Megkezdte ideiglenes munkáját Jim Ryan utódja

Totoki Hiroki csak ideiglenesen tölti be a Sony Interactive Entertainment vezetői szerepét, ugyanis ő ennél magasabb beosztásról ült át ide, hiszen a Sony elnöke, operatív igazgatója és pénzügyi vezetőjéről van szó, és beismerten csak átmenetileg veszi át a már eltávozott Jim Ryan munkáját.

 

Totoki szorosan együtt fog működni Yoshida Kenichiroval (a Sony Group Corporation, az anyacég elnök-vezérigazgatójával) és a Sony Interactive Entertainment (SIE) menedzsmentjével, hogy a PlayStation jövőjének következő fejezetét meg tudják határozni, és ebbe a feladatkörbe beletartozik a SIE új vezérigazgatójának megtaálása is.

Totoki bár hivatalosan csak a tegnapi nap óta van Jim Ryan helyén, már hamarabb elkezdte meglátogatni a PlayStation Studios csapatait, és tisztázta, hogy milyen nézeteket képvisel a Sony videojátékos stratégiájával. Korábban mi is beszámoltunk arról, amit februárban mondott a cég negyedéves pénzügyi jelentése során. A Sony-t agresszívabban szeretné látni a haszonkulcs kapcsán, és ezt részben azzal tudná elérni a cég, ha a first-party, belső fejlesztésű játékokat elhozzák PC-re (és nem úgy, hogy akár két évet is várni kell arra, hogy a PlayStation 4/PlayStation 5 után a Steamen és az Epic Games Store-on is felbukkanjon valami; a Ghost of Tsushima ehhez hasonló utat járt be).

Ugyanekkor fejezte ki a véleményét arról, hogy a Bungie nem nagyon tartja magát a fejlesztési tervekhez, ugyanis „jobban kellene felelősséget vállalnia a fejlesztési idővonalban”. Totokit lenyűgözte a Bungie tudománya, de üzleti szemszögből lenne mit a cégen javítani: „Meglátogattam a Bungie stúdióit és találkoztam a vezetőséggel. Láttam, hogy a stúdiókban dolgozó alkalmazottak rendkívül motiváltak, nagyfokú kreativitásról és az élő szolgáltatások lenyűgöző ismeretéről tettek tanúbizonyságot, ugyanakkor úgy éreztem, hogy üzleti szempontból van még mit javítani az olyan területeken, mint például az üzleti költségek felhasználása és a fejlesztési határidőkért való felelősségvállalás. Remélem, hogy folytatni tudjuk a párbeszédet, és jó megoldásokat találunk.”

Szóval nem fogja vissza magát Totoki, bár nem is fog ebben a pozícióban sokáig maradni.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu