A FromSoftware-é lett az Elden Ring jogai?

Érdemes tisztázni, hogy az IP, vagy csak az elnevezés tulajdonjoga vándorolt át a Bandai Namcotól a FromSoftware-hez.

 

Az USPTO-n felbukkant dokumentum szerint a védjegy tulajdona 2023 márciusában, tehát kb. 13 hónappal az Elden Ring megjelenése után ment át a kiadótól a fejlesztőkhöz. „Az engedményező [Bandai Namco] ezennel átruházza az engedményezettre [FromSoftware] a védjegyhez fűződő minden jogot, jogcímet és érdekeltséget, a védjegy által szimbolizált üzleti tevékenység jó hírnevével és a védjegy bejegyzéseivel együtt, valamint a védjegy tulajdonjogának használatából eredő vagy azzal kapcsolatos minden követeléssel együtt,” írja a dokumentum.

Viszont a VGC szerint ennél mélyebben is meg kell vizsgálni ezt a mozgatást. A Hoeg Law ügyvédje, Richard Hoeg szerint ez az átvitel csak és kizárólag a játék nevére vonatkozik, így nem magát a játékot vette át a FromSoftware, bár ez külön már megtörténhetett. Ha az Elden Ringhez hasonló IP jogai szállnának át a kiadóról a fejlesztőre (ezt a szerzői jog is védi), akkor Hoeg szerint nem nagyon lenne szükséges egy nyilvános regisztrációra, hanem egy szerződéssel is el tudta volna intézni a Bandai Namco és a FromSoftware.

Az Elden Ring 2022 februárjában jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, és az első éve alatt 20 millió értékesítést hozott össze a FromSoftware játéka. 2022 augusztusában a stúdiót birtokló Kadokawa Corporation bejelentette, hogy a Sony és a Tencent számára részvényeket ad el, így a két cégnek együtt 30%-os részesedése van a FromSoftware-ben, és ezzel a lépéssel a japán stúdió fejlesztési kapacitásai javulhatnak, és így segítséget kap a stúdió abban, hogy nemzetközileg saját maga is képes legyen kiadni jövőbeli játékait.

Az Elden Ring eközben tartalmi bővülésre is készül. Fejlesztés alatt áll a Shadow of the Erdtree nevű, nagyobb DLC, ami továbbra sem rendelkezik megjelenési dátummal. Azt is hallani, hogy a Tencent ráadásul egy mobilos Elden Ringet is készít…

Forrás: VGC, USPTO

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu