Ijesztőbb lesz az eredetinél a Resident Evil 4 Remake?

A Capcom hivatalosan még be sem jelentette, hogy a többszöri fejlesztési kátyú után 2005-ben végül kiadott Resident Evil 4-et is újragondolja, de ha ennyit hallunk a projektről, akkor annak léteznie kell…

 

2020 végén, 2021 elején már hallottuk (és meg is írtuk), hogy a Capcom eleinte kiszervezte a Resident Evil 3 Remake fejlesztésében segítő M-Two-hoz a RE4 felújítását, majd visszavette azt az ex-Capcom, ex-PlatinumGames tagokból álló stúdiótól, mivel a japán csapat közelebb maradt volna az eredeti koncepcióhoz mint amit a kiadó szeretett volna (kiterjesztés, bővítés…). Tehát házon belül készülhet a felújítás, hasonlóan a második részhez.

A Fanbyte-nak író Imran Khan megerősítette, hogy az M-Two le lett fokozva, és változásokon esett át a projekt, de több részletet is hallottunk, amit eddig nem. Állítólag a Capcom a játék idővonalával szórakozik: a napközben megtörtént események (pl. amikor először fut össze Leon S. Kennedy a fertőzött falusiakkal) most már éjszaka következnének be, ugyanis a japán cég egy sötétebb, ijesztőbb élményt szeretne megvalósítani, és ehhez a Nintendo GameCube-os trailerekből merít inspirációt. A korábban kiszivárgott Albert Wesker artwork, amiről írtunk, a site szerint téves, vagy másik, törölt projektből származik.

Ezt a traileres gondolatot ki kell fejtenünk: a Resident Evil 4 első, eredeti koncepciója Kamiya Hideki vezényletével le lett pörgetve a franchise-ról, így valósult meg a Devil May Cry. A második, kastélyos koncepció 2001-2002 környékén a fekete köd ellenféllel szintén ejtve lett, amit a 2003-as, és talán legütősebb, hallucinációs változat követett a kampós ellenféllel. A Capcom ezt a két iterációt használhatja inspirációnak.

Több karakternek is extra figyelmet akar a Capcom szentelni, és itt főleg Ada Wongra kell gondolni (aki eredetileg a Resident Evil: Village-ben is ott volt, de ki lett vágva). Az ő Operation: Ada és Separate Ways mellékküldetéseit kombinálhatják, hogy kiterjedtebb élményünk legyen. Ez most az M-Two fókusza, miután már nem ők vezénylik a remake fejlesztését. Khan nem tudja, hogy alapból a pakk része lesz-e Ada, vagy DLC formájában kell számítanunk rá.

Mindez persze nem hivatalos, de való igaz, hogy a Resident Evil 2 és 3 felújított változata egyaránt hangulatosabb volt az eredeti, PS1-es részekkel szemben…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu