Elon Muskot most éppen az egyik leghíresebb sci-fi franchise készítői támadják!

MOZI HÍREK – A Blade Runner 2049-et jegyző Alcon Entertainment azzal vádolja Elon Muskot és a Teslát, hogy promóciós célokra eltulajdonították a sci-fi ságát…

 

 

A Blade Runner filmes jogainak tulajdonosai bíróság elé akarják vinni Elon Muskot, a Teslát és a Warner Bros-t, miután azt állítják, hogy az elektromos autógyártó a Blade Runner 2049 című filmből származó felvételeket táplált be egy mesterséges intelligenciával működő képalkotóba, hogy engedély nélküli promóciós anyagokat készítsen – írja a The Hollywood Reporter.

A keresetet a mai nap folyamán nyújtották be Kaliforniában, és a szerzői jogok megsértésére, valamint hamis szponzorálásra vonatkozó állításokat tartalmaz. Nemcsak a Teslát, hanem a Warner Bros-t is célba veszi, amiért állítólag elősegítette a partnerséget. A felperes produkciós cég, az Alcon Entertainment azt állítja, hogy érdekükben áll megakadályozni, hogy a BR 2049-et bármilyen módon összekapcsolják Muskkal, akit ismert „szélsőséges politikai és társadalmi nézetei” miatt mérgező személyiségnek tartanak.

„Bármely márkának, amely bölcsen fontolgatja a Teslával való partnerséget, szem előtt kell tartania Musk óriási mértékben felerősített, erősen politizáló, szeszélyes és önkényes viselkedését, amely néha gyűlöletbeszédet eredményez. Az Alcon nem akarta, hogy a Blade Runner 2049 az ő alakjához kötődjön”.

Úgy tűnik, hogy a Tesla nem Denis Villeneuve sci-fi thrillerének felvételeit használta fel úgy, ahogy van. Hanem az AI által készített képeket, amelyek a Blade Runner 2049 jeleneteit tükrözik, köztük egyet Ryan Gosling kaszkadőrdublőrével, amit az Alcon rosszindulatú gyakorlatnak tart, amelynek célja, hogy az eseményt vonzóbbá tegye a globális közönség számára, és kisajátítsa a jól ismert franchise-t, hogy népszerűsítse az immár híres „robotaxit”. További részletek egyelőre nem állnak rendelkezésre.

 

Az Én, a robot rendezője is „panaszt tett”

 

Egyelőre sem a Warner Bros, sem a Tesla, sem Elon Musk nem szólalt meg. A napokban – bár per nélkül – azt is megtudtuk, hogy az Én, a robot (I, Robot) rendezője azzal vádolta meg a vállalkozót, hogy kisajátította a terveit a Will Smith-filmhez. Lehetséges azonban, hogy üzenetei inkább anekdotikus jellegűek voltak. Ne feledjük, hogy a Blade Runner sorozatformátumban készül visszatérni.

Forrás: THR

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu