RETRO – Ismét európai hadszínterek felett hasíthatunk a levegőben, német gépeket lőhetünk égő ronccsá és földi célpontokból gyárthatunk füstölgő romhalmazt a Ubisoft legújabb második világháborús akció-szimulátorában.

A Heroes over Europe-ben 1940 júniusában járunk. A német Luftwaffe nyomasztó légi fölénnyel szorongatja a szövetséges erőket, melyek eleinte nehezen bírják megszervezni a megfelelő taktikát, amellyel vissza tudnák verni Hitler vadászgépeit és bombázóit. Szerencsére a briteknél ott harcolnak a levegő hidegvérű ászai, akik hajmeresztő légi mutatványok, gyilkos tűzharcok és néha az életük árán semmisítik meg egymás után az ellenség rajokban támadó légierejét, illetve a földön és vízen támadó harci járműveiket egyaránt. E hősök közül néhányat mi magunk irányíthatunk tizenkét hosszú küldetésen keresztül helyt állva a gyilkos légi csaták forgatagában.

A három mesterlövész

Persze oly sok második világháborús légi csatában vehettünk már részt virtuálisan – akár a komplex szimulációkat, akár a Heroes over Europe-hoz hasonló shootereket nézzük – mitől különbözne ez a játék többitől? Nos, a készítők igyekeztek a hadjáratot úgy kialakítani, hogy a sztori és a prezentáció révén is minél inkább személyesnek érezzük a gyilkos háborús eseményeket.

Hiszen akkor szorul el a torkod igazán, miközben füstöl géped egyik szárnya, vagy lángol a pilótafülke, illetve akkor úszol a leginkább győzelmi mámorban egy német gépet telibe trafálva, amikor tökéletesen azonosulni tudsz azzal a karakterrel, aki a repülőd botkormányát izzadó tenyérrel szorongatja. Egy háborús szimulátorban azonban nehéz olyan hőst kidolgozni, aki igazán érdekes: eddig a legtöbbször unalmas, közhelyes, sőt, néha kifejezetten idegesítő figurákat kaptunk csak.

Ilyen volt például a Battlestations: Midway főszereplője is, úgyhogy nem véletlen, hogy a Pacific-ból már kimaradt a konkrét főszereplő személye. A Heroes over Europe fejlesztői azonban úgy gondolták: az igazi beleéléshez szükség van „hús-vér” hősökre, ezért nem is egy, hanem mindjárt három ász pilótát irányíthatunk sok-sok küldetéseken keresztül. Az egyik ilyen karakter a 24 éves amerikai Tom Forrester, aki híres vadászpilóta apja nyomdokaiba szeretne lépni.

Éppen ezért Angliába utazik, hogy az RAF kötelékében szálljon szembe a legmodernebb német gépekkel. Hősünk minden repülőn helyt tud állni, ám igazi kedvence a hurricane. A másik pilóta, a 26 esztendős Danny Miller még érdekesebb karakter: egy angol dokkmunkás fia, akinek nehéz gyerekkora volt, miután többször megverték és betörték az orrát. Ő is apja munkáját örökölné, azonban a Royal Air Force-ba bekerülve új karrier nyílik meg előtte, melynek köszönhetően megmenekülhet a munkásosztály nyomorából.

Miller leginkább a spitfire pilótafülkéjében érzi otthon magát. Végül az alig húszéves újzélandi származású Will West a precíziós bombázások igazi mestere. West nem egyedül, hanem Mick Stanhope nevű társával hajtja végre hajmeresztő küldetéseit földi célpontok ellen. A fiatal pilóta a mosquito gépek nagy rajongója, ám parancsra persze mindegyik gépbe beszáll.

Hogy egy kicsit még jobban megkavarják a hadjárat eseményeit, a készítők a három hős küldetéseit nem egymás után lineárisan, hanem időnként megkeverve mutatják be: például a játék első szakasza a Dover környékén szolgáló Forresterrel indul, aztán átkerülünk Danny Millerhez, akinek az égő Londont kell megvédenie a Luftwaffe támadásai ellen, majd az angol főváros sikeres védelme után ismét visszatérünk Forresterhez.

A történetet stílusos, matt színeket és állóképeket használó átvezetőkből ismerhetjük meg, amelyet hőseink rendre kommentálnak. Bár nem mindegyik jelenet túlzottan érdekfeszítő, de azért megadják a kellő hangulatot a következő küldetésekhez. A sztorit bemutató videók előtt valódi háborús dokumentumfilmekből és korabeli híradós részekből is láthatunk összevágott jeleneteket, szóval a készítők tényleg igyekeztek a lehető legjobban megadni a játék filmszerű hangulatát.

Hogy még jobban beleéljük magunkat az eseményekbe, akció közben folyamatosan szövegelnek rádióin keresztül pilótatársaink és a föli irányítók is. Igazán elismerés illeti e párbeszédek íróit, mert remekül eltalálták az angolok hidegvérű, laza, szellemeskedő beszédstílusát.

Ászok ászai

Ez eddig mind szép és jó, de mi a helyzet magával a légi csatával? A Heroes over Europe igazi akciójáték, tehát nem is kíván birokra kelni komplex professzionális szimulátorokkal. Igaz, van „árkád” és „pro” játékmódja is, azonban még az utóbbi sem elégíti ki igazán egy Il2-Sturmovik fanatikusának realizmus iránti igényeit.

Ezt leszámítva azért a készítők igyekeztek minél precízebben ábrázolni a különböző vadászgépek és bombázók fizikája, irányíthatósága és tűzereje közti különbségeket. Egy spitfire például sokkal könnyebben fordul, manőverezik a levegőben, mint egy hurricane, viszont utóbbi lényegesen jobb arzenállal rendelkezik, így akár pár lövéssel is egymás után szedhetjük le a levegőből egy teljes német raj vadászgépeit.

A repülőknek egyébként négy alaptulajdonsága van: fegyverzet, gyorsaság, agilitás és „páncélzat”. Amellett, hogy egyéni ízlés kérdése: ki szereti inkább a gyorsaságot, vagy a nyers tűzerőt, bizonyos küldetéseknél jobban járunk egy könnyebben manőverezhető, gyorsabb géppel, máshol viszont sokkal praktikusabb, ha a tömegesen támadó ellenséget brutális lövésekkel tudjuk leszedni.

Az egyik küldetésnél például a jó arzenállal felszerelt, ám eléggé lomha hurricane-nel kellett utolérnem és megállítanom egy az ellenség által meglovasított, villámgyorsan cikázó brit vadászgépet, úgy, hogy egy „ász lövéssel” kellett hatástalanítom az egyik üzemanyag tartályát, hogy ne tegyem tönkre azért a gépet, viszont leszállásra kényszerítsem. Vért izzadtam, mire sokadszorra sikerült utolérnem és az utolsó pillanatban megállítanom, míg ha ugyanezt a mutatványt egy spitfire-rel hajtom végre, sokkal könnyebb dolgom lett volna. Mentségemre legyen mondva, hogy előre persze nem tudhattam, milyen gépre lesz szükség az adott missziónál, illetve a hosszú feladatsor végén próbált meglépni a német pilóta azzal a vadásszal és már nem volt kedvem újrakezdeni az egészet elölről…

A már említett „ász lövés” egyébként egyértelműen a játék legzseniálisabb megoldása. Amikor sokáig az ellenséges gépen tartjuk a célkeresztet, folyamatosan töltődik fel egy kör alakú adrenalin csík, és attól függően, hogy mikor nyomjuk le a gombot, az események lelassulnak a bullet time-hoz hasonlóan, mi pedig kényelmesen becélozhatjuk a pilótát, vagy gép kritikus részét és egyetlen lövéssel leszedhetjük a levegőből.

Az ász lövés mellett a másik – nem túl élethű, viszont akciójátékba annál inkább illő – „szuperképesség” a regenerációs rendszer: amikor nagyon leamortizálták gépünket, a páncélzatot ábrázoló csík fokozatosan visszakúszik egy bizonyos szintig: mintha csak egy Star Wars-bél A2D2 droidunk lenne, aki kimászik a szárnyra és meghegeszti a károkat… Akit az ilyen „csalás” zavar, az természetesen kikapcsolhatja ezt a funkciót. Az újabb és újabb gépeket egyébként fokozatosan kapjuk jutalmul a sikeres küldetések után, úgyhogy akár azt is megtehetjük, hogy ezekkel felvértezve ismét újra nekirugaszkodunk a misszióknak, hogy minden egyes részfeladatot végrehajtsunk és minden acheivementet megszerezzünk.

A 22-es csapdái

A Heroes over Europe-ban a készítők igyekeztek a lehető legváltozatosabb helyszíneket és valódi háborús eseményeket felsorakoztatni. Részt fogunk venni a híres angliai csatában, meg kell védenünk Londont a német bombázók pusztító inváziója ellen, a francia Alpok felett vadászrajokat kell megsemmisítenünk, miközben saját légitámaszpontjainkat védjük, más esetekben pedig a vízen lassan haladó hadihajóink elől kell a lehető leggyorsabban szétlőni a víziaknákat, illetve a Berlin elleni légitámadásban is a főszerepet kapjuk.

A főküldetések igencsak hosszúak és különféle feladatokra vannak lebontva, melyek gyakran egyszerű felderítéssel kezdődnek, majd amikor a németekkel találkozunk, akkor kezdődik a parázs légi háború. Sajnos a monotonitás – még a változatos helyszínek és háborús szituációk ellenére is – egy idő után rányomja bélyegét a játékra, különösen akkor, amikor egymás után kell 40-50 fős vadászgép rajokat elintéznünk. Látszik, hogy a készítők ki akarták tolni kicsit a játékidőt, (hiszen a tizenkét küldetés azért nem túlzottan sok), ezért időnként az volt az érzésem, hogy az egész Luftwaffét egyes szám első személyben nekem kellett elintéznem.

Igaz, a legtöbbször velünk van pilótatársunk, ám ő túl sok vizet nem zavar, pusztán a rádióban osztja az észt. Itt említeném meg, hogy a mesterséges intelligencia meglehetősen átlagos: bár a német gépek időnként igyekeznek alapszintű manőverekkel elmenekülni lövéseink elől, vagy hátulról ránk akaszkodni, de azért a legtöbbször könnyedén telibe lehet trafálni őket. Különösen akkor feltűnő az MI gyengélkedése, amikor rajokban repülő gépekre támadunk: legtöbbször szét sem „rebbennek”, hanem hagyják, hogy egymás után leszedjük őket a levegőből. Igaz, „pro” szinten azért nehezebb a dolgunk, de ott sem igazán ördöngösség a légi csata.

Berlin felett az ég

A játék egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a berepülhető terepek megdöbbentően részletes grafikai kidolgozása. Különösen London,vagy Berlin utcái felett repülve kapkodtam az állam, ugyanis a készítők szinte egy az egyben, tökéletes realizmussal ábrázoltak minden egyes épületet, hidat, parlamentet vagy legalábbis sikerült ezt az illúziót kelteniük. Ha az utcaszinten hasítunk, szinte csak a kétségbeesetten menekülő angol, vagy német polgár látványa hiányzik, aki a légiriadót hallva egy biztonságos bunker menedékébe próbál behúzódni.

A nagyvárosok látványához hasonló fantasztikus élményben volt részem a francia Alpok felett röpködve is, melynek hófödte hegycsúcsait, tiszta vizű tavait és erdeit szemkápráztatóan gyönyörűen sikerült kidolgozni. Ezeknél a küldetéseknél külön élmény volt az is, amikor csak fel kellett deríteni a környéket. Nem panaszkodhatunk a korabeli repülőgépek ábrázolásáról is: mindegyik tökéletesen élethű és rendkívül részletes.

Sajnos azért nem minden fenékig tejfel: kimaradt a játékból a pilótafülke nézete, ami szerintem nagy baklövés volt a készítők részéről, különösen a Battlestations: Pacific után, ahova ez a lehetőség a célkereszt ráközelítésekor belekerült. Itt ilyenkor pusztán a géptestre zoomol rá a kamera, ráadásul elég szerencsétlenül, ugyanis az annyira kitakarja a látóteret, hogy rendkívül nehézkes lesz ettől az irányítás. Persze lehet ki-bezoomolgatni, de a harc hevében azért elég idegesítő, amikor ezzel kell szenvednünk. Ezt az elég nagy bakit leszámítva azért a játék grafikája elismerést érdemel: a Heroes over Europe talán az egyik legszebb szimulátor, amit eddig láttam.

„I need a Hero?”

A Heroes over Europe a jobbféle akció-szimulátorok közé tartozik, bár igazi klasszikusnak azért nem nevezném. A grafika egyértelműen a játék legnagyobb erőssége, bár elég jó gép kell a teljes részletességhez. Londont mindenesetre egyetlen szimulátorban sem láttam ennyire profin kidolgozva, ami különösen nagy élmény volt számomra, hiszen többször is jártam a városban. A hadjárat küldetései viszonylag érdekfeszítőek és nagy ötlet volt több pilóta életútját is követni, viszont a missziókon belüli változatosság hagy némi kívánnivalót maga után.

Amikor már a harmadik, negyedik német vadászgép rajt kellett szétlőnöm egymás után, akkor nem illettem túlzottan pozitív jelzőkkel a fejlesztőket. A játéknak van persze többjátékos része is, azonban ezt kipróbálni még nem tudtam, csak belenézni, lévén még nem a végleges, dobozos verziót teszteltem. A maximum16 fős multiban free-for-all, vagy csapatos légi háborúkban vehetünk részt, illetve kipróbálhatjuk a túlélő módot is. A hagyományos harcokban idő, vagy frag határt is beállíthatunk, míg a túlélő módban az nyer, aki az összes ellenfelét elpusztította.

Ez mind remek mókának hangzik, azonban nagy kérdés, hogy mennyire lesz népszerű a multi olyan sztárok mellett, mint a COD4, vagy mondjuk (hogy a műfajnál maradjunk…) a Battlestations: Pacific, amely nagyjából hasonló élményt nyújt, mint a Heroes csak éppenséggel nemcsak repülővel, hanem rengeteg egyéb járművel is harcolhatunk benne. Igazából emiatt is éreztem hosszútávon picit unalmasnak a Heroes-t a Pacific-kel összehasonlítva…

A legnagyobb hiba pedig egyértelműen a pilótanézet elhagyása, illetve béna célkereszt ráközelítésének béna megoldása. Mindezek ellenére a Transmission Games hányatott sorsú játéka (régebben úgy volt, hogy az Atari adja ki, ám végül átkerült a Ubisofthoz) szerintem remek szórakozást nyújt minden második világháborús játék és akció-szimulátorok rajongónak egyaránt.

-BadSector-[2009]

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Transmission Games

Stílus: Szimulátor

Megjelenés: 2009