Megválasztották a PlayStation új vezetőit: vajon milyen változásokra számíthatunk?!

Hermen Hulst a PlayStation stúdióüzletágat vezeti, míg Hideaki Nishino a platformoldalért felel.

 

 

Hermen Hulst és Hideaki Nishino közösen követik Jim Ryant a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatói posztján. Hulst az újonnan Studio Business Group névre keresztelt csoport vezérigazgatója. Utóbbi a PlayStation összes first-party csapatát magában foglalja. Valamint a az IP más médiumokra, például a televízióra és a filmre történő fejlesztését is. Hulst már korábban is a PlayStation Studios vezetője volt. Azelőtt társalapítója volt a Horizon és a Killzone fejlesztő Guerrilla Gamesnek, amelyet 2005-ben felvásárolt a Sony.

„Izgatottan várom, hogy vezethetem a stúdió üzleti csoportot, és tovább építhetünk a PlayStation 5 sikerére, miközben a jövőre is készülünk” – mondta Hulst egy nyilatkozatban.

„A videójáték-ipar a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipara, amely a tartalom és a technológia házasságára épül, és alig várom, hogy továbbra is a játék és a szórakozás határait feszegessük.”

Hideaki Nishino a Platform Business Groupot fogja vezetni. Ez a konzolhardvereket, a technológiát, a kiegészítőket, a PlayStation Networköt és a harmadik féllel való kapcsolatokat (beleértve a nagy kiadókat és az indie stúdiókat) foglalja magában. Ő már korábban is a Platform Experiences SVP-je volt. 2006 óta tagja a Sony üzletágának, számos pozíciót töltött be a Sony Network Entertainmentnél, a Sony Corporationnél és a SIE-nél.

„Továbbra is világszínvonalú termékekkel, szolgáltatásokkal és technológiával fogjuk összekötni a játékosokat és az alkotókat” – mondta Nishino.

„Mindig arra törekszünk, hogy a Sony Interactive Entertainment minden területén innovációval még nagyobbra növeljük közösségünket.”

„Megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fontos szerepet kaptam Hermen mellett. A szorosabb együttműködéssel olyan pozícióba kerülünk, hogy hihetetlen élményeket tudunk nyújtani az egyre bővülő közönségnek most és a jövőben.”

 

 

PlayStation / Sony

 

 

Hogyan működik a PlayStation új vezetési struktúrája?

 

Mindkét vezető a Sony Interactive Entertainment elnökének, Hiroki Totokinak fog jelenteni. Ő Jim Ryan március végi lemondása óta megbízott vezérigazgatója a divíziónak. Totoki egyben a Sony Group Corporation elnöke, COO-ja és pénzügyi igazgatója is. A legújabb változások június 1-jén lépnek életbe.

„A Sony Interactive Entertainment egy dinamikusan fejlődő üzletág, amely a tartalom és a technológia összekapcsolásával hihetetlen szórakoztató élményeket nyújt” – mondta Totoki. „Ez a két vezető egyértelmű felelősségi körökkel rendelkezik majd, és ők fogják irányítani a stratégiai irányt, hogy a hangsúly továbbra is a meglévő PlayStation-felhasználókkal való elköteleződés elmélyítésére és az élmények új közönségre való kiterjesztésére összpontosuljon.”

Az a tény, hogy mindkét új vezérigazgató elismert PlayStation-veterán, összhangban van a Sony azon megközelítésével, miszerint a vállalaton belülről kell előléptetni.

A két vezetőre vonatkozó döntés azonban korábban nem volt jellemző. Ez tükrözi a divízió növekvő méretét és nagyságrendjét.

A PlayStation Studios üzletága az elmúlt tíz évben exponenciálisan nőtt, mind a létszám, mind a márkák nagyságrendje tekintetében. A közelmúltbeli stratégiája során több címét portolta át PC-re. Tévéműsorokat és filmeket fejlesztett IP-je alapján, és az élő szolgáltatásként működő játékfejlesztés felé vette az irányt, aminek része volt a Destiny-t fejlesztő Bungie 2022-es felvásárlása is.

Ugyanakkor a költségek is jelentősen megnőttek. Mindez a közelmúltban játékok törléséhez, a személyzet elbocsátásához és a londoni stúdió bezárásához vezetett. Az új vezetést részletező közlemény szerint ez a struktúra a „fenntartható növekedést” hivatott biztosítani.

Forrás: Variety

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu