TESZT – Ha egy stúdió fejlesztői egy könyvsorozatot vesznek alapul, hogy abból készüljön játékadaptáció, az nem mindig rossz. Ha a kivitelezés rossz, akkor viszont már joggal lehet mondani az új termékre, hogy csalódást kelt. Ezt a szintet megütötte a The Inquisitor, így hiába a jó elképzelés, egyszerűen nem lett az eredmény jó. Mordimer Madderin königsteini kalandjai 1533-ban az év első csalódásának tekinthetőek.

 

Jézus nem halt meg a kereszten, hanem leszállt és bosszút állt minden hitetlenen. 1500 évvel később inkvizítorok serege kényszeríti brutálisan a hitet. Ebben a sötét fantasy-kalandban Mordimer Madderdin inkvizítorként bonyolult ügyeket oldasz meg és mélységes titkokat fedsz fel.

 

 

Keresztet lehet rá vetni

 

Egy sötét fantasy kalandjátékról van szó, ahol Königstein négy részre van bontva. Van a sűrűn lakott város, az élénk városközpont, a templomi városrész, illetve a bárónő kastélya. Kb. a partra szálláskor eszünkbe juthat a The Witcher a CD Projekt RED-től. Ez nem véletlen, ugyanis itt is egy lengyel író (Jacek Piekara) művét dolgozták fel a szintén lengyel fejlesztők (The Dust S.A.). A játékmenet is hasonló, hiszen kardot ragadunk és így küzdünk, és a középkori időszak is megegyezik. Ahogy a Vajáknak, úgy nekünk is különleges „jelünk” van, ám ezúttal az imádkozás a lényeges. Ezzel ugyanis egy fénysugarat kapunk, ráadásul láthatjuk, hogy mik lehetnek érdekesek. A játék azt mondja, hogy az imádkozási energiánk kifogy, de ez hülyeség. Ez csak egy a… sok bug közül. De mégis miért sötét fantasy, hogy Jézus nevében járunk el? Nos, a Steames jellemzés nem téved: itt Jézus letépte magát a keresztről és vérengzésbe kezdett. Akár mi is így tehetnénk, amikor nagyon rövid idő alatt a The Inquisitor (TI-ként írva a végéig) elkezd a nyakunkba vágni egy tonna QTE-t.

Eközben lassan már fel sem tűnik, hogy az üldözött karakterünk átfut egy másikon, egy NPC hirtelen eltűnik, az animációk pedig meglepően gyérnek hatnak. És sok ilyen kisebb hülye bug van, ami miatt egyszerűen hiányzik az immerzió, pedig a környezet néhol eléggé hangulatos. Emellett pedig a felületesség határozza meg a játékot, úgy minden téren. A karaktermodellek rondák, és nem javasolt a karakterkövetésre használható narancssárga nyomkövető csík, mert a képernyő szélén szédülést okozó hatást kelt. Ha szerencsénk van, akkor a világ rendesen betöltődik, mert nem egyszer eltűnhetnek az épületek, vagy mondjuk a fák ki-bevillódzanak, mintha valami bűvésztrükköt adnának elő. Szóval látványra nem elég, hogy ronda játékról van szó, még glitches is. Ezek után a játékmenet sem olyan kiváló. Az egyetlen kardunk szinte mindvégig használható a könnyebb támadások és a támadások elől történő eloldalazás párosával (utóbbit a gép is csinálja, néha eltalálva őt, de nem, mert épp elmozdul). HP csík nincs, mert minek: minél véresebb a képernyő, annál közelebb vagyunk a halálhoz.

 

 

Adjuk fel az utolsó kenetet

 

Aztán ott van a sherskin is, az inkvizítor titkos fegyvere. Ha az ellenfelünkre hajítjuk (kb. homoknak lehet mondani), támadhatjuk őket, ha magunkon használjuk, gyógyítjuk magunkat. Valahogy minden alkalommal újratöltődik csaták között, de közben csak háromszor vethetjük be. A harcokban talán valamennyi potenciál van, de túl könnyűek, a sebezhetetlenségi képkockák furák, és a bossfightok során egy tonna jelenet van (amik ráadásul QTE-kkel megspékeltek). A puzzle-k meg tudják-e menteni a The Dust S.A. játékát? Nem, ugyanis könnyűek és/vagy fárasztóak. A párbeszédeknél (ezekből sok lesz) pedig jobb óvatosnak lenni, mert akaratunkon kívül egyesek meghalhatnak. A TI nem nagyon beszélt arról, hogy a jó opciókat kell a dialógusban választani, hogy ne történjen valami rossz, és nem lenne meglepő, ha ez is bugzana. Ja, és ott van a The Unworld is. A nyomozásunk során közvetlenül látomásokat kapunk Jézustól, és itt, az emberiség tükröződésében kötjük össze az információkat.

Nem valami jó a látvány (ez persze érthető). Összegyűlik az öt szilánk, aztán összeáll a teljes történet. Csakhogy ahhoz a The Murk nevű lebegő polipszörnyet is le kell győzni. Felszedünk egy szilánkot, sikít, elnyomva a szilánk felvételekor lejátszandó hangfájlt. LOL. Imádkozni kell ellene. Aztán a Murk’s Veilen (sötét anyag, ami lelassít, meg felhívja ránk az ellenfelek figyelmét) idővel át lehet menni az egyik új képességgel. A trükk annyi, hogy a fényhez az életerőnket áldozzuk fel. Csak felületesen veszélyes, mert ez is veszett egyszerű, ahogy a Murk’s Brood, az „őrök” legyőzése is. Imádkozni kell itt is. A fényforrások pedig elvezetnek a szilánkokhoz. Ez a másvilág hatással van Mordimer testére, és ez tetszetős. A szinkron is amúgy remek, harcok közben dettó. Ja, a sztori pedig hiába indul jól, ez is elég erősen elhasal, de több befejezés is van. Kérdés, hogy ezt a kb. 8 órát érdemes-e ismét a játékba ölni…

 

 

Máglyára vele

 

A The Inquisitor csak és kizárólag azért kap 4,5-et, mert néhány ponton egész tetszetős, de a kivitelezés annyira borzasztó, hogy ezt nehéz ép ésszel felfogni. Bugos, glitchel, és könnyű. Csalódást kelt.

-V-

---

Kiadó: Kalypso Media

Fejlesztő: The Dust S.A.

Stílus: akció-RPG

Megjelenés: 2024. február 8.