SOROZATKRITIKA – A Lee Child regényíró által megalkotott Reacher okos, bivalyerős és a hadseregből kikerült, otthon és állandó munkahely nélkül járja az országot. Tipikus vándorló hős – a könyvekben és az Amazon Prime Video Reacher-sorozatában, amelynek pénteken indult a második évada -, aki az amerikai hadsereg katonai rendőrségénél nyomozóként kifejlesztett képességeit mások megsegítésére használja. Ugyanakkor a Reacher egyúttal egy remek példája annak a műfajnak, amelyet egyes kritikusok a papa tévéjének (Dad TV) neveznek – hasonlóan a hatvanas évek a „papa mozija” kifejezéshez.

 

 

Számomra a „papa TV-je” egyike (csakúgy, mint a leadben említett „papa mozija”) azoknak a popkulturális kifejezéseknek, amelyeket talán sértésként találtak ki, de valójában egy erős és erőteljes műfajt írnak le. Ezek olyan tévéműsorok, amelyek a középkorú férfiak – 30-40 év feletti férfiak, akik, mint kiderült, gyakran apukák – szemléletét igyekeznek megszólítani és tükrözni, akik vágynak arra, hogy a hozzájuk hasonló társakat lássanak az általuk nézett filmekben, sorozatokban.

Ilyen például a John Krasinski által alakított hírszerzési elemző a Prime Video Tom Clancy’s Jack Ryan című sorozatában. Vagy ilyen Harry Bosch, a dzsesszt szerető zsaruból lett magánnyomozó, akit Titus Welliver lelkesen, szenvedélyesen alakít az Amazon Prime Video Bosch: Legacy és című sorozatában.

Alan Ritchson pedig tökéletes megtestesítője Reachernek. A toronymagas, izmos színész annyira jól hozza a Child könyveiből ismert karaktert, hogy hamar elfelejtjük azokat a gyenge filmeket, amelyekben az ebben a szerepben sokkal kevésbé meggyőző jóval alacsonyabbTom Cruise a főszereplő.

Nem véletlen, hogy az Amazon streaming platformjai, a nálunk is működő Prime Video és a Freevee annyi Dad tévés történetet nyomatnak, és úgy keresik a mainstream slágereket, mint vadászkopó a rókát.

Ez a stratégia Reacher esetében működött a legjobban – a hős elég éleslátó ahhoz, hogy észrevegye az őt napokig követő autót, elég tökös ahhoz, hogy az első lökhárítóra taposva beindítsa ugyanannak az autónak a légzsákjait, és elég vad ahhoz, hogy a hozzá hasonlóan tagbaszakadt sofőrt kiszedje a kocsiból és másodpercek alatt szétverje… mielőtt rájönne, hogy ez talán nem volt a legjobb ötlet.

 

 

A papa TV-je, amely nem csak a papáknak szól

 

A második évadban újra találkozik annak a régi nyomozóegységnek a tagjaival, amelyet a hadseregben vezetett; a régi csapatuk egyik tagját meggyilkolták, és attól tartanak, hogy ismeretlen okból mindannyian rajta vannak egy bérgyilkos-listán.

Ahogy az új epizódok kibontakoznak, a történet rengeteg olyan érzelemmel jár, amelyek az apukák számára is átélhetőek lehetnek. Reacher egy gyönyörű, volt kolléganővel – Serinda Swan mint Karla Dixon – kerül össze, akihez vonzódott, de nem tudott vele romantikázni, amíg a hadseregben a nő felettese volt (az apukák gyakran fantáziálnak arról, hogy újra összejönnek a régi szerelmeikkel.) Továbbá ő is az a fajta fickó, aki az értelmetlen akadályoztatásra úgy reagál, hogy áthajt rajta, akár éles eszét, akár a pörölykalapácshoz hasonló öklét használva (az apukák szintén gyakran fantáziálnak arról, hogy péppé verik azokat, akik az idegeikre mennek vagy az útjukba állnak).

Az a jelenet pedig, amikor Reacher elintéz egy fickót, aki arra akar kényszeríteni egy nőt, hogy adja oda neki az összes pénzét egy bankautomatából, az összes szuperhős- és bűnüldözős fantáziát kipipálja, amivel szerintem mindannyian azonosulni tudunk.

 

 

Az igazi „fantasy”, hogy az életet teljesen a saját feltételeink szerint éljük

 

Reacher leginkább egy olyan karakter, aki megszabadult mindattól a nyomástól és felelősségtől, amivel sok apuka nap mint nap szembesül. Nincs felesége, állandó szerelmi partnere, gyerekei vagy családja – még jelzáloghitele, albérletfizetése vagy főállású munkája sincs. Nomád életet él, oda megy, ahová akar, azt csinálja, amit akar, amit a katonai nyugdíjából és idegenek kedvességéből finanszíroz.

És bár ebben a második évadban vannak olyan pillanatok, amikor Reacher megkérdőjelezi, hogy vándorló életmódja miatt miért nem tudott semmit a bajtársai életéről, amíg azok komoly bajba nem kerültek, a sorozat hozzáállása Reacherhez leginkább az, hogy ő egy vagány fickó, aki úgy él, ahogy csak tud és akar.

Az idei évad epizódjainak van néhány esetlenebb pillanata, mint az első évadnak – ami többnyire működött a bombasztikus, mindent felrobbantó befejezéséig. És annak ellenére, hogy az alapfeltevés szerint újra összejönnek a katonatársak, hogy újra nyeregbe pattanjanak, itt kevés olyan jól működő partnerség van, mint Reacher szövetsége az előző évadban Willa Fitzgerald kemény rendőrnőjével és Malcolm Goodwin szúrós szemű főnyomozójával. (Közel áll hozzá a kapcsolata egykori főtörzsőrmesterével, Frances Neagley-vel, akit Maria Sten dán színésznő játssza könnyed lazasággal).

Az új Reacher-évad mégis egy szórakoztató utazás, amely egy lenyűgöző karaktert visz végig egy kalandon, amely tele van kívánságteljesítéssel, ökölharccal, egy adag romantikával és az igazságért harcoló hősökkel.

És végső soron ez nagyjából a sikeres „papa tévéjének” az alapfeladata.

-Herpai Gergely (BadSector)-