Készül a Lords of the Fallen 2, avagy a harmadik rész

A CI Games elnevezési stratégiája akkora hülyeség, hogy az első két epizód a franchise-ban ugyanazt a nevet kapta, így a harmadik felvonás a kettes számot kapta a nevébe…

 

2014-ben jelent meg a CI Gamestől a Lords of the Fallen PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re, majd 2017 elején az Android és az iOS is megkapta. A lengyel kiadó (amit korábban City Interactive néven ismerhettünk) a sikert látván elkezdte a folytatást tervezni, de az eredeti fejlesztők (a német Deck13) leléptek, és hasonló Souls-klónt hoztak létre (ez volt a The Surge, ami aztán egy folytatást is kapott). Először a Defiant Studios fejlesztette a házon belüli koncepció elvetése után, de a 2018-as bejelentés után egy évvel ki is lett rúgva a csapat, és a 2020-ban alapított Hexworks volt az, aki 2023 októberében el is hozta az Unreal Engine 5-ön futó játékot PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re. A játék nevéből a 2-es szám elkopott, így ez is Lords of the Fallen néven jelent meg.

A CI Games most bejelentette egy lengyel sajtóközleményen keresztül (amiről a Bankier, egy pénzügyi pubikáció számolt be), hogy készül a Lords of the Fallen 2, de ha megint fejlesztői pokolba jut a projekt, és végül ez is Lords of the Fallen névvel jelenik meg, csak kínunkban röhögni fogunk. A CI Games tervei szerint a játék 2026-ban fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re, szóval három éves fejlesztési ciklusról lehet szó, ami felettébb kevésnek tűnik.

A CI Gameset lefizette az Epic Games. Ezt nyíltan mondhatjuk, ugyanis Epic Games Store-exkluzív játék lesz a Lords of the Fallen 2. Nem, nem csak időzített exkluzivitásról van szó, hanem csak ezen a felületen keresztül lehet majd PC-n megvásárolni a Souls-klónt, aminek terjesztési és kiadási jogai is a Tim Sweeney vezette cégnél lesznek. Az Epic az IP jogait is felkarolta…

Forrás: WCCFTech, Bankier

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu