Akkora bukás a Borderlands, hogy hamarabb veszik le a moziműsorról – de van jó hír is azoknak, akiknek tetszett!

MOZI HÍREK – A pénzügyi és kritikai katasztrófa, ami a Borderlands címet viseli, pénteken érkezik a digitális áruházakba.

 

 

A Borderlands mozifilm még ezen a héten digitálisan is megjelenik. A film augusztus 30-tól, péntektől lesz megvásárolható vagy kölcsönözhető olyan streaming platformokon, mint az Amazon Prime Video, az Apple TV és a Google Play. A film megvásárlása 24,99 dollárba (kb. 8 800 Ft), bérlése pedig 19,99 dollárba (kb. 7 000 Ft) kerül majd.

Tekintve, hogy a film mozibemutatója augusztus 9-én volt, ez azt jelenti, hogy a film mindössze három hét alatt jutott el a moziból a digitálisba. Ez természetesen nem jelenti, hogy mostantól egyetlen mozi sem vetíti majd a filmet. Ám jó eséllyel ez a vég kezdete számára a széles vásznon.

A gyors digitális megjelenés kétségtelenül a film katasztrofális jegyeladásainak köszönhető.

A Variety által „kínosnak” nevezett nyitóhétvégén mindössze 8,8 millió dollárt keresett az amerikai mozikban. Ez azt jelenti, hogy az észak-amerikai jegypénztáraknál csak a negyedik helyet tudta megszerezni.

A Box Office Mojo adatai szerint a film eddig mindössze 24 millió dollárt hozott világszerte, miközben a gyártási költségvetés nagyjából 115 millió dollár volt. (További 30 millió dolláros marketing- és forgalmazási költségekkel együtt…)

A Borderlands-film számára nem sok jót ígért, amikor a közösségi médiában a korai benyomások negatívak voltak, a későbbi teljes kritikák pedig szinte kizárólag elítélőek. (Mi még egészen engedékenyek voltunk a filmmel – a kritikánkat ezen a linken olvashatod.)

Miután a Rotten Tomatoes kritika-gyűjtő oldalon az első 25 kritika után 0%-ot ért el, a cikk írásakor már körülbelül 150 kritikával és 10%-os összpontszámmal rendelkezik. Tegyük hozzá, a közönségszavazat alapján 53%-on áll, ami nem is annyira rossz…

Vicky Jessop a London Evening Standardnál egy csillagot adott a filmnek, és így írt: „A Borderlands az év legrosszabb filmje? Határozottan versenyben van – olyan nevetségesen rossz, hogy olyan érzés, mintha visszavetettük volna abba az időbe, amikor a videójáték-adaptációk a középszerűség szimbólumainak számítottak.”

Forrás: Variety, Box Office Mojo, Rotten Tomatoes, London Evening Standard

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu