Az Xbox-vezér nem ellenzi a hatalmas brazil Xbox Series S-áremelést!

Csakhogy most annyit kérnek a dél-amerikai országban a kisebb Xboxért, hogy többet kell érte fizetni mint a PlayStation 5-ért!?

 

Egy brazil publikáció, a FlowGames is interjút készített Phil Spencerrel, ahol azzal védi az áremelést, hogy három éven keresztül változatlan áron értékesítették az Xbox termékeit, ami minimalizálta a profitot, és így nem volt „fenntartható”. Az persze lényegtelen, hogy arrafelé egy raklap adó miatt a modernebb hardverekért eszetlenül sokat kell leszurkolni, és ezért Brazília egyfajta kalóz-fellegvárként híresült el már az 1990-es években. Magyarul: túl drága volt a hardver (kivéve, ha helyileg gyártották), és emiatt még a PS2 is sikeres volt a 2010-es évek során.

De konkretizáljuk az áremelés mértékét: 2649 brazil reálról 3599-re emelték az Xbox Series S árát. Ez 35%-os áremelés (mi ilyesmit legutóbb a PlayStation Plus szeptemberben megejtett drágulásánál tapasztaltunk mindhárom szint éves előfizetési díjában…). Forintban 187 ezerről 254 ezerre tolták fel a készülék árát. Úgyhogy majdnem kétszer annyit kértek el érte ALAPBÓL ott, most pedig már két és félszeres összeget kell Brazíliában fizetni érte! Csakhogy a PlayStation 5-öt kevesebbért is meg lehet kapni ott. Ezzel a Microsoft konzolja kevésbé tűnik kedvező ajánlatnak…

Spencer szerint a helyi piacokat nem lehet közvetlenül összehasonlítani az eltérő kormányzati döntések, a fogyasztói bázis és a piaci versenyképesség miatt. (Épp ezért tűnik nevetségesnek az ekkora mértékű áremelés, Phil!) Szerinte az Xbox Series áremelése nem hatott a cég profitmargójának, és „a világon a legkisebb” is lehet, majd azt mondta, hogy a Microsoft stratégiája a hosszabb távra szól, nem az anyagi haszonra: „És még a mostani, emelés utáni árral is ez számunkra – a[z Xbox] Series S [brazíliai] eladásaiból láthatóan – valószínűleg a legkisebb árrés a világon, amit kapunk, a bevételből, amit sikerült elérnünk. Számomra az a legfontosabb, hogy az árképzés olyan módon történjen, amely hosszú távon életképessé tesz minket itt. Meg kell győződnöm arról, hogy az itteni fogyasztókkal szembeni elkötelezettségem a jó üzlet működtetése,” mondta Spencer, aki „tiszteli” az ottani fogyasztókat.

Ez kb. olyan tisztelet mint az itteni mindenféle „védelem”…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu