Jelentős halasztáson esett át a Destiny 2: The Final Shape! [VIDEO]

A Sony alá tartozó Bungie több mint negyedévnyi halasztással dobta meg a Destiny 2 következő kiegészítőjét…

 

A Bungie a blogján közölte a halasztást, a posztot pedig lefordítva közöljük: „A The Final Shape a Destiny történetmesélésének első 10 évének, és a Guardianok számára mindenhol számtalan együtt töltött óra. Tiszteletben akarjuk tartani ezt az utazást, ezért időt szánunk arra, hogy egy még nagyobb és merészebb víziót adjunk át, amely reményeink szerint még évekig emlékezetes és értékes lesz. A Season of the Wish holnap kezdődik, és a júniusi kieg-megjelenésig tart. Míg a Season of the Wish tartalmának és narratívájának nagy része az eredeti tervek szerint november végétől februárig tart, a csapat új, minden játékos számára elérhető tartalmat ad hozzá, amelybe a The Final Shape megjelenéséig minden játékos beleugorhat.

Februárban új, heti előrehaladáson alapuló, Wish nevű küldetésekkel, valamint az egyedi jutalmakkal járó Moments of Triumph elindításával. Ezután a Guardian Games-t márciusra helyezzük át, és felfrissített hangsúlyt fektetünk az osztályok közötti versenyre. Áprilistól pedig egy mindenki számára elérhető, két hónapos tartalmi frissítést adunk ki Destiny 2: Into the Light címmel, amely felkészíti a játékosokat a Guardianjaik utazására. Mindez a PvP Strike Team folyamatos erőfeszítései mellett történik, beleértve a májusban megjelenő 3 új PvP pályát. Tudjuk, hogy már alig várod, hogy a kezedbe vehesd a The Final Shape-et. A késedelem nem jó móka. Mi a magunk részéről izgatottak vagyunk, hogy több időnk van arra, hogy az elképzeléseinket életre keltsük mindannyiótok számára. Alig várjuk, hogy áprilisban még többet mondhassunk (beleértve a teljesen új játékmenetet is), hogy bemutathassuk a jelenleg fejlesztés alatt álló jelentős tartalmi kiegészítéseket,” írta a Bungie.

A Destiny 2: The Final Shape tehát nem február 27-én fog megjelenni, hanem június 4-én PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steam), PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra. Három hónap nem kevés idő…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV