Folytatódik a The Walking Dead pere

MOZI HÍREK – Bár már befejeződött 2022-ben a The Walking Dead sorozat, az ebből termelt profit kapcsán még folytatódik a pereskedés, és ki tudja, hogy mikor lesz ennek vége, ugyanis az AMC követelését elutasította a bíró.

 

A Deadline számolt be arról, hogy egy szövetségi bíró megtagadta az AMC kérését. A TV-csatorna azt szerette volna, hogy elutasítsa a Walking Dead társalkotója, Robert Kirkman, Gale Anne Hurd és David Alpert felelős producere, valamint Charles Eglee és Glen Mazzara korábbi showrunnerek által benyújtott nyereségrészesedési pert. Eredetileg Frank Darabont volt a showrunner, aki TV-re hozta a képregényt, és ő indította el az egy évtizede (!!!) tartó jogi huzavonát, amikor ő és a CAA-s képviselői beperelték 2013-ban az AMC-t.

Akkoriban Darabontnak az volt a kifogása, hogy az AMC öncélú házon belüli licencdíjai miatt nem részesült a sorozat bevételeiből ígért részéből. A második szezon során elküldték, és szerinte ez azért történt, hogy ne kapjon teljes anyagi fedezetet az évadban, ami szintén hatással lett volna a fizetésére. Végül 2021-ben született megállapodás az AMC, Darabont és a CAA között 200 millió dolláros értékben. És pont emiatt a döntés miatt határozott úgy Fernando Aenlle-Rocha bíró, hogy Kirkmanék pere folytatódhat a csatorna ellen.

„Az MFN (legnagyobb kedvezményes elbánás) rendelkezéseinek logikátlan értelmezése lenne, és ellentétes lenne a felek ésszerű elvárásaival a megállapodások megkötésekor, ha a bíróság megengedné az alpereseknek, hogy a törvény erejénél fogva Darabontnak és a CAA-nak magasabb feltételes díjazást és a sorozat jövőbeli bruttó bevételeinek nagyobb részét biztosítsák egy egyezségi megállapodás révén (a felperesek költségén) anélkül, hogy a felperesek számára ugyanezt biztosítanák,” írta a határozatában Aenlle-Rocha.

Hacsak nem történik egy bírói döntés, esetleg peren kívüli megállapodás, Kirkmanék pere a bíróságon folytatódik szeptember 17-én, miközben az AMC hatodik (!) The Walking Dead spin-offja, a The Walking Dead: The Ones Who Live tegnap fejezte be első évadát.

Forrás: GameSpot, Deadine

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu