SOROZATKRITIKA – A Monsieur Spade sorozat első néhány epizódja az AMC+-on remekül vezeti be Sam Spade, Dashiell Hammett örökbecsű magánnyomozójának francia kisvárosi kalandjait. Azonban ez a folytatás A máltai sólyom világhírű detektívtörténetéhez gyorsan összeomlik. Clive Owen ragyogó alakítása sem elegendő ahhoz, hogy súlyt adjon a túl sok összecsapó cselekményszálnak, amik nem épülnek fel kielégítő konklúzióra.

 

 

Clive Owen Humphrey Bogart magabiztosságát és saját, Az ember gyermeke című filmjében látott megfáradtságát idézi meg Spade szerepében. Spade-et (Clive Owen) Bozouls nevű kis francia faluba küldik, hogy rendezzen le néhány ügyet A máltai sólyom femme fatale-jának, Brigid O’Shaughnessy-nek, az ő egykori bűnöző szerelmének, és Philippe Saint-Andre (Jonathan Zaccaï) lányukkal, Teresával (Cara Bossom). Spade végül egy új állást kap a bájos szőlőbirtokos, Gabrielle-től (Chiara Mastroianni). Owen és Mastroianni közötti kémia erős, de a Monsieur Spade még hatékonyabb lett volna, ha inkább a karakterek közti románcot mélyíti el, ahelyett, hogy csak a közöttük pattogó szikrákra épít.

 

 

Hommage vagy paródia? Az alkotók sem tudják…

 

A készítők, Scott Frank és Tom Fontana nyolc évvel későbbre, 1963-ba ugornak. Spade most már özvegy, és nyugodt visszavonult életét – mely borivásból és meztelen úszkálásból áll gyönyörű birtokának medencéjében – egy brutális gyilkosság zavarja meg, ami a kolostorban történik, ahová Teresát helyezték. A bűncselekmény elindít egy viszonylag jól megvalósított jelenetsort a „kemény fickó védi az okos kislányt” témában, és egy nevetségesen bonyolult cselekményt, ami túl sok szereplőt von be.

Az egyik kulcsprobléma az, hogy Frank és Fontana bizonytalanok abban, hogy a film-noir elemeket A máltai sólyom és annak utánzói iránt tisztelettel kezeljék vagy gúnyt űzzenek belőlük. Ez utóbbit sugallja a kínos bevezető szöveg, amely megjegyzi a legnagyobb magánnyomozó abszurd franciaországi kikötését, a szereplők, akik ismételten gúnyolják Spade nevét, és a két kíváncsi szomszéd, Matthew Beard és Rebecca Root kínosan vicces megjelenése. Ez teszi a Monsieur Spade komoly alaptörténetét, mely az algériai háború szörnyűségeit feszegeti, különösen ellentmondásossá. Frank 26 évvel ezelőtt A szökés mestere című filmben megvalósított erőszak és romantikus komédia keverékét, de a háborús bűnökkel és a kém-paródia közötti szakadék túl széles ahhoz, hogy áthidalja.

 

 

Zavaros történetvezetés

 

A Monsieur Spade sorozat legkiemelkedőbb jelenetei akkor bontakoznak ki, amikor Spade szellemes párbeszédeket folytat és ügyesen fegyverzi le az embereket, miközben Bozouls cinikus rendőrfőnökének, Patrice Michaud-nak (Denis Ménochet) vonakodó segítségével bekapcsolódik a gyilkosság kivizsgálásába. Philippe, aki több epizódon keresztül válik egyre fontosabbá és karakterét is egyre jobban kidolgozzák, méltó ellenfelet jelent. Sokszor hamiskásan mosolygós arcával, ragadozó tekintetével és magabiztosságával, ami Spade-ével vetekszik, igazi kihívást jelent a gyakorlatból kiesett és sok éves láncdohányzás miatt tüdőbajban szenvedő nyomozónak. A hangulatos jazz zenéje és Bozouls látszólag legszentebb lakóinak sötét múltja erősítik a noir atmoszférát.

Azonban a hat epizód gyakran kicsit olyan, mintha több különböző sorozatból lett volna összeillesztve. A máltai sólyom című film hagyományosan értékes MacGuffin tárgya ebben a sorozatban annyira bizarr, hogy a cselekményt kisvárosi drámától a kémthrilleren át egy szörnyű Da Vinci-kód utánzatig sodorja. A Monsieur Spade furcsa módon akkor a legerősebb, amikor a fősztoritól eltávolódó, mulatságos jeleneteket láthatunk, mint amikor Spade és Michaud közösen kritizálják egy helyi séf főzőtudományát. Emellett a sorozatnak van egy sokkal komolyabb, drámaibb mellékszála, amely Jean-Pierre Devereaux (Stanley Weber) algériai háborús veterán történetéről szól, amely egy ugyan egy tényleg szívszorító drámát mesél el, ugyanakkor túlságosan is elkanyarodik a főtörténettől. Amikor pedig egy fanatikus vatikáni szekta kerül a középpontba, nemcsak a sorozat egész hangulata esik szét, de ráadásul a cselekmény már-már követhetetlenül kuszává válik ettől.

 

 

Amiről az álmok szólnak?

 

A Monsieur Spade különösen az utolsó két epizódban omlik össze, amikor értelmetlenül új szereplőket vezetnek be, bonyolítva a már így is kaotikus cselekményt, ami végül rendezetlen katasztrófába torkollik. Számos konfliktus – például öröklési viták, egy zsarolóhálózat, és Jean-Pierre haldokló apjának megbékélési kísérlete – sehová sem vezet, és a késői szakaszban felbukkanó új románcok, illetve korábban lezárt konfliktusok újbóli felbukkanása különösen zavaró.

A legaggasztóbb az, hogy Spade szinte sosem tűnik a saját története főhősének. Szinte minden nyomozati előrelépés más karakterek erőfeszítéseiből, a gonosztevők baklövéseiből, vagy a forgatókönyv kényelmi megoldásaiból következik. Spade a döntő konfliktusok nagy részét egy dugóban tölti, és még az utolsó jelenetet is egy vendégszereplő viszi, aki az utolsó pillanatban lép be, hogy látszólag rendet tegyen. Nem probléma önmagában, hogy az idősödő detektív néhány küzdelmet elveszít, feltéve, ha még mindig bizonyítja éleslátását. De karakterívének csúcspontja a 4. részben érkezik el, amikor kifejti, mire jött rá, miközben egy francia kém ellen harcol. Ez, hogy a férfit és A máltai sólymot egyszerre idézzem: nem az, „amiről az álmok szólnak”.

 

 

A máltai sólyom ma is pár szárnycsapással lazán lehagyná a Monsieur Spade-t

 

A sorozat számára alapvetően óriási kihívást jelentett volna méltó módon folytatni ezt az egyik legnagyobb filmklasszikust, és A máltai sólyom folytatása ez nem is sikerült jól a túlbonyolított cselekményszálak és a különböző stílusok rossz keveredése miatt. Bár Clive Owen brillírozik a szellemes párbeszédek terén, és ebben az erős mellékszereplők is segítik, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy megfeleljen a legendás magánnyomozó nyugdíjból való visszatérésének, akit a két filmes legenda: John Huston és Humphrey Bogart tettek halhatatlanná.

-Herpai Gergely (BadSector)-