Franklin – Michael Douglas néha szellent egyet, mint Benjamin Franklin, de nem ez a legnagyobb „gáz” az Apple TV+ sorozatával

SOROZATKRITIKA – SOROZATKRITIKA – Benjamin Franklin az amerikai függetlenségi háború alatt a francia támogatás megszerzéséért küzd az Apple TV+ új, nyolcrészes történelmi drámájában, Noah Jupe és Eddie Marsan oldalán. A sorozat Franklin küldetésének kihívásaira összpontosít, miközben a diplomatikus manőverek és intrikák útvesztőjében igyekszik a saját útját egyengetni. A kritikusok és a nézők számára kérdéses, hogy a történeti hűség és a drámai kivitelezés milyen egyensúlyban áll a sorozatban, de igazából a legnagyobb probléma a dögunalmas, eseménytelen cselekmény.

 

 

1776-ban, amikor Benjamin Franklin Franciaországba érkezett, már olyan globális hírnévvel rendelkezett, ami mai szemmel szinte felfoghatatlan, tekintve, hogy akkoriban a hírek lassan terjedtek, és a „közösségi média” még csak a nehezen nyomtatott és még nehezebben terjesztett röplapok formájában létezett. Diplomataként, újságíróként, kiadóként és termékeny feltalálóként is tevékenykedett, de leginkább az elektromosság „feltalálásához” fűződő félig mitikus történetekről és csattanós bölcsességeiről vált ismertté, amelyeket ma talán „szójátékoknak” neveznénk.

 

 

Francia kapcsolat

 

Franklin küldetése, melyet hivatalos kormányzati megbízatás nélkül vállalt, az volt, hogy Franciaország támogatását – pénzt, ellátmányokat, hajókat és katonákat – szerezze meg az amerikai függetlenségért folyó háborúhoz. Hírneve, különösen annak könnyedebb, szórakoztatóbb aspektusai, amelyeket a nemzetközi közösség frivol „amerikaiként” érzékelt, egyszerre jelentett előnyt és hátrányt számára. Olyan volt, mintha egy influencert küldtek volna béketárgyalásokra a Közel-Keletre, feltéve, ha a szóban forgó influencer köszvényben szenved és ő lett volna az üvegharmonika feltalálója.

Az Apple TV+ nyolc részes Franklin sorozatának célja az volt, hogy lehántsa ennek a különleges alapító atyának a 21. századi felszínes megítélését, és felfedje emberi gyengeségeit, valamint azt a különleges zsenialitást, ami – SPOILER, ha nem ismered a történelmet! – sikerre vitte francia kampányát.

A Franklin ugyanakkor ritkán igazán élvezetes és ebben nagy szerepe van az unalmas, valójában rendkívül eseménytelen cselekménynek. A sorozatot Kirk Ellis és Howard Korder adaptálta, Tim Van Patten (Boardwalk Empire, A Sopranók) rendezésében. Bár a Franklin számos meggyőző történelmi részletet tartalmaz, nehezen tudja fenntartani a narratív összefüggéseket Benjamin Franklin nyolc éven át tartó küldetése során.

Vajon Franklin tényleg leginkább egy pajkos szójátékokat pufogtató ember volt, akinek zsenialitása abban rejlett, hogy rávette a franciákat, hogy nemzeti érdekeik ellen cselekedjenek, ami a francia forradalomhoz vezető rövidlátást sejtet? Talán, biztosan nem tudhatjuk, de egyébként elég valószínű. De ha a Franklin sorozat bármit is elér, akkor az az, hogy felkelti az érdeklődést Stacy Schiff könyve, az A Great Improvisation: Franklin, France, and the Birth of America iránt, mivel a sorozat tele van karakterekkel és eseményekkel, amelyek alig többek, mint a monoton fősztori lábjegyzetei.

A Franklin sorozatra adott egyik leggyakoribb reakcióm az volt, hogy „Ez valószínűleg jobban működne egy másik kontextusban, vagy egy rövidebb film során”. A másik pedig az, hogy „Az Apple TV+ imádja Oscar-díjas színészeket bozontos hajú, fingó, idősebb különcök szerepében látni – de ez itt nem működik jól.”

 

 

Ez a befutó tényleg az utolsó

 

Kitaláltátok: utóbbi megállapításnál Gary Oldman Utolsó befutók című sorozatára gondoltam, amelynek stílusát próbálja koppintani ez a produkció. Michael Douglas Franklin alakításában ugyanolyan cinikus, fingós és egyben rendkívül mulatságos – illetve inkább csak annak szánt – figura, aki egyben egyszerre mitikus és olyan személyiség is, akit könnyedén figyelmen kívül lehet hagyni, lévén fénykora a sorozat korszakában már rég elmúlt. Franciaországba is úgy érkezik unokájával, Temple-lel (Noah Jupe), anélkül, hogy világos útvonalat látna a szükséges támogatás megszerzéséhez. Az amerikai forradalom kezdete katasztrofális volt az amerikaiak számára, és habár néhány francia el van ragadtatva az új nemzet által képviselt szabadság és függetlenség szellemétől, egyetlen hatalommal bíró személy sem ismeri el Franklin jelentőségét, nem hogy tárgyalna vele.

Miközben háttérbeszélgetéseket folytat a Comte de Vergennes-szel (Thibault de Montalembert), Franciaország külügyminiszterével, Franklin kihasználja kapcsolatait, hogy Chaumont (Olivier Claveries), egy üzletember vendégházában letelepedjen. Chaumont kockázatot vállal, abban bízva, hogy az Amerikával folytatott jövőbeli kereskedelem bevételei meghaladják a Franklin hosszú távú vendéglátásának költségeit. Vergennes és Chaumont sokkal összetettebb figurák ebben a bizarr helyzetben, mint amilyennek Franklin tűnik, de a legtöbb néző számára ők csak egy tucat másik mogorva franciával lesznek összemosva.

Párizs messze van a forradalmi háború színterétől, és még Gilbert du Motier, a „Marquis de Lafayette” (a Hamilton rajongóknak) megjelenése sem képes valódi akciót és izgalmat csempészni ebbe az „árnyékdiplomáciás” játékba, így a sorozat fókusza más elemek felé terelődik.

 

 

Rejtett intrikák és béna románcok

 

Franklin körül számos összeesküvés szövődik, amelyeket többek között az őt támogató barátja és orvosa, Edward Bancroft (Daniel Mays), valamint néhány mogorva brit üzletember szervez, akik még kevésbé árnyaltak, mint a besavanyodott franciák. Emellett Franklin különféle romantikus és félromantikus viszonyai is napvilágot látnak, többek között flörtjei Ludivine Sagnier Anne Brillonjával, aki történelmi személyiségként érdekes, de a sorozatban mint romantikus szereplő szürke és unalmas, valamint Jeanne Balibar Madame Helvetiusával, aki szintén izgalmas történelmi figura, de mint női karakter nem vonzó és szintén rendkívül unalmas.

Aztán ott van a tini Temple, akinek története a valóságban jóval izgalmasabb, mint ahogy a sorozat ábrázolja. Ő egy olyan figura, aki a sorozat folyamán férfivá érik – Jupe kezdetben meggyőzően formálja meg a karaktert, de az idő előrehaladtával egyre hiteltelenebb lesz. Ezt az átalakulást számos felesleges mellékszál kíséri, amelyeken keresztül mentorokat keres, és igyekszik elveszíteni a szüzességét.

Végül több amerikai történelmi személy is megjelenik, akik előreviszik a fő történetet. Eddie Marsan tökéletesen hozza a makacs John Adamst, bár úgy tűnik, mintha mindegyik epizódban más akcentust használna, míg Ed Stoppard gúnyos és beképzelt John Jay szerepében tűnik fel. Az HBO John Adams című sorozata ügyesen oldotta meg, hogy a kezdetben nem túl szeretnivaló Adams figuráját egy limitált sorozat méltó főszereplőjévé alakítsa, és Tom Wilkinson által remekül megformált Ben Franklin mellékszereplőként egy sokkal árnyaltabb karakterré váljon, mint itt, a főszereplő Micheal Douglas alakításában.

