Flaming Fowl: az ex-Lionhead-fejlesztők kálváriája

A fejlesztők mostanában kissé problémás időszakot élhettek át, ugyanis először bejelentettek egy vadonatúj játékot, majd még azon a napon el kellett azt tenniük a fiókba, miután a stábnak több mint a felét el kellett küldeniük.

 

A Flaming Fowl az Egyesült Királyságban található Guildfordban elindított stúdió, amit 2016-ban nyitottak a Microsofttól (és a Lionhead Studiostól) távozó fejlesztők. Az első játékuk a Fable licenszére épülő kártyajáték, a Fable Fortune volt, majd 2021-ben egy nagy sikereket elérő játékkal, a Gloomhavennel jelentkeztek. Kedden bejelentették a következő projektüket, az Ironmarkedot, aminek már demója is volt a Steamen, de a fejlesztést szüneteltetik, mégpedig a játékipart érintő szokatlan anyagi helyzet miatt, és ezért kérik a fejlesztők, hogy tegyük kívánságlistára (wishlisteljük) a játékot, mert így fel tudják mérni az érdeklődést, és újra benyújthatják a koncepciót egy kiadónak, ha a jövőben valamelyest helyreáll az ipar állapota…

A Flaming Fowl vezérigazgatója, Craig Oman a VGC-nek azt mondta, hogy azután kellett szüneteltetni az Ironmarked fejlesztését, miután tavaly nyáron szakított velük a kiadója. Közel egy éven át saját maguk finanszírozták a fejlesztést, és több mint harminc kiadónál próbálkoztak sikertelenül, és emiatt kényszerültek a fejlesztés leállítására és a stáb több mint felének elbocsátására!

„Több mint egy éve dolgozunk a játékon. Volt egy kiadónk, de tavaly június körül visszalépett, és augusztus óta önfinanszírozással dolgozunk. Azóta is próbálkoztunk kiadóknál, de mind azt mondták, hogy „a játék és a csapat remekül néz ki, de most nem vennénk fel semmit”. Azt hiszem, ez részben azért van, mert mi egy közepes méretű játékunk van. Költségvetés szempontjából eredetileg 5 millió font körüli összeggel akartunk pályázni, de úgy tűnt, hogy ebben a nagyságrendben nagyon kevés lehetőség kínálkozik. Az emberek vagy néhány százezer fontért, vagy 20-40 millió fontért akartak szerződést kötni. Amint befejeztük a Gloomhaven-t, aláírtuk az Ironmarkedot. Több ajánlatot is kaptunk. De aztán másfél évvel később visszamentünk ugyanahhoz a kiadóhoz, és azt mondták, hogy már nem keresnek ilyen projekteket.

Ismerek embereket, akik az elmúlt 9 hónapban próbáltak stúdiót alapítani, és ez lehetetlen volt számukra. Amikor a Lionhead bezárt, az volt a crowdfunding-őrület vége, [és] még mi sem értük el a célunkat a Kickstarteren keresztül. Péntek volt az utolsó nap a legtöbb ember számára a cégnél. Mostanra körülbelül 9 emberünk maradt, a korábbi 30-ból, akikkel együtt dolgoztunk. Csak remélem, hogy mindannyian gyorsan találnak munkát, mert ez az igazán fájdalmas dolog. Hosszú ideje dolgozom az iparágban. Átéltem már elbocsátásokat, és általában mindig valami jobbat eredményez. Mindig van lehetőség felfedezni, és az ember kénytelen elgondolkodni azon, hogy mit szeretne legközelebb csinálni. Elveszítjük a játékprojekteket, a stúdiókat, az embereket: az emberek más iparágakba mennek át. Ha ez így lesz, a fejlesztők máshová, stabilabb iparágakba fognak költözni,” mondta Oman.

Oman azért adta ki az Ironmarked demót még annak leállítása után, mert a Lionheadnél tapasztalata lett abban, hogy törölt projekteken dolgozzon. A B.C. (kalandjáték), a Project Milo (Kinect) és a Fable Legends mind törölve lett. „Csak azt akartam, hogy a játék napvilágot lásson. Hosszú ideje dolgozom az iparágban, és nagyon sokszor előfordult már, hogy egy projektet jegeltek, és soha többé nem vették elő. Tényleg nem szeretném, ha ez is egy olyan játék lenne, ami soha nem jelenik meg, és csak egy maroknyi ember tud róla. Szerintem a projekt feltámadásához vezető út az lesz, ha elegen wishlistelik ahhoz, hogy oda tudjunk menni egy kiadóhoz, és azt mondjuk, hogy itt van néhány adat, ami azt mutatja, hogy ez a játék azt fogja csinálni, amit szeretnél.

A demó üzeneteiben nagyon világosan jelezzük, hogy a projektet az iparág pénzügyi helyzete miatt állítottuk le. Ha a játékosok segíteni akarnak abban, hogy újra életre keljen, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy wishlistelik a Steamen. A kívánságlisták rendkívül fontos dolog mindenkinek, aki egy játékot próbál elindítani a Steamen. Ez egy olyan mérőszám, amivel a kiadókhoz fordulhatsz, ami egyértelmű jelzést ad nekik arról, hogy milyen piacot tudsz megcsapolni… csak ők nem nagyon vállalnak kockázatot,” tette hozzá Oman.

Őszintén áll hozzá, és ez becsülendő.

Forrás: VGC, Steam

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu