TESZT – Nehéz újat mutatni a körökre osztott stratégia terén – hiszen a műfajnak sok évtizedes múltja van –, ám a Yaza Games játéka, a Daedalic Entertainment gondozásában megjelenő Inkulinati valami olyasmiből merít ihletet, amit a játékfejlesztők eddig többnyire messze elkerültek: a középkori kódexekből.

 

 

A középkor igen alaposan bemutatott történelmi korszak a videójátékok világában: elég csak az olyan nagyívű stratégiai játék-szériákra gondolni, mint az Age of Empires, a Crusader Kings vagy éppen a Total War. Prezentációja nem is korlátozódik kizárólag az RTS-ek és körökre osztott játékokra. Például, az utóbbi évek egyik legjobb single-player RPG-je, a Kingdom Come: Deliverance rendkívül hitelesen igyekezett bemutatni a 15. század elejének világát. A Yaza Games indie produkciója, az Inkulinati a középkori történelem és művészet iránti mélységes szeretetet egy másik szemszögből mutatja be: a korszak legfurcsább és legikonikusabb művészeti formája, a marginalia előtt tisztelegve.

 

A kardforgató nyúl, a macska püspök és az emberevő csiga

 

De mit is takar a marginalia fogalma? Gondolom, veletek is előfordult, hogy egy nagyon unalmas tanóra során apró kis jegyzetekkel, firkákkal (vagy akár egészen látványos rajzokkal…) díszítettétek a kezetek ügyében lévő füzetet, tankönyvet. Bármilyen hihetetlen, de a középkori kódexmásoló szerzetesekkel is előfordult, hogy unalmasnak találták, amikor hetvennyolcadik alkalommal kellett lemásolniuk ugyanazt a Bibliát. Ilyenkor humorosnak szánt kiszólásokkal, vicces kommentekkel ékítették a pergamenlapok szélét. Időnként pedig firkáltak – méghozzá nem is akármit! Elég ennyit mondani, hogy az obszcén témák, a pénisztermő fától a péniszfejű csigáig, dominálták a margókat. Ám mielőtt kikiáltanánk szegény középkori csuhásokat szexuálisan frusztrált inceleknek, fontos megjegyezni, hogy gyakorta rendkívül ötletes, a saját koruk társadalmi viszonyaira, vagy éppen teológiai konfliktusaira reflektáló rajzocskákat hagytak az utókorra, amelyeket ma már történészek és kódexkutatók sora igyekszik értelmezni.

 

 

 

 

Az úgynevezett „káosz-ábrázolások” elég gyakoriak. Ez jelen esetben nem a Warhammer-univerzum agyaras-tülkös démonjait takarja (bár az ördögök népszerű szereplői a firkáknak), hanem azt, hogy úgymond „felborul” a világ rendje. Ennek egyik megnyilvánulása az, amit a magyar nyelv a „Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát!” mondásban őrzött meg. Vagyis, hogy az állatok az emberek ellen fordulnak és mindenféle szörnyűségeket követnek el; többnyire antropomorf módon, fegyverrel ábrázolva őket. Asszociációs kapcsolat is lehet közöttük, például a páncélos lovagok és a szintén „páncélt” viselő csigák harcának esetében, ami gyakori témája a későközépkori és reneszánsz kéziratok margó-rajzainak. Apokaliptikus víziók ezek, egyben paródiák is: a gúny, az élcelődés ártatlanabb formái. Egy szerzetes nem adhatott trágár mondatokat egy püspök szájába, még akkor sem, ha fültanúja volt elhangzásuknak. Ám egy püspöksapkás macskával már egészen más a helyzet. Hiszen ki venne komolyan egy-egy ilyen margó-firkát, amire könnyen ráfoghatták, hogy „bárminemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve”…?

 

Vigyázz, mert előveszem a pennám!

 

Az Inkulinatiban egy ilyen, élénk fantáziával megáldott kódexmásolót alakítunk, akinek eltökélt szándéka, hogy legyőzze az összes szakmabéli társát. Maga a játék egy roguelite, valahol félúton a Darkest Dungeon és Worms 2 / Armageddon között, enyhe Dungeon Keeper-beütéssel. Mindezt olyan grafikai prezentációval tálalják a készítők, mintha az eredeti illusztrációk mellett Terry Gilliam animációiból merítettek volna ihletet, amiket a Monty Python’s Flying Circus-hoz készített annak idején.

 

 

 

 

A játékmenet leginkább abból áll, hogy a szörnyetegeink („Beasts”) kis seregét irányítjuk egy szépen megrajzolt, vertikálisan is átjárható 2D-s térben, miközben a lehető leghatékonyabb módon próbáljuk kiiktatni az ellenséges írnok kreatúráit. (Például lelökve őket a térkép szélén, ami roppant szórakoztató csínytevés.) Többféle játékmódot kínál az Inkulinati: az Academy egy tutorial, amit nagyon is érdemes alaposan végig csinálni. Különben hamarosan azon kapod magad, hogy fogalmad sincs, melyik kis szörnyetegedet mire és hogyan is használd. A Journey Mode a kampány, amely erősen testre szabható. Három kezdősereget kínál, ám a tolvaj rókák, a harcias kutyák, és a… izé, szóval bélgázzal operáló nyulak csapatai között az eltérő harcmodornál sokkal több különbséget találni. Célszerű alaposan átnézni a kampány-opciókat és a kezdőlények tulajdonságait; utóbbihoz a játék egy csinos Bestiáriumot is kínál. A harmadik játékmód az AI vagy hús-vér játékos elleni Duel Mode, ami kb. skirmish csatákat takar, szintén rengeteg lehetőséggel és opcióval.

 

 

 

 

Beast-ekből több mint ötvenfélét tartalmaz a játék, a tüzet fújó ördögtől az emberevő óriáscsigán át egészen személyes kedvenceim, a pestis-hulla illusztrációk ihlette „élőholtak” seregéig. Hozzájuk hasonlóan vicces társaságot utoljára Tim Burton A halott menyasszonyában láthattunk. Az úgynevezett „Hand Action”-ök formájában boostolhatjuk a harcosainkat, például „felkenve” (Anointment), megszentelve őket. A játék mindezzel együtt is kicsit monotonná válik idővel. Főleg, hogy egyik-másik Beast – különösen az olyan speciális karakterek, mint a harcban és gyógyításban egyaránt jeleskedő „Püspök”, vagy az ördögök – annyira erősre sikeredett, hogy nehéz bárki mást választani helyettük a rosterbe. Erre a készítők is rájöhettek, mert egyrészt bevezették a „Boredom Status” rendszert, ami folyamatosan növeli a gyakran használt Beast-ek tintaköltségét. Másrészt, egyes küldetések során a kódexrajzoló „avatárját” („Tiny”) is irányíthatjuk a térképen, mint valamiféle „Commander” karaktert – akivel szemben természetesen megjelenik az ellenséges másoló avatárja is.

 

 

 

 

Kiszárad-e az Inkulinati tintája?

 

Az Inkulinatinak határozottan jót tett az egy éves Early Access. Mind a Beast-ek, mind a csaták során adódó taktikai lehetőségek sokkal kiegyensúlyozottabbak és használhatóbbak, mint korábban. Azonban így sem mehetünk el amellett, hogy a játék időnként bosszantóan nehéz tud lenni, még egy tapasztalt játékosnak is. Ráadásul hiába az amúgy tényleg jelentős újrajátszhatóság (ahogy egyre több Beast-et oldunk fel, úgy gyarapodik a lehetőségeink száma), a monotonitást nem nagyon tudják kiküszöbölni. Szintén dühítő lehet a taktikai játékok kedvelőinek, hogy a Journey Mode idővel inkább egyfajta puzzle-solverré alakul, ahol az egyetlen „jó” megoldást kellene megtalálnunk ahelyett, hogy különféle taktikákkal érhetnénk el sikereket. Például, egyik-másik erősebb Beast ellen csak ugyanaz a típus igazán hatékony; ám ameddig nem sikerült legyőznünk, mi nem „rajzolhatunk” magunknak olyat. Ez eleinte kellemes kihívás, de úgy a hatodik-nyolcadik alkalommal már elég frusztráló.

Ám a játék képi világa, a zene, a hangok (ó, azok az édes halálsikolyok, amiket a térkép szélén lezuhanó kreatúrák hallatnak!) és úgy általában a prezentáció kitűnő. Ráadásul, bár a vizuális stílus a show sztárja, de az alabárddal hadonászó kutya-lovagok és a táncoló pestiscsontvázak mögött egy hozzáértő, lebilincselő roguelite rejtőzik. Akár rajongsz a középkori művészetért, akár csak egy kis humorra és kikapcsolódásra vágysz, az Inkulinati éjszakába nyúlóan ébren tart, mint egy szerzetest a gyertyafénynél másolt rendkívül izgalmas, tiltott kézirat.

-ROD-

---

Kiadó: Daedalic Entertainment

Fejlesztő: Yaza Games

Stílus: Turn-Based Strategy

Megjelenés: 2024. január 31.