TESZT – A Sloclap játéka nem mindenkinek ajánlott. Ez egy olyan alkotás, ami elvárja a tökéletességet, de cserébe az érzés, hogy megfelelően kung-fu-zunk, hatalmas örömmel töltheti el a játékost, ha képes kifinomítani képességeit. De addig hosszú az út, és sokan félbehagyhatják tanulmányaikat: a tökéletesség, mint egy régi katana, precíz, komoly munkát igényel, de cserébe az élmény maradandó lesz.

S mint egy remek metafóra, úgy rugaszkodik el a földről a Sifu.

Nem minden kezdet nehéz

A prológus megtévesztő lesz, ugyanis ez a szekció főképp az immerzió kiépítésére szolgál, továbbá ezen múlik, hogy ellenfelünk milyen szinten fog később nekünk problémákat okozni. Itt a Sloclaptől eszünkbe juthat akár az egyik korábbi játékuk, az Absolver, de itt magasabb szintre emelkedtek, ugyanis a lényegre koncentrálnak; az élmény tömény (és meglepően rövid, de csak akkor, ha már mesteri szinten állunk hozzá a Sifuhoz), de az öt eltérő terület és azok bossai meg fogják keseríteni az életünket. De vissza kell térnem egy pillanatra a felvezetőhöz: a játékmenet alapjait itt tanuljuk meg, és szerintem a játék tökéletesen meg tudta valósítani a könnyű alapok, komoly tanulást igénylő profizmus gondolatát. (Ilyen amúgy az Elasto Mania Remastered is; jelentem, a hangminőség ugyanolyan maradt, és a hiba esetén a buborék hangzás is megvan!)

Aztán a komoly kaland is kezdetét veszi. Kiválasztjuk a hősünk nemét, aztán nem mondunk nemet a játékmenetre, mert a beat’em up elemek és a roguelike kombinációja bizony nem egy rossz elgondolás. A játék mindig túlerőben lesz, és akár a saját életem példája is lehetne a Sifu: ez az underdog története, aki felett mindig elsiklanak. De az ütőkártya ott van a harci rendszerben. Remekül kell alkalmazni a védekező és a támadó mozdulatainkat, és ezeket bizony kombinálni kéne. Nem lehetünk folyton teknősök (verekedős játékok esetében ez a szleng azt jelenti, hogy csak a vétlen pillanatokban támadunk vissza), mert el is kéne ugrani a támadások elől, továbbá a parrying, azaz a támadások elhárítása is életmentő lesz.

Kezdjük azzal, hogy ellenfeleinket fel kell mérni. Tudni kell, hogy mikor miképp kell reagálni, és ehhez improvizálni is érdemes lesz, hogy a stratégiai, taktikai előnyünk révén mi maradjunk végül talpon. A mesterséges intelligencia pedig nem fog kegyelmezni, ugyanis az ellenfeleink folyton keresni fogják a lehetőséget arra, hogy mikor csapjanak le minket. mint Garfield szokta a pókokat. Viszont, ha elkapjuk a ritmust a könnyedebb és a nehezebb támadásokból összefont kombókkal, na az nagyon is jó érzést tud kelteni. Sokszor lehet hallani mondjuk szimulátoroknál, hogy el kell kapni a ritmust a jó köridőhöz. Na, ez a gondolat itt is teljesen megállja a helyét.

…és nem minden folytatás könnyű

Idővel korosodni fogunk (igen, ez is a Sifu része), így a könyörtelenség során a dinamikusnak és látványosnak nevezett harci rendszert is el fogjuk sajátítani, akármilyen nehéz is lesz az. Ezt nem nevezem a játék negatívumának. Sőt. A fejlesztők maguk is így tervezték meg a terméküket, így vétek lenne ezt problémaként felróni, viszont azt azért ne felejtsük, hogy halálonként egy évet elbukunk. Ennek hatásaképp támadásaink erősebbek lesznek, de az ellenfelek attakjainak is jobban ki leszünk téve, azaz angol kifejezéssel élve egyre inkább glass cannon stílusba esünk át. A korunk hatásait ellensúlyozhatjuk a minibossok vagy a pályák bossainak legyőzésével, esetleg a ritkán felbukkanó szent helyeken XP-t költhetünk rá. A zöld sárkányszobrokat se feledjük, ugyanis a képességeinket és skilljeinket ideiglenesen javíthatjuk… és sosem leszünk túlerőben. A korunk révén amúgy a huszonöt skillel rendelkező skillfát is szépen kitölthetjük, és mehet a sakk, hogy kevesebb XP-ért új skillt kapunk, vagy a játék teljes egészére kiható új mozdulatot tanulunk sokkal többért. Így akár bizonyos képességeket sosem sajátíthatunk el.

Itt azért megemlítenék pár negatívumot. A grafika nem az (kicsit minimalisztikus, de célratörő), de a kamerakezelés szerintem itt-ott problémás lett, továbbá a történet és a karakterek nem nagyon tolják meg az immerziót. Ezek miatt nem fogunk komolyabban elmerülni a Sifuban, ami linearitása ellenére is rendelkezik itt-ott elágazásokkal, amik a háttérsztorit bővíthetik nekünk ki, plusz a nyomokkal az addig elzárt területeket is megnyithatjuk.

Apró fodrot vet a pocsolyavíz tükre

A Sifu nem fog komoly mainstream alkotássá válni (de lemezesen talán érdemes lesz májusban beszerezni a Microids jóvoltából), de ettől függetlenül mégis felverte az ülepet, ugyanis bár könyörtelen az alkotás, audiovizuálisan letisztult, játékmenetében kifinomult, és kezelhetőségében remek jelző illeti a Sifut. Ez pedig magáért beszél, és ezért joggal érdemel egy nyolcfelest. Talán a jobb sztori miatt esett el egy kilencestől, de ettől függetlenül ez is egy komoly értékelés.

-V-

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Kiadó: Sloclap (lemezes kiadásért a Microids felel majd)

Fejlesztő: Sloclap

Stílus: kung-fu

Megjelenés: 2022. február 8.