Eternal Strands: kiderült, mikor érkezhet a Monster Hunter trónkövetelője! [VIDEO]

Az egykori BioWare és Ubisoft fejlesztők által készített Eternal Strands PS5-re, PC-re, Xbox Series X/S-re és Game Passra érkezik – utóbbi platformra a megjelenés napján.

 

 

Egy fantasy kalandjáték, amelyben kolosszális fenevadakkal kell megküzdenünk? Erősen úgy hangzik, mintha a Monster Hunterről beszélnénk. Talán emlékeztek még az Eternal Strands című harmadik személyű kalandjátékra, amelyet a Ubisoft és a BioWare veteránjai fejlesztettek. Hónapok óta nem kaptunk hírt erről a címről, ám örömmel jelenthetjük, hogy új előzetessel érkezett az Xbox Partner Preview 2024 októberi kiadásába.

A fejlesztő Yellow Brick Games a legutóbbi Xbox-konferencián mutatta be az Eternal Strands új játékmenet-trailerét, ahol bejelentették, hogy a játék a Microsoft népszerű Xbox Game Pass előfizetéses szolgáltatásán fog megjelenni.

A pontos megjelenési dátumot egyelőre nem tudni. Ám annyit már elárultak, hogy 2025 elején érkezik PS5-re, PC-re és Xbox X Series X/S-re. A trailerben látottak alapján úgy tűnik, hogy a játékmeneten igen sokat finomítottak, ami a mágikus képességeken is látszik.

Az Xbox Wire friss bejegyzése szerint az Eternal Strands egy akció-RPG, amelyet a Dragon Age és Assassin’s Creed címeken dolgozó fejlesztőcsapat készített, és „varázslatok kombinálását lehetővé tevő mágikus rendszerrel (például egy repülő sárkány szárnyainak lefagyasztásával, hogy az a földre essen), mély crafting-rendszerrel és Shadow of the Colossust idéző, titáni, skálázható bossokkal” büszkélkedhet majd.

Forrás: Xbox Wire, YouTube

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu