Helldivers 2: Meghátrált a Sony: nem kell kötelező PlayStation Network-fiók!

A közönségbő és a rengeteg országban ideiglenesen felfüggesztett értékesítésből következő negatív vélemények után a Sony úgy döntött, hogy inkább visszaállít mindent a régi rendre!

 

Tegnap napközben még páros lábbal állt bele a Sony a PlayStation Network-fiók kötelezővé tételébe, de ennek eredményeképp a Helldivers 2 177 országban és territóriumban vált megvásárolhatatlanná a Steamen. Japán volt a kivétel a SteamDB szerint: ott ugyanis egy helyi, lokalizált verziót terveztek az Arrowhead élő szolgáltatású (live service) játékából. Több mint 215 ezer negatív értékelést kapott a Helldivers 2, amivel a játék állapota az összértékelések tekintetében is lement a közepes (Mixed) kategóriába a Valve felületén.

 

 

Johan Pilestedt, az Arrowhead vezérigazgatója azt írta, hogy tárgyalnak a Sony-val a megoldásról főleg a PSN-nel nem rendelkező országok miatt, és bár hallották a közösség hangját, a Sony-é az utolsó szó. Emiatt pedig nem tűnt úgy, hogy a cég engedne az igényből (május hatodikától az új vásárlóknak kötelező PlayStation Network-fiók, a hónap végére pedig már mindenkinek össze kell kötnie a PSN-fiókot a Steammel), de végül a hónapok óta már belengetett szükségletet a Sony mégis visszavonta.

 

 

Pilestedt azt írta, hogy az ügyben neki is szerepe van, így őt is lehet vádolni emiatt, mert az ő döntése volt, hogy a megjelenéskor ne legyen kötelező a két account összekötése, hogy mindenki játszhassa a Helldivers 2-t, de nem tájékoztatta megfelelően a játékosokat a PSN-fiókról, és nem emelte ezt ki elégszer. De a Sony végül beadta a derekát és ezt írta a Twitteren: „Helldivers-rajongók, meghallgattuk a visszajelzéseiteket a Helldivers 2 fiókkapcsolati frissítéssel kapcsolatban. A május 6-i frissítés, amely az új játékosok és a május 30-tól kezdődően a jelenlegi játékosok számára is megkövetelte volna a Steam és PlayStation Network fiókok összekapcsolását, nem fog életbe lépni. Még mindig tanuljuk, mi a legjobb a PC-s játékosok számára, és a visszajelzéseitek felbecsülhetetlen értékűek voltak. Még egyszer köszönjük, hogy továbbra is támogatjátok a Helldivers 2-t, és folyamatosan tájékoztatunk titeket a jövőbeli tervekről.”

 

 

A közönség nyert. Kiütéssel. Így a játék ismét mindenhol megvásárolható a Steamen.

Forrás: PCGamer, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu