Downward Enhanced: szó szerint a konzolokra szökken [VIDEO]

A Caracal Games posztapokaliptikus belső nézetes parkour platformerét a Plug In Digital több konzolra is el fogja vinni, és néhány hét múlva már meg is fog jelenni rájuk, míg a PC-seknek nem kell ismét a pénztárcájuk felé nyúlniuk.

 

A Downward eredetileg csak PC-re jelent meg 2017. július 13-án. Akinek már megvan a játék, akkor nem kell újra megvásárolnia, ugyanis a Downward Enhanced ingyenes frissítésként érkezik nekik, és ebben jobb grafika, új assetek, optimalizálás, illetve egy új befejezés vár rájuk. Ez persze nem vonatkozik a PlayStation 5-re, az Xbox Series konzolpárosra, illetve a Nintendo Switch-re, mert ezekre új megjelenésként jön a Caracal Games „lefelézése” (a játék címe ugyanis azt jelenti, hogy lefelé…).

Megkezdődik az utolsó utazás. A Downward segítségével elindulhatunk az emberiség utolsó kalandjára, hogy magyarázatot keressünk az apokalipszisre, amely megváltoztatta az általunk ismert Földet. A parkour technikákat és a rejtélyes erőt kihasználva múltbeli civilizációk meghökkentő és veszélyes romjain fogunk átkelni, mindezt azért, hogy megtaláljuk a legendás ereklyéket, amelyek arra hivatottak, hogy uralják a világra jött halálos csapásokat. Ebben nem leszünk egyedül, de mit lehet tenni, ha a világ már nem az embereké?

Tapasztaljuk meg a kihívást jelentő belső nézetes parkour akciót a múlt romjain: ugorjunk, csússzunk, lógjunk, és gyűjtsünk tapasztalatot, hogy fejlesszük karakterünk statisztikáit és képességeit, és használjuk ki őket a parkouring képességeinkkel kombinálva, hogy szembenézzünk az ébredező Ősökkel. Végül az utunk befejezése lesz a cél, de semmi sincs tálcán tálalva. Sszabadon felfedezhetjük a nyitott világot, és élvezhetjük a lélegzetelállító tájakat, hogy elérhessük a titkos helyeket, ahol hasznos tárgyak és rejtett kincsek lesznek. Keressünk magyarázatot a körülöttünk változó világra és az emberiség megsemmisülésének okára. A történet vége attól függ, milyen utat választottunk, milyen kincseket gyűjtöttünk, és hogyan fedeztük fel ezt az apokaliptikus világot. Három eltévedt bolygó rejtélyes módon elkezd keringeni a Föld légköre körül, és ez a halált, a katasztrófát és egy korszak végét jelenti. A felemelkedés ebből a bukásból nem kérdéses. Az egyetlen út előre lefelé vezet.

A Downward Enhanced június 4-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series-re, Nintendo Switch-re és PC-re (Steam).

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu