivel, igaz, ott csak két csík volt, nem pedig három. Whoopdeedoo. Ja, és a bossfightok borzalmasak, mert nem egyszer azonnal hopp, meghal Jess, így puzzle-ként is lehetne kezelni ezeket, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazt a hibát. Mégis kinek a hülye ötlete volt ez?

 

 

The Chant – Az unalom új dimenziója

 

…azt megszorozva kettővel, és felet hozzáadva megkapjuk a The Chant értékelését. Mivel egy indie játék, ezért hatfelest érdemel, máskülönben akkora négyest kapott volna, hogy az csak úgy zeng. A viszonylag korrekt értékelésben szerepet kap az is, hogy a játék három befejezéssel is rendelkezik, ám kérdéses, hogy mekkora újrajátszhatósági hajlam lesz a játékosban, miután először végigért a történeten. Feltehetőleg nem valami sok, de talán a műfaj kedvelőinek érdemes rálesnie.

-V-

---

Kiadó: Prime Matter (Embracer Group)

Fejlesztő: Brass Token

Stílus: Horror

Megjelenés: 2023. november 3.