RETRO FILMKRITIKA – Ridley Scott, a ma 45 éves 1979-es Alien – A nyolcadik utas: a halál című filmje a sci-fi és horror műfajok határait feszegetve vált kultikus klasszikussá. A film jelentősége és vizuális megvalósítása időtálló, de vajon mit lehet még hozzátenni a számtalan kritikához és elemzéshez, amelyet több mint négy év tizede írtak a filmről? Az alábbiakban megpróbálok új betekintést nyújtani ebbe a mesterműbe.

 

 

 

Mit is mondhatnék a horror és sci-fi műfajok egyik legfontosabb és legkorszakalkotóbb alkotásáról, amit még nem mondtak el? Az Alien több elemzést és népszerű fogadtatást élt meg, mint a legtöbb olyan narratív mű, amely több száz évvel régebbi. Ráadásul, amikor a film Magyarországon 1981-ben a mozikba került (még mindig emlékszem Vágó István remek beharangozójára a tévében, amit úgy vettek fel, mintha Vágó az űrhajóban ülne), én még csak kb. 10 éves voltam, így hosszú éveket kellett várni, mire végre (Alan Dean Foster regényének elolvasása után, mely közben egyébként konkrétan féltem egyedül otthon) láttam a filmet.

 

 

Nem olyan gyorsan született meg, mint maga a szörny a filmben

 

Az Alien megszületése hosszú és kreatív folyamat eredménye volt, amely számos tehetséges művész és szakember közös munkáját igényelte. Dan O’Bannon forgatókönyve és H.R. Giger egyedi, borzongató látványvilága együtt teremtették meg azt a hátborzongató univerzumot, amelyben a film játszódik. Ridley Scott rendezői zsenialitása pedig lehetővé tette, hogy a történet és a látványvilág harmonikusan egybefonódjon.

Ridley Scott és csapata elképesztő részletességgel dolgozta ki a filmet. A film forgatókönyvét Dan O’Bannon írta, aki eredetileg egy olcsó B-filmet akart készíteni, de Scott és a producerek segítségével egy grandiózusabb projektté nőtte ki magát. H.R. Giger svájci művész egyedi látványvilága pedig olyan ikonikus elemeket hozott létre, mint a xenomorph lény és az idegen űrhajó belseje.

 

 

Ennél az ébredésnél bármelyik rémálom jobb

 

Az „Alien” története egyszerű, de hatásos: egy űrhajó legénységét hibernációból ébresztik egy közeli bolygóról érkező rejtélyes jelzés hatására. Ez egyszerre képletesen és szó szerint is durva ébredés ezeknek a szerencsétlen halandóknak. Ebben a pillanatban az egyik tényező az, hogy Ripley hadnagy (Sigourney Weaver) képes megfelelően megfejteni a közvetítést, de nem tudja kielemezni, hogy az segélyhívás vagy figyelmeztetés, amely arra figyelmeztetne, hogy semmiképpen se repüljenek a bolygóra.

Végül úgy döntenek (bár ez a döntés korántsem egyöntetű), hogy kivizsgálják a jelzést a bolygó felszínén, a hajó azonban megsérül a hold felszínén történő leszálláskor, és a kommunikáció megszűnik. A bolygóra szálló legénység tagjai aztán igen gyorsan szembesülnek azzal, hogy mit is jelentett ez a jelzés…

A szerencsétlen áldozat ez esetben Kane tiszt (John Hurt), akire ez a találkozás után a lehető legpusztítóbb hatással lesz. A film körüli kritikai elemzések nagy része az idegen lény pszichoszexuális vonatkozásaira összpontosított, ahogy a legénységre hat. Kane egy ovális alakú hatalmas tojást vizsgálva találkozik a hírhedt „facehugger”-rel, amely erőszakosan megtermékenyíti – lényegében megerőszakolja – őt a lény lárva formájával. Ez persze csak akkor derül már ki, amikor Kane-t a fedélzetre hozzá és egy vacsora során előtör a gyomrából a szörny – gyakorlatilag „megszüli” – és innentől kezdve elszabadul a „Halál”: vagyis az egyre növekvő, borzalmas, gyilkos idegen lény.

A film erőssége a feszültség fokozatos építése, ahogy a legénység tagjai egyenként áldozatul esnek a szörnyetegnek. A történet központi témája az ismeretlen félelme és az emberi túlélési ösztön. A Nostromo űrhajó legénysége – akik nem szuperkatonák, hanem csak egyszerű űrhajós szállítómunkások – hamarosan a túlélésért küzdenek egy ismeretlen és halálos fenyegetéssel szemben.

Az idegen lénnyel való találkozás nem csupán fizikai, hanem mélyen pszichológiai és egzisztenciális hatással is van a karakterekre. Az ismeretlennel való találkozás mindig is lenyűgöző és félelmetes volt az emberiség számára, és az „Alien” ezt a félelmet mesterien ábrázolja.

 

 

Az Alien egyben egy női filmsztár születése is

 

Sigourney Weaver Ripley szerepében ikonikus alakítást nyújtott, amely új mércét állított a női akcióhősök számára. Az ő karaktere az, aki végül szembeszáll az idegennel, és túléli a borzalmakat, ezzel megteremtve a karaktertípus alapjait a későbbi évtizedek filmjei számára.

De a mesteri film színészi gárdája is hozzájárult a sikerhez. A remek forgatókönyv és Ridley Scott rendező is egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a többi karakterért is izguljunk és igazából ne is tudjuk előre, ki az igazi főszereplő, de ehhez maguk a profi színészek is hozzájárultak. Tom Skerritt, John Hurt, Veronica Cartwright, Harry Dean Stanton, Ian Holm és Yaphet Kotto mind-minde emlékezetes alakítást nyújtanak, ami még hitelesebbé teszi a történetet. Persze a leginkább Weaver karrierje kezdett szárnyalni Ripley karakterének köszönhetően, aki a popkultúra egyik legerősebb női hősévé vált.

 

 

Vizuális hatások, látványvilág és Jerry Goldsmith korszakalkotó zenéje

 

H.R. Giger tervezései az „Alien” egyik legemlékezetesebb elemei közé tartoznak. A xenomorph lény és a különböző díszletek organikus, mégis mechanikus megjelenése egyedi és félelmetes atmoszférát teremtett. A film különlegessége, hogy valódi maketteket használt, amely a CGI előtti korszakban is hitelessé tette a látványvilágot.

Ennek is köszönhető, hogy a film látványvilága, különösen a xenomorph, máig hatással van a sci-fi és horror műfajra – filmekben, videójátékokban, képregényekben egyaránt. Giger munkája nyomán a filmben megjelenő lények és környezetek organikus, mégis mechanikus esztétikája egyedi hangulatot teremtett. A történeten és a Ridley Scott rendezésén túl ennek is köszönhette a film, hogy a mai napig rendkívül emlékezetes maradt.

Az mai napig elképesztően profi látványvilággal pedig Jerry Goldsmith szintén korszakalkotó zenéje párosult, amely tökéletesen kiegészíti a film feszültségét és atmoszféráját. A disszonáns hangok és a nyomasztó dallamok még inkább fokozzák a film hátborzongató hangulatát. A zenei aláfestés szinte láthatatlanul szövi át a filmet, de nélkülözhetetlen eleme a feszültségteremtésnek.

Goldsmith zenéje mellett a film hangmérnöki munkája is kiemelkedő. A csendes pillanatok és a hirtelen hanghatások közötti kontraszt fokozza a feszültséget és a horror érzetét. Az űrhajó belsejében hallható zajok és az idegen lény mozgásának hangjai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a nézőt állandóan a szék szélére kényszerítsék.

 

 

Az Alien öröksége

 

Az „Alien” hatása a popkultúrára és a filmiparra vitathatatlan. Számos folytatást és spin-offot ihletett, valamint a sci-fi és horror műfajokban új standardokat állított fel. Az „Alien” nem csak egy film, hanem egy kulturális ikon, amely generációk óta rettegést és ámulatot vált ki a nézőkből. Számomra mind a mai napig a legfélelmetesebb, leghatásosabb és egyben legművészibb része nemcsak az Alien franchise-nak, hanem a sci-fi horrorfilmeknek is.

A film befejezése, amelyben Ripley végül legyőzi az idegent és biztonságba helyezi magát, egyszerre katarzis és nyitva hagyott kérdések sokasága. Az „Alien” öröksége nem csupán a folytatásokban és az újraértelmezésekben érhető tetten, hanem abban is, ahogyan a műfaj rajongói a mai napig visszatekintenek rá, mint minden idők egyik legmeghatározóbb horror és science-fiction alkotására.

-Herpai Gergely (BadSector)-