Immortals of Aveum: a rendező szerint még korai leírni a játékot!

A játék eladásai javulni kezdtek, és a „története” végére még nem tehetjük ki a pontot.

 

A mágiára építő belső nézetes lövöldözős játék (ami ráadásul Unreal Engine 5-ön futott) az Ascendant Studios első projektje volt, de hiába a kisebb halasztás, gyorsan elsüllyedt a körülötte megjelenő címek mögött (Starfield, Baldur’s Gate 3, Diablo IV, Armored Core VI: Fires of Rubicon…). Emiatt a stúdió közel 50%-kal csökkentette dolgozói számát, de ennek ellenére kitartott a csapat a játék mellett. Ennek foganatja is van: az Immortals of Aveum eladásai javulni kezdtek a demó és a leárazások során. Erről Bret Robbins, az Ascendant Studios alapítója a Gamesindustry-nak beszélt.

„Vagy az volt, hogy „királyul néz ki, majd játszom vele, ha akciós lesz”, vagy „királyul néz ki, majd játszom vele, ha lesz időm”. És ez igaznak bizonyult. Amikor novemberben elindult a leárazás, és amikor a nagy sikerű játékok kezdtek kicsit lecsendesedni, hirtelen ötször annyit adtunk el [az Immortals of Aveumból], mint korábban. És ez annak a ténynek a bizonyítéka, hogy az emberek most fedezték fel a játékot, és volt idejük játszani vele. Még mindig itt vagyunk, még mindig támogatjuk, az eladások fellendülnek, és remélem, egyre többen játszanak vele és élvezik. Az Immortals of Aveum története még nincs megírva. Én voltam a Dead Space kreatív igazgatója, és az emberek éveken keresztül felfedezték azt. Azt hiszem, az Immortals is ilyen lesz,” mondta Robbins.

Néhány hete egy ex-Ascendant fejlesztő arról beszélt, hogy az Immortals of Aveum 85 millió dollárból jött létre. Ezt Robbins nem erősítette meg a Gamesindustry-nak. Csak annyit mondott, hogy egy nagy AAA játékhoz képest szerény költségvetésük volt, amiből egy remek, szép, jól játszható, 25 órás játékot hoztak össze, ami viszonylag bugmentes volt, mindezt sok nagyobb játékhoz képest (amin ő dolgozott) feleakkora pénzből.

Szóval úgy véli, hogy a helyzetükhöz képest jó eredményük van.

Forrás: WCCFTech, Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu