Ara: History Untold – Gazdaságtörténeti kurzus középhaladóknak

TESZT – Tud-e még újat mutatni egy 4X-játék most, amikor a műfaj reneszánszát éli, a Civilization VII pedig már ott kukucskál a sarkon? Az Oxide Games és az Xbox Game Studios közreműködésében készült Ara: History Untold sokat vállalt – nézzük, mit képes teljesíteni mindebből!

 

 

Biztos nem én voltam az egyetlen, aki olyan lelkesen kapta fel a fejét az Ara: History Untold bejelentésére, mint egy törpetacskó, amikor séta előtt meghallja, hogy csörög a póráz. Az Oxide Games már bizonyította az Ashes of the Singularity-val, hogy igazán hangulatos és látványos módon képesek prezentálni nagy léptékű játékokat – és mi lehet nagyobb léptékű, mint egy 4X, avagy „Civilization-klón”?! A körökre osztott, civilizációépítő-világhódító stratégiai játékoknak ez a csoportja kapott néhány figyelemreméltó címet az utóbbi években: elég csak a Humankindra, az Age of Wonders 4-re vagy éppen a Millenniára gondolni. Egyik sem volt tökéletes, de elég magasra tették a lécet ahhoz, hogy bármilyen új jelentkezőnek a műfajban komolyan meg kelljen dolgoznia az elismerésért. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy a jövő februárban érkező Civilization VII elég forradalminak ígérkezik… Adott tehát a kérdés: mi újat tud mutatni ez az Xbox Game Studios kiadásában megjelent – a PC Game Passon a megjelenés napjától elérhető – játék?

 

Szép vagy, Ara-nyom!

 

Kezdjük talán a játék leginkább szembetűnő erényével: ez az Oxide „Nitrous Engine” nevet viselő játékmotorja és az általa életre keltett, szép és nyüzsgő világ. Ellentétben az olyan stilizáltabb látványvilágot prezentáló játékokkal, mint például a Humankind vagy a Millennium, az Ara: History Untold hatalmas világa teljes, szabadon zoomolható 3D-ben pompázik. Nem csak az épített környezet animált, hanem az utolsó járókelőig mindenki, sőt, az állat- és növényvilág is. Amikor eljutunk egy bizonyos fejlettségi szintre és felépülnek az első modern városok, az ember könnyen úgy érezheti magát, mintha egy Sim City-játékba csöppent volna.

Időnként elég elveszni abban, ahogy a birodalmunk népe éli az életét, jönnek-mennek, építgetik a „csodáinkat” (a Prestige-pontokat adó épületeinket). Nem állítom, hogy 4X-játék még sosem lett volna ilyen szép és hangulatos, de az biztos, hogy az Oxide Games játéka ezen a téren kitesz magáért. Természetesen akadnak azért apró szépséghibák: az utak megjelenítése időnként botrányosan irrealisztikus. Valamint jó lett volna, ha az épített környezet tekintetében is jobban elkülönülnének egymástól a különböző kultúrák, mert jelen pillanatban aki ezért választ egy-egy civilizációt, csalódni fog. A (relatíve) magas gépigény és az optimalizáció hiánya szintén nem kedvez a játékélménynek: minél többet fedezünk fel a térképből, annál nagyobb framerate-esésre érdemes felkészülni…

 

 

Ara: History Untold

 

 

A Szingularitás Birodalma

 

Ami a játékmenet fő vonásait illeti, ne számítsatok semmi forradalmira: három nagy, egyenként 4-4 korszakot (Age) felölelő „felvonáson” (Act) keresztül vezet az utunk, hogy megteremtsük a Föld egyetlen, hatalmas szuper-civilizációját. A korszakok között a szokásos felhozatallal találkozunk, leszámítva talán az utolsó, úgynevezett „Singularity Age”-et, ami kicsit eltér a szokásos Civ-játékok végső, sci-fi korszakaitól. Ahogyan gyűjtjük a „Prestige”-pontjainkat – amelyekre gazdasági, diplomáciai és katonai sikerekkel is szert tehetünk –, úgy haladunk az érák között. Azonban fontos észben tartani, hogy az Act-ok rangsorolásos rendszer szerint működnek: akinek túl alacsony a presztízse, annak a civilizációja kihal… Szerencsére ezt az opciót játékosként kikapcsolhatjuk, de időnként elég meglepő látni virágzó civilizációkat romos szellemvárosokká válni, csak mert nem léptek át elég gyorsan egyik korszakból a másikba.

A kampány kezdetén számos vezető és civilizáció közül válaszhatunk, Julius Caesartól és Jeanne d’Arctól kezdve George Washingtonon keresztül az olyan, idehaza talán kevésbé ismert történelmi alakokig, mint I. Tamar grúz királynő vagy Shaka Zulu. A prezentációjuk (és korszakokon átívelő változásuk bemutatása) tetszetős, de az igazat megvallva, szinte kizárólag a passzív bónuszaikban különböznek egymástól. Ugyanez igaz a vallásokra és az államformákra, politikai berendezkedésekre is. A kultúrák, államok nagyon hasonlóak: alig akad 1-1 különleges opció vagy spéci egység, amit a megfelelő vezető-választással oldhatnánk fel. Így aztán a játékosok többsége feltehetőleg nem a szimpátia vagy narratív okok miatt választ majd vezetőt-civilizációt magának, hanem annak fényében, hogy melyikük passzív tulajdonságai passzolnak leginkább a játékstílusához.

 

 

Ara: History Untold

 

 

Termelékenységi index

 

Habár a játék rendelkezik egy viszonylag kezdetleges diplomáciai rendszerrel, és igen, háborúzni is lehet, de messze a legkidolgozottabb rész a gazdasági menedzsment rendszere. Az első pillanattól fogva bújhatjuk a legördülő menüket, hogy kik, mit és hol gyártsanak; majd a kész termékeket eladhatjuk, felélhetjük vagy továbbfejleszthetjük. Ez a rendszer pedig a játék előrehaladtával csak egyre komplexebb lesz, ahogy a „búzamező-malom-pékség” láncolattól eljutunk mondjuk az autó vagy a videójáték-konzol (!) gyártásig.

A probléma akkor kezdődik, amikor már több komplett város felett diszponálunk, de még mindig egyenként kell mindent beállíthatnunk, elrendeznünk. Az Ara: History Untold nem igazán képes felnőni a saját léptékéhez, és ez éppen az egyik legfontosabb területen jelentkezik a leglátványosabban. A gazdasági mikromenedzsment egy idő után annyira fárasztóvá és unalmassá válik, hogy az ember inkább hagyja az egészet, és csak a legfontosabb területekre fókuszál, és pörgeti a köröket. Mentségére szóljon, hogy a játék hagyja mindezt, legalábbis az első két nehézségi szinten. A birodalmunk egy idő után „kvázi-önmenedzselővé” válik; de jó lett volna, ha a fejlesztők beépítenek néhány mechanikát, ami mindezt segíti és áttekinthetőbbé, kezelhetőbbé teszi az amúgy valóban mély és átgondolt gazdasági szisztémákat.

 

 

Ara: History Untold

 

 

Harc a lagok földjén

 

Diplomáciai lehetőségeink nagyrészt kimerülnek abban, amit már a 10+ évvel ezelőtti Total War-játékok is tudtak, de legalábbi igényes menükben, szépen animált karaktereket nézve intézhetjük a hadüzenet-békekötés-szövetség ügyeit. Ha pedig háborúra kerül a sor… nos, abba nem lesz túl sok beleszólásunk. A csatákban csak nézőként vehetünk részt, tehát minden azon múlik, hogy milyen a seregünk felépítése és rendelkezünk-e a szükséges fejlettségi szinttel a győzelemhez. A trailerben látottak alapján hatalmas, gördülékeny összecsapásokat kellene látnunk, de nálam valahogy sem a lépték nem jött át, sem pedig az élmény, köszönhetően annak, hogy ez a játék grafikailag legkevésbé optimalizált része, szóval durva laggal találkoztam még a viszonylag csekély létszámú csaták során is, főleg a tűzfegyverek megjelenése után. Remélhetőleg a fejlesztők mindet orvosolják majd egy-két patch keretében, de az biztos, hogy a csata-szimuláció miatt nem érdemes beszerezni az Ara: History Untold-ot.

 

 

 

 

Érdemes volt elmesélni ezt a történelmet?

 

Mielőtt választ adnánk a fenti kérdésre, érdemes még röviden megjegyezni, hogy a hangok és a zene kellemes, de egyik sem különösebben emlékezetes – semmiképpen nem mérhető Christopher Tin Civilization- és Old World-játékzenéihez. A UI egyértelműen a játék leggyengébb területe. Nehézkes és kiforratlan volta sokat levon a játékélményből és jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaságmenedzsment ne legyen annyira szórakoztató, amilyen amúgy lehetne.

Összességében az Ara: History Untold egy szórakoztató, mély és összetett gazdasági rendszerrel rendelkező stratégiai játék lett, amit eleinte roppant addiktívnak találnak majd a műfaj rajongói. Kezdőknek is ajánlott, habár érdemes lesz bekapcsolva hagyniuk a tutorial-menüket és játék előtt megnézniük pár „beginners guide” videót, mert az Ara büntet, ha nem tudod, hogyan bánj vele. A játék hosszabb távon vérzik el, amikor a messze nem optimális UI és az egyre unalmasabbá váló gazdaságmenedzsment miatt a szórakozás lassan átmegy frusztrációba és unalomba, amit csak módjával képes kompenzálni az igényes grafika és dizájn. Ezzel együtt sem mondanám rossz játéknak; csak szomorú, hogy nem volt képes valóra váltani mindazt a potenciált, ami meglenne benne…

-ROD-

Pro:

+ Látványos, hangulatos grafika
+ Összetett, mély gazdasági rendszer
+ Hatalmas lépték

Kontra:

– Középszerű harc és diplomácia
– Nehézkes UI
– Hosszabb távon unalmassá válik


Kiadó: Xbox Game Studios

Fejlesztő: Oxide Games

Stílus: TBS/Grand strategy

Megjelenés: 2024. szeptember 24.

Ara: History Untold

Játékmenet - 7.2
Grafika - 8.5
Történet - 7.5
Zene/Audió - 7
Hangulat - 7.4

7.5

Az Ara: History Untold egy szórakoztató, mély és összetett 4X stratégiai játék lett, ami eleinte roppant addiktív. Ám hosszabb távon elvérzik, amikor a messze nem optimális UI és az egyre unalmasabbá váló gazdaságmenedzsment miatt a szórakozás lassan átmegy frusztrációba és unalomba, amit csak módjával képes kompenzálni az igényes grafika és dizájn. Így sem rossz játék; csak szomorú, hogy nem tudott felnőni a benne rejlő potenciálhoz.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu