A Hang nélkül – Első nap sokkal vadabb és hangosabb lett, mint az előző két rész [VIDEO]

MOZI HÍREK – A Hang nélkül-franchise harmadik része, a kezdeteket elmesélő Hang nélkül: Első nap más lett, mint a korábbi két opusz. Ezt Lupita Nyong’O, a női főszereplő árulta el a minap a Las Vegasban megtartott CinemaConon. (Ez az Amerikai Mozitulajdonosok Szövetségének évi rendes gálája, némileg hasonló az Oscar-osztáshoz.)

 

John Krasinski valami újat akart kezdeni a franchise-zal, amit megálmodott, ezért kiterjesztette ezt az univerzumot – mondta az Oscar-díjas színésznő (12 év rabszolgaság) az új filmről az Entertainment Tonightnak. – Ugyanakkor a horrorműfaj megújítására is gondolt, ezért egészen más lett az Első nap hangvétele. Ez a film sokkal vadabb és hangosabb, és jóval nagyobbak a tétek.”

A Variety beszámolója szerint a színésznő nem túlzott, amikor az eddigieknél hangosabb filmről beszélt. A CinemaCon közönségének kedvcsinálónak levetítették azt a jelenetet, amikor a frissen földet ért idegenek először indítanak tömeges támadást a New York-iak ellen, s ez olyan fülsiketítő zajjal történik, hogy – mint a lap tréfásan megjegyzi – ezzel az alkotók teljesen rácáfolnak a film címére.

Azzal, hogy a helyszín New York, a világ leghangosabb városa lett, a nagy költségvetésű Hang nélkül: Első nap számos olyan nagyszabású jeleneteket ígér, ahol az emberek nem csupán a hang után tájékozódó idegen lények elől menekülnek, de egymással is meg kell küzdeniük a túlélésért a lerombolt metropoliszban.

Az említett John Krasinski volt a Hang nélkül kreátora, főszereplője, forgatókönyvírója és producere, a második részben már nem szerepelt, de ő volt a rendező, az egyik forgatókönyvíró és a producer, az Első napnak pedig producere. Jelenleg a Hang nélkül 3 előkészítésén dolgozik, amely valószínűleg az első két filmben megismert család történetét folytatja.

(A Quiet Place: Day One – hazai bemutató: 2024. június 27.)

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu