iOS 18: MI-vel erősítené vissza a kínai eladásokat az Apple?

TECH HÍREK – Miután a Kínai Kommunista Párt elkezdett fellépni az iPhone ellen (ezzel is tolva a hazai gyártók, így például a Huawei szekerét), az amerikai techóriás igyekszik ismét olyan helyzetbe jutni az ázsiai országban, amivel nem bukja az ottani eddig elvárt profitot.

 

Az iOS 18-ban sok új, mesterséges intelligenciát használó funkció lesz, és biztosan lesznek olyanok, amiket csak az iPhone 16-os termékcsaládban lehet elérni. Ezekben ugyanis az A18-as chip lesz megtalálható egy fejlettebb Neural Engine chippel (MI-gyorsítóval). Minden bizonnyal a kínai piac visszanyerése is cél lesz a cupertinói vállalat számára. Korábban már hallottuk, hogy a Huawei és a többi kínai gyártó nagy versenyt indított az Apple számára fontos piacon.

Azóta csökkenő tendenciát jár be az Apple Kínában, és ebben az ottani állampárt tiltása is szerepet játszik (a kormányzat dolgozóinak betiltották az iPhone használatát). Egy fizetős fal mögött viszont a DigiTimes arról írt, hogy az év eleje óta küszködik az Apple a kínai piacon, ugyanis a dizájn tekintetében nincsen innováció, és a mesterséges intelligenciát használó funkciók is hiányoznak az iPhone 15 mind a négy modelljéből.

Nem csak a Huawei okoz küszködést az Apple-nek, hanem az összehajtható okostelefonok is az Oppótól és a Samsungtól. Decemberben 13%-os csökkenést mutatott fel az eladásokban az ázsiai országban, de azóta romlott a helyzet, mert arról is hallani lehetett, hogy az utóbbi néhány hétben már 40%-os mínuszt is összehozott a cég. Ebben a mesterséges intelligencia is biztosan hatványozottan fontos szerepet játszik. Az MI viszont nem fog kimaradni az új iOS-ből és iPhone-ból, így ősztől meg tudja talán fordítani a jelenleg nem valami pozitív helyzetét a cég Kínában.

Képszerkesztés és animálás, továbbá nagy nyelvi modelleken (LLM-eken) edzett Siri és Spotlight… úgyhogy az Apple mindent belead, hogy ne csak a nyugaton vigyék az iPhone-okat, hanem Kínában is kelendő maradjon a telefon.

Forrás: WCCFTech, DigiTimes

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu