Érkeznek a Borderlands film első eredményei – vajon még nagyobbat bukhat, mint várták?!

MOZI HÍREK – A Borderlands film költségvetése 115 millió dollár volt, ám bemutatója során kevesebb mint 10 milliós bevételt hozott az Egyesült Államokban…

 

 

Orbitális bukás. Ezzel a két szóval lehet jellemezni a Borderlands film teljesítményét az amerikai jegypénztáraknál. Az igazat megvallva, ez előre borítékolható volt annak tudatában, hogy már az első benyomások is katasztrofálisak voltak a filmről. A mozit sokan „nagyon rossz” alkotásnak bélyegezték és mi sem voltunk elájulva tőle, enyhén fogalmazva – a kritikánkat itt olvashatjátok. Talán a következő napokban változik a dinamika. Ám nagyon valószínűtlen, hogy a mozilátogatók özönlenek majd a mozikba, hogy megnézzék a Gearbox looter shooter franchise-jának ezt az adaptációját.

Ahogy arról a Variety is beszámolt, a Borderlands emberemlékezet óta az egyik legnagyobb filmes bukás lesz.

Eddig az első hétvégén 8,8 millió dollárt hozott az Egyesült Államokban. Figyelembe kell venni, hogy a film költségvetése 115 millió dollár, amiből 30 millió a marketing és a forgalmazás része. Igaz, hogy még csak néhány nap telt el a bemutató óta, de az első hétvége általában sok film sorsát megpecsételi.

A stúdió forrásai szerint a Borderlands gyártási költségeinek közel 60%-át a nemzetközi előértékesítésekből fedezték. Ám ez sem jó hír a produkciós cég számára. Még várjuk a nemzetközi bevételi számokat, de várhatóan azok is elég negatívak lesznek. A helyzet egyáltalán nem kedvező a film szempontjából. A sorozat tulajdonosa szinte könyörög, hogy az emberek nézzék meg a Borderlandset a moziban.

 

Új Borderlands játék készül

 

A napokban a sorozat atyja, Randy Pitchford az Epic Gamesnek adott interjújában megerősítette, hogy készül egy új játék. „Természetesen [készítünk új címet]. Eljön majd az idő, amikor készen állunk. Rengeteg Borderlands-dolgon dolgozunk”. Azt nem tudni, hogy mikor lesz hivatalos, de várhatóan még idén hivatalosan is bejelentik a negyedik részt. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Tiny Tina’s Wonderlands 2 is fejlesztés alatt áll.

Forrás: Variety

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu