Megvan, mi a legnagyobb gond Abigaillel, a vámpírlánnyal

MOZI HÍREK – Ígéretesnek tűnik az Abigail című új horror, amelyben kiderül egy elrabolt kiskorú balerináról (Alisha Weir), hogy valójában vámpír, és senki nincs tőle biztonságban. A produkció, amely 85 százalékon áll a RottenTomatoes kritikai portálon, nagy utat tett meg, mire mozikba kerülhetett. A kiindulópont a Universal stúdió 1936-os klasszikusa, a Drakula lánya volt, amelyben Marya Zaleska grófnő (Gloria Holden) megpróbál szakítani a család vérszívó hagyományával, ez azonban sajnos nem sikerül neki, s ebből a helyzetből dráma bontakozik ki.

 

Az eredeti történet nagyon sok változaton esett át, mire az Abigail végső alakot öltött. A bonyolult folyamat végén csak az alapötlet maradt meg. Az alkotók a maguk ízlése szerint hatalmas horrorfesztivált rendeztek a klasszikus nyomán, ahol a kötött műfaj ellenére egyik egyszerre dermesztő és vicces meglepetés éri a másikat, és a jobb sorsra érdemes áldozatok helyenként szó szerint fürdenek a vérben.

Sok kritikus megjegyzi, hogy a film tökéletesen működik, de még nagyszerűbb lenne a felhasználói élmény, ha a néző nem tudná eleve, hogy vámpírfilmről van szó. A történet ugyanis hagyományos bűnügyi sztoriként indul, és csak nagyjából félidőben jön(ne) a nagy meglepetés, amikor kiderül, hogy valójában vámpírhorrorról van szó. Az Abigail ebben a tekintetben az Alkonyattól pirkadatig nyomdokain halad, amely gengszterfilmből vált át minden figyelmeztetés nélkül határokat feszegető vámpírfilmmé.

A nézők azonban kénytelenek többlettudás birtokába beülni a moziba, mert a hatásos előzetesekből minden kiderül, ráadásul az Abigailnek már a plakátja sem hagy kétséget a lényeget illetően.

Nem kétséges, hogy Abigail követeli a folytatást, ami sem a stúdiónak, sem a rendezőknek – a Radio Silence művésznéven alkotó Matt Bettinelli-Olpinnak és Tyaler Gillettnek – nincs ellenére. Ezzel kapcsolatban azonba rögtön adódik egy kis probléma. A címszereplő Alisha Weir a fejlett fogazatú karakterével ellentétben nem halhatatlan, tehát öregszik, vagyis jövőre már 15 éves ifjú hölgy lesz, akire nem illik majd pontosan a „kis balerina” meghatározás. Hogy ezt a problémát miként sikerül megoldani, nem is olyan sokára kiderül.

(Abigail – csütörtöktől a hazai mozikban!)ű

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu