FILMKRITIKA – A tengernél című film eseményei Franciaországban játszódnak a hetvenes években. Az országot járva Roland (Brad Pitt), egy amerikai író, és Vanessa, a szép, ámde életunt felesége egy kis tengerparti városba érkeznek. A pár egyértelműen kapcsolati válságon megy keresztül. Minden megváltozik azon a napon, amikor egy friss házaspár (Mélanie Laurent et Melvil Poupaud) érkezik a mellettük lévő szobába.
A Brad Pitt által alakított karakter felkönyököl az ágyban és szerelmesen néz feleségére, aki valódi neje: Angelina Jolie Pitt alakít, miközben az lassan kipakolja a reggelire vásárolt péksüteményeket a kis szállodai szoba asztalára. Ebben a pillanatban hallatszott egy unott sóhaj a nézők közül valakitől. Igen, valahol meg is értem az illetőt, aki kicsit durván fejezte ki nemtetszését a lassú, monoton eseményeket felvonultató film láttán, rám viszont hatott valamelyest a megromlott kapcsolatú pár története.
Elfojtott érzelmek, tespedés a teraszon
Ez a film tényleg csak az érzelmekről és érzelmi konfliktusokról szól, amíg a fiatal pár meg nem érkezik, a leggyakoribb esemény, ami történik, hogy a férj iszik és megpróbál részegen, hányás után rámászni a feleségére, de cselekmény később is kimerül leginkább abban, ahogy a mellettük lakó fiatal párt kukkolják, vagy ismerkednek velük. Komolyan, volt egy olyan pillanat a filmben, amikor saját magamon azt vettem észre, hogy azt várom: süllyedjen már el, vagy csapódjon a sziklákhoz az a kis lélekvesztő halászcsónak, amelyet Vanessa állandóan figyel a szállodai szoba erkélyéről. Csak valami történjen már!
Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy a film meglepően érzékenyen, ugyanakkor céltudatosan elemezi ki annak pszichológiáját, ahogy a pár vergődik saját kapcsolatában. Egyfajta voyeurizmusnak is felfogható, ahogy a gyönyörű párt figyeljük, miközben ebben a szintén gyönyörű környezetben egymást gyilkolják. A voyeurizmus pedig a párra is jellemző, hiszen Roland és Vanessa pedig azt kukkolják egy lyukon keresztül, ahogy a mellettük lévő fiatal pár állandóan szeretkezik – ahelyett, hogy belefeledkeznének a gyönyörű sziget látványosságaiba.
A film egyébként némileg emlékeztet Roberto Rossellini Utazások Olaszországban című filmjére, amelyben a rendező a saját feleségére, Ingrid Bergmanra bízta a főszerepet. (Nocsak, nocsak…)
A hollywoodi álompár…
Hollywood leginkább irigylett párja: Brad Pitt és Angelina Jolie sikeresen kerülte el a hírnév csapáit és az évek során általában jó, vagy viszonylag jónak mondható filmekben játszottak. Hála a sikernek megengedhetik maguknak, hogy a korábbi kasszasiker filmek mellett egy ilyen művészfilmet készítsenek, amelyre szinte rá van írva, hogy a bevétel szempontjából nem terem majd számára babér. Bizonyos tekintetben ez a film szöges ellentéte első és egyben eddig egyetlen közös filmjüknek, az akciódús Mr. és Mrs. Smith-nek, amely a pénztáraknál és kritikai téren is hatalmas sikert aratott. A tengernél lassú, önismétlő és cselekményben igencsak hiányos film, amelynél a forgatókönyv leginkább a pár nyűglődésére összpontosít.
…rémálomról mesél
Jolie egyébként két nem túlzottan sikeres rendezés után most teljesen stílust váltott és totálisan a két karakter intim szférájára koncentrál, amelyeket hiba nélkül alakít a két világsztár. Brad Pitt sokat finomított „laza” játékstílusán, Jolie pedig a ki nem mondott szavak, sokatmondó (sokszor vágyakozó, érzéki, vagy frusztrált) tekintetek igazi mesternője.
Velük szöges ellentétben áll Mélanie Laurent és Melvil Poupaud – mind korban, mind megjelenésben, mint a színészi kvalitások terén. Elképesztő például, hogy Mélanie Laurent, aki legalább egy 15 évvel lehet fiatalabb Jolie-nál, mennyire nem képes erotikusan vonzóvá válni Jolie mellett, pedig Mélanie-t többször is látjuk vetkőzni, vagy szeretkezni, Jolie-t pedig jóval kevesebbszer.
A gond az, hogy a forgatókönyv szerint Mélanie is szexuálisan vonzó, érdekes női karakter, de sajnos annyira unalmas és jellegtelen Mélanie Laurent játéka a filmvásznon, hogy ezzel borul valamennyire a „szerelmi négyszög”. (Mely egyébként sem válik igazi négyszöggé.) Ugyanez igaz a fiatalabb férfipár, Melvil Poupaud színészi teljesítményére is. A két fiatal szürke és unalmas, ezáltal pedig az egész konfliktus sokat veszít erejéből.
Szerencsére Niels Arestrup, a vidéki szálloda öreg tulajdonosának nosztalgiával és humorral teli játéka feldobja az időnként nehézkes, máskor erőltetett forgatókönyv eseményeit.
Jolie újabb rendezői kísérlete
A sok lehúzó kritika ellenére nem nevezném ezt a filmnet bukásnak. Kétségtelen, hogy Angelina Jolie nem mindig találta el a megfelelő arányokat, sem a történet, sem a rendezés tekintetében. A végső drámai fordulatot, a „titok nyitját” már rég ki lehetett előre találni és igazából annyira nem is drámai, mint amilyennek szánták – igaz, egyeseknek sajnos tényleg az.
Ettől függetlenül Jolie elismerést érdemel bátor kísérletéért, hogy igazi művészfilmet készített Hollywoodban akkor, amikor már a műfajt nemcsak az amerikai álomgyár, hanem az európai nagyobb költségvetésű filmgyártás is rég eltemette.
-BadSector-
A tengernél
Színészek - 8.2
Rendezés - 6.5
Látványvilág - 8.1
Történet - 6.8
Hangulat - 7.1
7.3
JÓ
Jolie filmjét magával ragadó hangulata és a két főszereplő elsőrangú játéka, illetve az érdekesnek induló párkapcsolati dráma sem tudja teljesen megmenteni. A túlságos hosszú, eseménytelen jelenetek, a kissé erőltetett "szerelmi négyszöggel" játszadozó sztori, a némileg bugyuta kukkolósdi, illetve a két fiatalabb színész gyenge játéka sokat rontanak az egyébként érdekes, megkapó film minőségén. Mégis jó filmnek tartom A tengernélt, amely napokkal később is hatással volt rám.