Arisen Force: Vonimir: meglepően alacsony összeget gyűjtenek ehhez a fantasy RPG-hez [VIDEO]

A Youyuan játéka közösségi finanszírozást igényel, de például a Hogs of War: Lardcore-hoz képest hihetetlenül kevés pénzt szeretne a stúdió összehozni.

 

Szóval ennek a fantasy akció-RPG-nek van egy Kickstarter-kampánya ahol kb. 15 ezer amerikai dollárnak megfeleő hong kongi dollárt szeretne összeszedni a csapat, úgyhogy forintban ez kb. 5-6 millió közötti érték, ami egy AAA játék esetében a költségvetés egy kisebb morzsáját jelenti. Igaz, a játékon látható a kínai stílus, ugyanis egy oldalnézetes, sprite-alapú stílussal rendelkezik, és ilyesmit a kínai fejlesztőktől (pl. SoftStar) már az 1990-es és 2000-es években láthattunk, ebből fakadóan egy klasszikus irányt képvisel.

A fejlesztők szerint a játék gyönyörű nagyfelbontású pixelekkel rendelkezik, egyesítve a magával ragadó RPG-kalandos történetet a stílusos akcióalapú harci élménnyel. Létrehoztak egy csodálatos Középfölde világot, ahol a játékos felfedezheti és kalandozhat, csapattársakat toborozhat, üzleteket gyűjthet és fejleszthet, kihívhatja az ellenséget, felfedheti a világ titkait, irányíthatja a jövőt és kovácsolhatja saját legendáját.

Ez egy csodálatos fantáziavilág, amelyet a játékosok felfedezhetnek és fejleszthetnek. A távoli falvaktól a pompás kastélyokig, a kietlen sivatagoktól az ezüstös jégtáblákig élvezhetjük  hatalmas és jellegzetes tájakat. Egy kaotikus világban lépjünk kapcsolatba minden erővel, és írjuk meg saját epikus fejezeted krónikáját. Sima akcióstratégiai harc gazdag képességmodulokkal. Bármikor azonnal válthatunk a csapattársak között. Több mint nyolcféle egyedi fegyvermodul is lesz, amelyek a további fejlesztésekkel tovább gazdagodnak.

A fegyverek és képességek szabad készletrendszerével óriáskardot forgató mágus, vagy az ellenséget tankoló vadász is lehetünk. A kalandok mellett kocsmák, kovácsolás, kereskedelem és egyéb tevékenységek is rendelkezésre állnak, amelyek utazásunk során válnak elérhetővé. A világnézet alapján összekapcsolt karakterek teszik érdekesebbé és meglepetésekkel telibbé az utazást.

Az Arisen Force: Vonimir a tervek szerint 2024 utolsó negyedévében, tehát egy év múlva fog megjelenni PC-n a Steamre, ahol jelenleg egy demót is elérhetünk. Ezután érkezik a konzolos verzió: 2025 során érkezik cross-gen címként PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu