SOROZATKRITIKA – Az HBO Max bűnügyi drámája még átgondoltabb, lenyűgözőbb és izgalmasabb köntösben tér vissza. A második évad ügyesen zárja le az előző szezon nyitott kérdéseit, ám a széria második felében kezdődik az igazi izgalom, amikor egy időugrással a sorozat új szemszögből világítja meg karaktereit és a cselekményt. A türelem itt nem csupán erény, hanem kulcs a sorozat mélységeinek megértéséhez, amely hosszú távra szóló elköteleződést vár el a nézőitől.

 

 

A Tokyo Vice első szezonja egy újságíró pályakezdő heves lendületével indított. Ahogy a sorozat karcsú, hullámos hajú főhőse, úgy vetette magát maga a sorozat is a japán jakuza világának mélyére. Jake Adelstein (Ansel Elgort), a Meicho napilap nemzetközi tudósítója, már első nap meg akarta oldani a japán szervezett bűnözés rejtélyét. Sam (Rachel Keller), egy másik amerikai kivándorló, át akarta játszani a maffiát és zökkenőmentesen megnyitni éjszakai klubját. Sato (Show Kasamatsu) be akarta bizonyítani, hogy elengedhetetlen része a jakuza világának. Ám nyolc epizód során minden tervük kudarcba fulladt vagy tragédiába torkollott. Végül bukásaik határozták meg a szezont, rosszabb helyzetben hagyva őket a végén, mint a kezdetekor. Számos izgalmas fordulattal zárulva az első évad mintha csak a lemondás elől menekült volna. A Tokyo Vice óriási lehetőségeket sejtetett. Bárcsak lett volna több ideje kibontakozni.

 

 

Új fejezetek, régi titkok a tokiói alvilág sötét bugyraiban

 

A második szezon elegánsan fonja tovább az első évad nyitva hagyott szálait, Polina halálától Sato megkéseléséig, Sam klubjának sorsáig, mindezt már az első két óra elején tisztázzuk. Azonban a premier második fele hozza el az igazi fordulatot. Egy időbeli ugrás után találjuk magunkat, ahol Jake már nem a jakuza világába után nyomoz, Katagiri (Ken Watanabe) asztal mögött teljesíti szolgálatát, Sam klubja virágzik, Sato pedig már a gyógyulás útján. A második évad első felében a tempó érezhetően lelassul, türelmet várva el a szereplőktől és a nézőktől egyaránt. De ez nem bírálat. A sorozatnak időre van szüksége, hogy kiteljesedhessen. Jake az első évadban a japánok amerikaiakkal szembeni előítéleteit testesítette meg: dacolt a feletteseivel, meggondolatlan volt a forrásaival, és naivan hitte, hogy néhány cikkel kiirthatja a több évszázados szervezett bűnözést. A Tokyo Vice pontosabb, átgondoltabb kiadással tér vissza, mely készen áll arra, hogy új fordulatokkal gazdagítsa a megszokott szabályokat, újraértelmezze a helyzeteket, és friss nézőpontokból közelítse meg a világot. Ez a sorozat a hosszútávú elköteleződésre neveli a közönséget.

„A türelem nem gyengeség,” tanítja Katagiri Jake-nek egy korai részben. Ez a filozófia átitatja J.T. Rogers minden jelenetét. Rogers tervei korábbinál szisztematikusabbak, megengedve, hogy a finálé okozta hullámhatások egy folyamatosan feszült légkört hozzanak létre a következő epizódokban. Tozawa hagyatéka továbbra is átformálja az alvilág rendjét, váratlan szövetségeket szülve, amelyek épp oly gyorsan szertefoszlanak. Ugyanakkor a jakuza ügyek és az, hogy ki áll a bűnszervezet élén, háttérbe szorulnak, ahogy a szereplők személyes élete gazdagodik, kibontakozik. A mellékszereplők is reflektorfénybe kerülnek, ahogyan saját élettörténeteik összefonódnak a szélesebb történeti ívvel. Jake már nem az egyetlen céltudatos és érdekes újságíró a Meichonál; kollégái különféle betekintést nyújtanak a tokiói élet sokszínűségébe.

 

 

Csak a család

 

A Tokyo Vice új évadában a család témája már nem rejtélyes felvételeken keresztül bontakozik ki. Jake családja immár nem titkokkal teli doboz, hanem nyitott könyv. A sorozatban a karakterek eddig ismeretlen mélységei bontakoznak ki, ezáltal pedig a jellemeiket is jobban megismerhetjük. Például Sato elsődleges célja, hogy számítógép-zseni kisöccsét megóvja attól, hogy belecsússzon a bűnözés világába, akit Hayama (Yôsuke Kubozuka), a kiszámíthatatlan, de magas rangú Chihara figyelmének középpontjába helyez. Kasamatsu továbbra is acélos tartással formálja meg Satot. A karakter emberi oldalának villanásai, melyeket a Backstreet Boys iránti rajongása révén ismerhettünk meg, eddig is távol tartották őt attól, hogy egy érzéketlen jakuza gyilkológéppé váljon. Itt ezek a vonások még erőteljesebben tűnnek fel, amint például gondoskodik öccséről és másik kisfiúról, aki egy új szerelmének a fia.

Azonban nem minden szál fonódik oly simán, mint Satoé. Jake kalandja egy bizonyos hölgyeménnyel még saját mércéje szerint is felelőtlen döntés. Elgort, akit talán még mindig zaklatási vádak sötétje borít, hosszú idő óta távol marad Hollywood világától. Ennek ellenére továbbra is szeretnivaló főszereplőként tündököl, természetes és meleg kapcsolatokat ápolva barátaival és szerelmeivel, különösen Watanabe mellett. A kettő közötti bájos kapcsolat Watanabe szigorú tekintetét is képes feloldani Jake tapasztalatlansága és időnként felvillanó bölcsessége által. Ahogy a West Side Storyban és a Baby Driverben, Elgort remekül hordozza a történet súlyát, itt azonban karaktere további rétegeket is kap. De ebben a mozgalmas szezonban a kényszeredett főszereplői románc inkább a stratégiai közelségről szól, semmint igazi szeretetről vagy vágyról. Tozawa eltűnésének rejtélye árnyékot vet az epizódokra, de a rendezők, Alan Poul és Joseph Kubota Wladyka, finoman adagolják visszatérésének ígéretét, ezzel is fenntartva a történet lendületét.

Tozawa ideiglenes távolmaradása Jake számára lehetőséget nyújt Tokió bűnözői életének szélesebb spektrumának megismerésére. A tinédzser motoros bandák világába történő merülése valódi újságírói kalandot ígér, ahogy egy lopott motor nyergében találja magát. Ez a fajta izgalom ragályos, átvészelve azokat az epizódokat, amelyek néha a történések súlya alatt hajlanak meg. Azok a pillanatok, amikor Jake kikapcsolódhat, ugyanolyan megkönnyebbülést nyújtanak a karakter számára, mint a nézőknek.

 

 

A helyszínek ereje

 

A helyszínek varázslatos hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni ebben a sorozatban. A Tokyo Vice az egyetlen amerikai televíziós produkció, amely Japán szívében készül, ezáltal egyedülálló előnyt biztosítva neki. Minden egyes jelenet kilép a tipikus amerikai krimisorozatok kereteiből, egy olyan egyedi és autentikus látványvilágot kínálva, amely magasabbra emeli a drámai hatást. A kamera mögött álló Daniel Satinoff és Corry Walter mélykék és meleg borostyánszín fényekkel árasztják el a képernyőt, a cigarettafüst gomolygásával és a sikátorok árnyékaival együtt egyenesen hipnotikus képi világot teremtve. Az építészeti vonalak szigorú geometriája szinte minden jelenetben csapdába ejti a karaktereket, minden egyes találkozást izgalmas feszültséggel töltve meg.

A Tokyo Vice új évada még céltudatosabb és változatosabb, több lehetőséget teremtve a szereplők közötti mélyebb kapcsolatokra és megértésre. A közöttük lévő összhang és meghittség, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, most a sorozat egyik legnagyobb erősségévé vált. A sorozat terjedelme bővül, formai sajátosságai egyre finomodnak. Ez egy kiemelkedően erős évad, amely magabiztosan mutatja meg az előre vezető utat.

-Herpai Gergely (BadSector)-