 

 

Stílusos cinizmus és felületes bölcsességek

 

Douglas szarkasztikus megjelenése és a modern korra jellemző viselkedése egyébként nem zavaró – részben azért, mert nem tudjuk pontosan, hogy Franklin hogyan beszélt, részben pedig mert a karaktere úgy van ábrázolva, mint aki sok szempontból modern figura. Ami viszont igazán zavaró, az az, hogy a sorozat gyakorta felcseréli az éleslátó megfigyeléseket és aforizmákat sablonos általánosságokkal és felületes bölcsességekkel. Úgy érzem, ez a Ben Franklin inkább a történet gonosztevőjéhez áll közel, mint a hőshöz, és csak 10 százalék esélyt látok arra nézve, hogy ez szándékos lenne. Franklin ebben a sorozatban inkább egy csibész, „csajozós”, de mégis hazafias alak, sokszor csak kajánul mosolyog, felületes és kicsinyes, ritkán avatkozik be aktívan a cselekménybe – szinte lehetetlen bármilyen szempontból tiszteletet érezni iránta.

Felmerül a kérdés: ha Franklin nem irányítja a cselekményt, és Temple leginkább azzal van elfoglalva, hogy társat találjon magának, akár házasság céljából, és a mogorva franciák szinte felcserélhetők, mivel próbáltak lendületet adni a történetnek?

Nos, a sorozat szereplői sok időt töltenek azzal, hogy különböző szalonokban üldögélnek, vagy nagy pompával rendezett partikra lépnek be. Sajnos, még a sorozat ezen része sem működik elég jól… Az utóbbi időben bemutatott műsorok, mint például az HBO A rezsim és Egy úriember Moszkvában, sikeresen kerülték el a zárt terek okozta klausztrofób érzetet, ezzel szemben a Franklin vizuálisan hamar unalmassá válik. A sorozat számos kastélyt mutat be, mindegyiket kék-szürke szűrővel ábrázolva, de egyik sem rendelkezik markáns vagy egyedi jellegzetességekkel. A természetes fényben történő forgatás ellenére ellenére sem sikerül az alkotóknak maradandó vizuális benyomást keltetniük. A külső helyszíneken történő forgatások kísérletei mesterségesnek és erőltetettnek hatnak, és noha Jay Wadley zenei aláfestése próbálja fokozni a thriller jellegű elemeket, ez sosem teljesen meggyőző. Ennek ellenére a haj- és sminkcsapat munkája végig elismerést érdemel, kiemelkedő teljesítményt nyújtva. Csak az a kár, hogy mindez egy unalmas, nyolcórás tévésorozathoz édeskevés.

-Herpai Gergely (BadSector)-

 

 

Franklin

Rendezés - 5.8
Színészek - 6.2
Történet - 3.8
Látvány/zene/hangok - 6.2
Hangulat - 4.2

5.2

KÖZEPES

Az Apple TV+ Franklin című sorozata próbálkozik Benjamin Franklin franciaországi kalandjainak bemutatásával, de a kivitelezés messze elmarad az elvárásoktól. Michael Douglas ugyan megpróbálja menteni a helyzetet a főszerepben, de karaktere gyakran csak egy árnyéka annak, amit egy ilyen történelmi alak megérdemelne – erről azonban nem a színészveterán, hanem a gyenge forgatókönyv tehet. A sorozat történetvezetése összecsapott és vontatott, az ígéretes kezdetek ellenére sem képes fenntartani a nézők érdeklődését, és az epizodikus struktúra helyett csak egy felületes, unalmas drámát kapunk, amely alig bír valódi mélységgel vagy izgalommal.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu