A Nintendo beperli az egyik népszerű Switch-emulátort!

A japán cég szerint „nincs törvényes módja a Yuzu használatának”, pedig ez téves!

 

Bár már 2018-ban is jelen volt a Yuzu emulátor (a másik népszerű megoldás Ryujinx névre hallgat), de a Nintendo amerikai leányvállalatánál a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom volt az, ami végül perre viszi a Yuzut, mert az emulátor fejlesztői egy nappal a játék megjelenése után már büszkén kijelentették, hogy a legtöbb hardveren teljes sebességgel fut mindennemű hack igénylése nélkül.

A Nintendo keresete úgy jellemzi az emulátort, mint „olyan szoftver, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy általános célú számítástechnikai eszközön jogellenesen játsszanak olyan kalóz videojátékokkal, amelyeket csak egy adott konzolra adtak ki”. Példának a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdomot hozta fel a nagy N, holott a Yuzu nyíltan, többször kérte a Discord-szerverén, hogy a kalózkodást hanyagolja mindenki. Ennek ellenére a Nintendo az emulátorra mutogat: „Az interneten terjedő játék jogsértő másolatai a Yuzuban játszhatóak voltak, és ezeket a másolatokat több mint egymilliószor sikeresen letöltötték kalózoldalakról, mielőtt a Nintendo kiadta és törvényesen megvásárolhatóvá tette a játékot. A kalózoldalak közül sokan kifejezetten megemlítették, hogy a játékfájlt a Yuzuban lehet lejátszani. Tisztázzuk, hogy a Yuzu nem használható törvényes módon Nintendo Switch-játékok lejátszására, többek között azért sem, mert a játék titkosítását meg kell fejtenie.”

1999-ben a Sony beperelte a Connectixet, a Virtual Game Station nevű PS1-emulátor készítőit szerzői jogsértés és a cég IP-inek tulajdonjogi megsértése miatt, de a Sony elbukta a pert. A bíróság többek között azt mondta, hogy „a Sony érthető módon a Sony által gyártott vagy licencelt játékokat játszó eszközök piacának ellenőrzésére törekszik”, ám a bíróság úgy ítélkezett, hogy a szerzői jog „nem biztosít ilyen monopóliumot”.

A per szerint a Yuzu által a Nintendónak okozott kár „nyilvánvaló és helyrehozhatatlan”, de a nagy N ennek ellenére jóvátételt követel, beleértve az emulátor elleni végleges tiltó végzést és a yuzu-emu.org weboldal átadását, valamint pénzbeli kártérítést, amely rendkívül magas lehet: a Nintendo a DMCA-törvény kijátszás és kereskedelem elleni rendelkezéseinek egyenkénti megsértéséért 2500 dolláros, a Nintendo szerzői jogainak megsértéséért pedig 150 ezer dolláros törvényes kártérítést követel, bár a tényleges kártérítést a tárgyaláson is meghatározhatják. Szóval rengeteg lóvét akarnak bezsebelni.

Viszont visszatérnénk arra, hogy a Nintendo szerint a Yuzu törvényesen nem használható a Switch-játékok futtatására. A japán cégnek halvány lila gőze sincs arról, hogy az Egyesült Államokban a törvény megengedi a biztonsági másolat készítését személyes felhasználásra. Tehát ha valaki megvette a kérdéses Zelda-játékot, hogy azt a PC-jén futtassa, NEM SÉRT SEMMILYEN JOGOT MEG. Tehát ezzel a Nintendo kijelentése már meg is cáfolható. Hiába ugrál a cég, hogy spoilerek jutottak ki a netre a játék kiszivárgása miatt, de az a múltban volt. Most már felesleges ezen rugózni…

Forrás: PCGamer, Scribd

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu