FILMKRITIKA – Az első ómen előzményfilmje bátor vállalkozásra adja a fejét: úgy nyúl vissza Az ómen sorozat gyökereihez, hogy egy nunsploitation filmen keresztül meséli el Damien, első film ördögi gyermeke születésének történetét. Vajon képes lesz-e ez az újszerű nézőpont és a klasszikus műfaj, különösen a nemrég bemutatott Szeplőtlen után, valamint az új szereplők, friss színt vinni az ismerős, ördögi sztoriba, vagy egyszerűen csak egy újabb fejezetet adnak hozzá a horrorfilmek végtelen krónikájához? És persze a legfontosabb kérdés a horrorfilmes ínyencek szempontjából: meg tudja-e állni a helyét ez az új epizód Az ómen sorozatának magasra tett mércéjével szemben?

 

 

Elgondolkodtató, milyen különleges filmes széria az Az ómen saga, ha alaposabban szemügyre vesszük. Az egész Richard Donner 1976-ban bemutatott Az ómen című filmjével indult, melyben a hollywoodi legenda, Gregory Peck egy olyan amerikai család főjét alakítja, amely anélkül, hogy feleségével együtt tudnának róla, az antikrisztust, Damient nevelik fel. Ez a történet még ma, évtizedekkel később is lenyűgözően hatásos. Az Az ómen II: Damien 1978-ban érkezett, amely bár kreatív haláljelenetekkel büszkélkedhetett, mégis valamivel alatta maradt az előző résznek. Az eredeti trilógia 1981-ben egy kissé megfáradtan ért véget Az ómen III: Az utolsó konfliktus című részével, amit még Sam Neill ördögi játéka sem tudott megmenteni. 1991-ben a sorozat egy újraindításnak látszó, de közömbös fogadtatású TV-film, Az ómen IV: Az ébredés formájában folytatódott, amely gyorsan feledésbe merült. 2006-ban megkíséreltek egy újabb újraindítást Az ómen címmel, amely bár stílusos, de tartalmilag egy nagy katyvasz volt és hamar feledésbe merült az erős szereplőgárdája ellenére. Televíziós sorozatok is készültek, 1995-ben Az ómen és 2016-ban Damien, de egyik sem vált kiemelkedővé. A lényeg, hogy… meglepően sok adaptációt kaptunk már e sorozatból. Az eredeti film előzményének ötlete? Korántsem rossz. Az eredmény pedig… tulajdonképpen meglepően hatásos, noha nem mentes jelentős hibáktól.

 

 

Az ördög gyermekkora: újraértelmezés a kezdetekről

 

Az első ómen története egy amerikai nő, Margaret (Nell Tiger Free által alakítva) kalandjait követi nyomon, aki Rómába érkezik, hogy az egyháznak szentelje életét. Azonban rövid időn belül szembe találja magát egy olyan démoni erővel, amely alapjaiban rengeti meg a hitét. Ez a kaland nem csak személyes próbatétel, hanem egy sokkal nagyobb, sötét titkokkal teli összeesküvés része, ami az emberi lélek legmélyebb zugaiba vezet. A film során Margaret nem csak saját démonjaival kell, hogy megküzdjön, hanem egy olyan gonosszal is szembenéz, amelynek célja a megtestesült rossz világra jövetelének biztosítása.

Az első ómen rendkívül izgalmas szereplőgárdát vonultat fel, Bill Nighy, Ralph Ineson, Sônia Braga, és Tawfeek Barhom mellett Nicole Sorace is látható a film egyik kulcsszerepében. A történet középpontjában álló két nő, Margaret és Carlita Skianna (Nicole Sorace által alakítva), kapcsolata egy rendkívül erős szál, ami keresztülvilágít a film sötét atmoszféráján. Carlita, aki a történet során Margaret legközelebbi társává válik, szintén mély és sötét titkokat hordoz, ami végül kulcsszerepet játszik abban, hogy fény derüljön az apácazárdában zajló rejtélyes események valódi természetére.

Az első ómen Arkasha Stevenson rendezésében készült, aki ezzel a filmmel debütál a nagyjátékfilmek világában. A forgatókönyvet Stevenson mellett Tim Smith, Keith Thomas, és Ben Jacoby írta, míg a film zenei aláfestését Mark Korven szolgáltatta, tovább mélyítve ezzel a film sötét és misztikus hangulatát.

 

 

Művészeti mestermunka vagy ördögi baklövés?

 

Az első ómen bizonyos tekintetben vegyes érzelmeket kelt. Egyrészt, van benne valami nevetséges. Az eredeti Az ómen film háttértörténetének kibővítése kockázatos vállalkozás, és sok új elem túlzottnak, melodramatikusnak és következetlennek tűnik. Emellett erős logikai bukfencek is vannak a filmek, akár az egész lore és franchise tekintetében, akár a film saját története tekintetében. A sztori egyébként teljesen figyelmen kívül hagyja a 2006-os remake-et, és a legelső, 76-os filmet is, amelyek szerint Damien anyja nem ember volt, hanem egy félig ember, félig sakál, akit Maria Avedici Santoya-nek hívtak és akinek sakálfejű csontvázát mindkét verzióban meg is találták.

Másrészről viszont a szereplőgárda egyszerűen lenyűgöző, különösen Nell Tiger Free, aki egészen lenyűgöző a főszerepben (ő volt a legjobb az AppleTV+ egyébként nagyszerű A szolgálólány című sorozatában). Ha párhuzamba állítjuk Sydney Sweeney-vel, aki szintén a főszerepet játszotta el a Szeplőtelenben, egyszerűen lejátszaná a vászonról Sweeney-t, ha egy filmben szerepelnének. Tiger Free a karakterének többféle arcát is hihetetlen profizmussal csillantja meg: ártatlan, érdeklődő, zavart, ugyanakkor rendkívül határozott is tud lenni, más jelenetekben érzéki és csábító, vagy egészen kemény és „démoni” – amikor a jelenet éppen azt kívánja meg. Láthatunk a filmben egy annyira durva jelenetet a részéről, hogy állítólag a stáb egyes tagjai nem bírták végignézni és otthagyták a forgatást és később sem bírtak a színésznő szemébe nézni a forgatás alatt. Tiger Free egyébként sok tekintetben A szolgálólány karakterét vitte valahol végig ebben a filmben is, de erre állítólag ő maga is csak a forgatás során később jött rá.

De a többi színész is ott van a szeren. Bill Nighy is a legjobbat hozza ki magából, és Ralph Ineson komor karaktere is emeli a történet baljós mivoltát – még ha az eredeti angol nyelvű verzióban (ha valaki úgy nézné meg a filmet) állítólag néha érthetetlenül rekedtes, ahogy beszél. (Mi szinkronosan néztük a filmet.)

A film valódi erejét Arkasha Stevenson lenyűgöző, gótikus rendezésében találja meg, amellyel nagyjátékfilm-rendezőként debütál. Igazi „Grand Guignol”, groteszk horrorelemekkel átszőtt művészete egy olyan atmoszférát teremt, amely még a *Suspiria* újraforgatásánál is mélyebb borzongást kínál, egy rémálomszerű zene és lélegzetelállító, kísérteties vizuális világgal.

 

 

Az ördög mindig a részletekben rejtőzik

 

A film középső szakasza sajnálatos módon rendkívül vontatott, az erőltetett és nyögve nyelős finálé pedig úgy tűnik, mintha már most lefektetné egy új Ómen trilógia alapjait, cinikusan építkezve a jövőre. Mindazonáltal a rendezés szemet gyönyörködtető, a színészi alakítások magas színvonalúak, és az egész alkotás időnként igazán megindító. Bár Az első ómen nem illeszkedik tökéletesen az 1976-os Az ómen elé, amelynek előzménye, mégis határozottan több ambíciót és frissességet hoz, mint amit a 1978-ban bemutatott Ómen II. – Damien óta láthattunk. Ha egy véres, komor sátáni történetre vágysz, és nem megy már az agyadra a sok nunsploitation film például a mostanában készült Az apáca II, a netflixes A halál nővére és a Szeplőtlen után, akkor Az első ómen talán pont az az okkult klasszikus lehet, amit keresel.

-Herpai Gergely (BadSector)-