RETRO – Tintin és Milou: az örökké fiatal, szőke riporter srác és foxterrier kutyájának képregényes kalandjai egész gyermekkoromat végigkísérték. A belga képregényíró és rajzoló, Hergé egy olyan varázslatos, egyedi világot teremtett, amely gyerekkoromban totálisan magába szippantott.

Eddig még volt egyetlen olyan más médium sem, amely sikeresen visszaadta volna az eredeti képregények sajátos báját és humorát: az összes belőle készült rajzfilm és játék megbukott. Éppen ezért fogadtam anno néminemű kétkedéssel az újabb próbálkozást, amelyet 2011-ben két veterán filmkészítő: Steven Spielberg és Peter Jackson vízióján keresztül láthattunk. A 2011-es film aránylag sikeres volt, mind kritikailag, mind a bevételek tekintetében, de azért messze nem annyira, mint Spielberg más filmjei esetében, a belőle készült PS3-as játék pedig ugyanabban az évben jelent meg.

Hogy kicsoda Tintin? Hát nem tudjátok?

Mielőtt még belemerülnék a játékmenet „rejtelmeibe” (mely valójában sajnos korántsem olyan „rejtelmes”, mint az eredeti képregények…) egy kicsit mesélnék az alapműről, melyet szerintem túl sokan nem ismertek. A Steven Spielberg által készített animációs film három képregény albumot dolgoz fel: „Az aranyollós rákokat” („Les crabes au pinces d’or” – 1941), Az unikornis titkát („Les secrets de l’unicorne” – 1943) és „A Vörös Rackham kincsét” (Le trésor de Rackham le Rouge” – 1944). Bár az albumok a második világháború alatt készültek, a nagy világégés motívuma szerencsére egyikre sem nyomta rá bélyegét. A sztori szerint (melyet a játék is „nagy vonalakban” igyekszik követni…) Tintin piaci kőrútja során talál egy régiségkereskedőt, akitől megvásárol egy hajómakettet, amelyet a gonosz Ivan Ivanovics Sakharine (micsoda reklám az édesítőszernek, haha…) és bandája mindenáron meg szeretne szerezni. Mivel a gonosz ivanivanovicsszaharinok ritkán gyűjtenek hajómaketteket ilyen agresszívan, hamarosan kiderül, valójában egy titkos térkép darabjáról van szó, amely valószínűleg egy elrejtett kincs koordinátáját mutatja. Innentől kezdődnek Tintin és kutyája, illetve a szakállas és alkoholista Haddock kapitány kalandjai.

Csak „könnyedén”!

Amikor gyerekkoromban annak idején megláttam egy színes üveget, amelyre egyik kedvenc Tintin karakterem, Tournesol professzor volt rányomtatva, nagy boldogan egy jó nagyot belekortyoltam. Nos, így sikerült megtanulnom, hogy a „tournesol” valójában napraforgót jelent, a színes (nem átlátszó, még mielőtt komplett hülyének néznétek…) üveg pedig napraforgóolajt tartalmazott. Vagy egy negyedórát köpködtem, és utána már saját magamon röhögve néztem meg a Tournesol professzoros reklámokat, amelyek állandóan azt bizonygatták, hogy az olaj milyen „könnyű” („Légér!, légér!”), miközben Tournesol és barátai egy léggömbbel a levegőbe emelkedtek. Nos, ha jóindulatú akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy ez a „könnyedség” jellemző a Tintinre is. A játék egyrészt egy szándékosan laza, egyszerű kis platform akció, amely ugyan eredendően 3D-s, de stílusa miatt mégis inkább az oldalnézetes,  klasszikus platformjátékokra (pl. Super Mario) hasonlít. A meglehetősen egyszerű kihívásokat tartalmazó pályákon Tintinnel és Milouval rosszfiúkat kell leütni (persze 7 éven felülieknek szóló játék miatt nem halnak meg, csak idióta hangot hallatva elterülnek) kulcsokat megszerezni, platformokon ugrálni. Az egész tulajdonképpen nem más, mint lájtos Super Mario klón.

Másrészről a Tintin igencsak „légér”, ugyanis egész egyszerűen túl könnyű a játék. Például sok ellenséget lopakodással lehetne, vagy kellene leteríteni, de gyermekien egyszerű őket egy-két maflással is elintézni. Az ugra-bugra sem nagy kihívás, bár az kétségtelen, hogy épp emiatt a játék gördülékenyebb más hasonló címekkel összehasonlítva.

Olyan… rajzfilmes

A Tintin grafikája ugyan nem eget rengető, de a téma stílusához passzol. Az biztos, hogy az animációs film szintjének közelébe sem ér, mindenféle térbeli 3D-s csodákra meg aztán ne számítson senki. Ettől függetlenül kellemes, vidám, hangulatos vizuális világban van részünk. Én PlayStation 3-on teszteltem a játékot, és ott összességében bejött a játék grafikája, különös tekintettel az átvezetőkre. Irányításbeli érdekesség, hogy Xbox 360-on a játék támogatja a Kinectet, PlayStation 3-on pedig a Move-ot, de ez inkább olyan „gimmick” (kb: marketing fogás) mint tényleges komoly, kiemelhető tulajdonság.

„Tudják, srácoknak!”

A legalapvetőbb hiba, amelyet a Ubisoft elkövetett, hogy abban a mély meggyőződésükben, hogy a Tintin leginkább a „fiatalabb korosztálynak” szól, egy rendkívül leegyszerűsített és megkönnyített platformjátékot készítettek a riporter és kutyájának kalandjaiból. Ez persze nem feltétlen baj, és aki pár könnyed délutánt szeretne elütni, illetve szereti Tintint, annak mindenképpen ajánlom a játékot.

Hergé és Tintinje…

Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mi Tintin varázsának titka – egy kicsit a Star Wars mániához hasonlóan. Igazából nem is a fiatal, fura frizurájú Tintin a karakteres figura, inkább a bennünk élő kamaszt személyesíti meg – még így vén fejjel is. Ő az örökké fiatal kalandor, aki egyfajta Indiana Jones junior. Annál inkább emlékezetes alak Haddock, az állandóan zsörtölődő, alkoholista  hajóskapitány, Dupond és Dupond, a két idióta ikertestvér detektív, Tournesol, a tipikus „szórakozott professzor”, vagy Madame Castafiore, az idegesítően magas hangon sipákoló középkorú énekesnő díva. A nagyszerűen kidolgozott sztorik, egzotikus helyszínek és zseniális képi világ mellett Hergé egyszerre kedves, ugyanakkor mégis szarkasztikus humorát érdemes kiemelni. Ez az, amire kíváncsi vagyok, mennyire sikerül átadni a filmben, mert a játékban sajnos nem sikerült.

-BadSector(2011)-

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Montpellier

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2011. október 21.