TESZT – Ha már a múlt heti Inkulinati tesztünk kapcsán látogatást tettünk a középkori kódexek vidám világában, ideje egy kicsit sötétebb oldaláról is megvizsgálni ezt a korszakot. Ehhez pedig mi sem jöhetne jobban kapóra, mint az Obsidian Entertainment nagy sikerű kalandjátéka, a Pentiment megjelenése PlayStation 5-re.

Hősünk, Andreas Maler, másra sem vágyott, csupán arra, hadd végezhesse nyugodtan a munkáját. A 16. század elején járunk a Német-Római Birodalomban, egészen pontosan Bajoroszágban. Andreas, a nürnbergi kódexfestő – aki, bizony, az Inkulinati karakterei között is feltűnt – egy szimpla illusztrátori megbízással érkezik a festői, alpesi kisváros, Tassing kolostorába. Ám az események szerencsétlen (?) összjátéka folytán a hős, és vele együtt a játékosok, hamarosan egy olyan bűnügyi misztériumjáték főszerepében találják magukat, amit rémálmukban sem gondoltak volna… röviden így lehetne összefoglalni a Pentiment felütését.

Középkori kalandok

Az Obsidian Entertainment eredetileg 2022-ben megjelent, konzolon egészen idén február 22-ig Xbox-exkluzív játéka, nem túlzás, lenyűgözte a kritikusokat. Papíron pedig nincs benne túl sok különleges: egy narratív, szerepjáték-elemekkel átszőtt, 2D-s nézőpontú kalandjátékról beszélünk, amelyben a nyomozás játssza a főszerepet. Aki emlékszik még a megboldogult LucasArts point-and-click kalandjátékaira – főleg a későbbi 2D-s, korai 3D-s címekre, mint mondjuk a Monkey Island 3 vagy a Grim Fandango –, annak ismerős lesz a megvalósítás. Hasonló tematikájú és stílusú játékokkal az utóbbi években is találkozhattunk, például az Oxenfree vagy a Night in the Woods esetében.

Aki pergő akciót vár, csalódni fog: habár a felgöngyölítendő gyilkosságsorozat ad némi okot az izgalomra, a játékmenet alapvetően a beszélgetésre és a kisebb fejtörők megoldására összpontosít. Az egyetlen, a régi kalandjátékokhoz képest új elem a feszesebb időkezelésben rejlik. Gondosan kell sáfárkodnunk az idővel és ritkán engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy egy-egy esetet többször is alaposan körbejárjunk. (Ennek azonban az újrajátszhatóság szempontjából van némi haszna. A PS5-változat tesztelésekor akadt pár „jé, ezt így is meg lehet oldani?!”-élményem…)

Anélkül, hogy spoileres területre merészkednénk, annyit elárulhatunk, hogy a Pentiment cselekménye fordulatos és kiválóan megírt történet. Több idősíkban és több szemszögből is megismerhetjük az eseményeket. Izgalmasan bonyolódnak a szálak, azonban az utolsó fejezetet lehet, hogy egyesek egy kicsit erőltetettnek és összecsapottnak érzik majd. A játék egyik legnagyobb erőssége a beszélgetések érdekfeszítő és változatos volta. Habár rengeteg információt zúdítanak ránk, valahogy sikerült megoldaniuk, hogy ne terheljék túl a játékost. Tény, hogy akit érdekel a történelem, illetve kifejezetten a középkor, sokkal többet kap a játéktól, mint a többiek. Időnként könnyű úgy érezni, mintha egy Umberto Eco-regénybe csöppentünk volna…

Ezt a látványt Albrecht Dürer is megirigyelné

A történet és a játékmenet mellett a Pentiment erényei között muszáj kiemelnünk az egyedi megvalósítást. Az enyhén minimalista, a késői gótika és a korai északi reneszánsz, például Dürer vagy Jan van Eyck képeit idéző látványvilág sokat merít a kódex-iniciálékból és illusztrációkból. Tassing és környéke, a kastélyok, erdők, sőt még egy kripta is meglepően élénk színekben pompáznak. Külön érdemes kiemelni a párbeszéd-paneleket, amelyek stílusa is szinte minden karakter esetében egyedi, a nemesek szépen gördülő kézírásától az egyházi karakterek nyomtatott gótbetűin keresztül a parasztok ákombákom firkáiig.

A zenére, hangokra sem lehet panasz. Az Obsidian jellegzetes igényessége csak úgy süt a játékból. Ami a PS5 port minőségét illeti, nagyjából ugyanazt kapjuk, mint Xboxon. A kezelést könnyű megtanulni, bár nem érezni, hogy kihasználták volna az összes, a Dual Sense-nyújtotta lehetőséget. (Igaz, ebben a műfajban erre nincs is túl sok lehetőség.) Komolyabb FPS-eséssel, optimalizálási problémával nem találkoztam. Összességében úgy tűnik, a PlayStation-játékosok pontosan ugyanazt az élményt kapják a játéktól, mint PC-s és Xboxos társaik.

Pentiment: a műfaj csúcsa, vagy „csak” kiemelkedő próbálkozás?

Nem kérdéses, hogy akit csak egy kicsit is érdekel a Pentimentben bemutatott korszak, szereti a jó krimiket/thrillereket és hajlandó használni az agyát, annak rengeteget adhat az a 12-15 óra, amit a játék elvesz az életükből. Történészként személy szerint egy kicsit elfogult vagyok, mert nekem nagyon sokat adott ez a játék. Azonban még így sem lehet elsétálni a játék – többnyire azért apróbb – hibái mellett. Egyrészt, a cselekmény időnként csigalassúsággal halad, máskor viszont bakugrásokkal, ami nem tesz jót a beleélés szempontjából. A történet egyes fordulataival, főleg a harmadik, befejező felvonás során, még a legedzettebb kalandjátékosoknak is lehetnek majd fenntartásaik.

Másrészt, a Pentiment többszörösen – talán már-már túlságosan is – rétegjáték. Eleve a 2D-s, nyomozós puzzle-solver kalandjátékok rajongóinak kisebb csoportját célozza meg. Ehhez jön még a tény, hogy csupán az élvezheti ki a teljes élményt, amit a játék nyújtani tud, aki vagy már korábbról jól ismeri a későközépkor világát, vagy hajlandó bőven áldozni arra időt és energiát, hogy elmerüljön a játék bemutatta korszakban. Ez természetesen érthető – nem kell, hogy minden játék a játékosok teljes közösségét megszólítsa. Valahol mégis szomorú, mert a Pentiment ennyi befektetett energiával, ilyen jól megírt történettel és ennyire egyedi látványvilággal, megvalósítással megérdemelte volna, hogy sokkal több játékos számára legyen „elérhető”. Nem csupán abban az értelemben, hogy immár PS5-ön is élvezhetjük – ami remek hír –, de abban is, hogy kicsivel könnyebb legyen elmerülni benne. Hiszen ez az utóbbi évek talán legjobb történelmi krimi-kalandjátéka.

-ROD-

Kiadó: Xbox Game Studios

Fejlesztő: Obsidian Entertainment

Stílus: Adventure / RPG

Megjelenés: 2022. február 22. (PS5)