Rauniot – Perkele per kaland

TESZT – A perkele a finn nyelvben erős szó (ennek svéd megfelelője a helyette), ami kb. a magyar pokol kifejezést takarja. Talán ezt fogjuk is mondani néhányszor ebben a posztapokaliptikus point-and-click játékban, ami nem is takarja, hogy egy finn fejlesztőtől származik, ugyanis az Act Normal Games beismerten észak-finn helyszínre (és ottani akcentusú szinkronnal!) látta el a játékot.

 

A játék nem véletlenül hat régiesnek, ugyanis közel fél évszázaddal ezelőtt játszódik, és valahogy az apokaliptikus események nem nagyon hatottak a skandináv régióra úgy, ahogy több másik területre a világon.

 

 

1975, egy katasztrófa kellős közepén

 

A Rauniot nem sokkal azután kezdődik, hogy egy természeti katasztrófa a civilizációt a fejére állította. Lázadások, konfliktusok és háborúk tömkelege tört ki a Földön, több kontinenst elöntött a víz, és az összeomlott atomerőművekből, továbbá a rakétákból hatalmas szennyezés jutott a bolygóra. Mutáns gyerekek küldik a másvilágra az anyjukat, az erőforrások hiánya következtében kannibalizmusba dőlő apák, és az eddigi egyensúly megszűnt létezni. Néhányan azért még megbíznak másokban, hogy csapatokba verődve védelem, élelmiszer, elektromosság, tiszta víz álljon a túlélők rendelkezésére. Egyikük Aino, a főszereplőnk, aki több mint hetven ilyen helyszínt fog bejárni nem kevés puzzle-t megoldva. A játéknak a pozitívuma főleg a melankóliába és kétségbeesésbe nyúló hangulatban rejlik, ami valahol érthető is: az alapból nyugis és „mindent lesz_rónak” ható finnek számára a sisu (amit magyarul kb. kitartásként nevezhetünk…) sem elegendő ebben a környezetben, és így beletörődnek abba, hogy már semmi sem lesz a régi. Aino is hiába jegyzetel mindent a füzetébe (ami azért jó, mert itt a kaland minden egyes elemét leírja), neki is hozzá kell szoknia a változásokhoz.

A játékosnak pedig ahhoz, hogy a Rauniot piszkosul lassú. Aino próbálja a közösségének egyik tagját megtalálni, illetve keres valamilyen kísérleti nukleáris vonatot. Karakterünk amúgy alaposan felkészült, így nem „mezítláb” vág neki az útnak, hanem konkrét felszereléssel rendelkezik, és kinézetre is kissé ijesztően hathat, de idővel meg lehet szokni, hogy nem egy tipikus karakterről van szó, ami azért az egyediséget pozitívan módosítja. A történet nem valami mély, a karakterek pedig nem valami beszédesek (hiába, a finnek esetében ez megszokottnak is mondható). A játékmenet nem egyszerűsített. Nincsen kiemelő gomb, így a klasszikus pixelvadászatra kell felkészülni, és ha gyakran kell helyszínek között mozogni, az az amúgy is problémás tempón még ront, és a játékban való elmerülésre is negatívan hat. A Rauniot gyakran ment magától, ami életet ment, mert néhol bizony bele lehet halni a kísérletezésbe, és ennek eredménye egy kissé durva jelenet. Néhol kissé furcsa lehet az, ahogy az izometrikus nézetről jelenetre vált az Act Normal Games játéka, de legalább vált innen-oda, úgyhogy ez nem olyan rossz.

 

 

Monotonitásba fúlni hajlamos

 

Miért is? Nem a szinkron miatt (és nem lehet angol nyelvre váltani, úgyhogy nincs angol opció), mert a nyelv adottsága az, ahogy eléggé monotonnak hat. A feliratok viszont nem hibásak és jól érthetőek. A grafika régies, de talán jól áll neki, mert mégis a hetvenes években játszódik. A soundtrack hozza a stílust, ami ehhez a hangulathoz illik. Eleinte kicsit zúzósabbnak hatott, de aztán lényegében csak egyfajta háttérzajjá megy vissza. Az összkép így eléggé régiesnek hat, és olyasmit kínál, mintha valamit az 1990-es évek végén, esetleg a 2000-es évek elején adtak volna ki. Talán emiatt is tűnhet megosztónak, mert van, akinek nem fog tetszeni, hogy mennyire lassú, másnak pedig változatosnak hat.

Ennek ellenére is eléggé gyorsan el lehet jutni a Rauniot végére, ugyanis még akkor is, ha itt-ott esetleg elakadnánk, nem kell neki sokkal több mint három óra, és ezen minden bizonnyal még gyorsítani is lehet. Itt egy kicsit ki kell térni arra, hogy mi a helyzet a Steam Deckes teljesítménnyel, hiszen PC-s játékról van szó. Aki a Valve handheld PC-jén játszaná, ne tegye. Így, csak nagy betűkkel. Az irányítása kellemetlen, és a „tapipad” ellenére sem jól kezelhető. A szövegek betűmérete nem erre a platformra szabott, így en bloc olvashatatlannak mondható. A fejlesztők nem is foglalkoztak a kompatibilitással (ez nem hat amúgy az értékelésre). Lehet, hogy esetleg valamelyik másik platformon (pl. Asus ROG Ally) jobb, de inkább ne erőltessük, ez nem arra való már a műfaja miatt sem.

 

 

Romokban? Nyomokban…

 

A rauniot szó finnül romot jelent, ami a posztapokaliptikus környezet miatt találó is. A Rauniot részben romos. Az értékelés eléggé két végletű lehet. akinek nem tetszik, biztos lehúzza egy 3/10-zel, akinek meg bejött, ad rá egy 8/10-et. Legyen egy köztes út – ez egy 6/10 játék, ugyanis nem valami hosszú az élmény, és kicsit lassú lett. A finnek stílusát követi, de tőlük délre ez nem lesz annyira figyelemre méltó. A játék érdekes, ezt viszont nem lehet elvenni tőle: már maga a környezet is egyedivé teszi, hiszen nem sok játék visz el minket Finnország északi részére!

-V-

Pro:

+ Észak-Finnország
+ Egyedi melankolikus hangulat
+ Point-and-click

Kontra:

– Épp ez a baj, hogy point-and-click: pixelvadászatra hajlamos lehet
– Talán egy kicsit lassú tempója van/strong>
– Rövid, Steam Decken pedig játszhatatlan


Kiadó: Act Normal Games

Fejlesztő: Act Normal Games

Stílus: point-and-click

Megjelenés: 2024. április 17.

Rauniot

Játékmenet - 5.7
Grafika - 5.8
Történet - 6.2
Zene/hangok - 5.8
Hangulat - 7

6.1

KORREKT

Nem egy Fallout, de nem is lehet az: kényelmesebb kalandot kínál.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu