RETRO – „Heaven’s got a Hitman” – ez volt anno a Painkiller mottója, és ez lehetne a szlogenje a Bits Studio legújabb TPS-ének is. A Constantine-ban egy cinikus, tüdőrákos szellemvadászt alakítunk, aki az angyalok és démonok örökös küzdelmének kellős közepében próbálja megmenteni az emberiséget a teljes pusztulástól.

Mostanában virágkorukat élik a különféle képregények filmes adaptációi. A Spider-Man, X-Men, Hulk és a Megtorló után ezúttal egy kis hazánkban kevésbé ismert európai comic book sorozat, a Hellblazer került filmvászonra. A szokásos fantasztikus szuperhősökkel ellentétben a főszereplő Constantine egy megkeseredett, cinikus, halálosan beteg figura, aki annak köszönheti, hogy még egyáltalán életben van, hogy nagyszerűen tud bánni az okkult erőkkel. Persze a mennyország és az Úr „ügynökségeként” dolgozó Vatikán is igencsak hálás lehet munkálkodásának, hiszen Constantine képességeit többek között a démonok vadászatára és kiirtására (vagy legalábbis: a pokolba visszaküldésre) használja fel.

A főszerepet a Mátrix és főszereplő sztárja rajongóinak legnagyobb örömére, és az eredeti képregény fanjainak legnagyobb bánatára (a papíron látható Constantine ugyanis inkább a szőke Stingre hasonlít, és Angliában, Liverpoolban, nem pedig Los Angelesben él) Keanu Reeves szakította le. Bár nálunk még nem játsszák a filmet, az mindenesetre jó hír, hogy egész pozitív kritikákat kapott. Számunkra viszont sokkal érdekesebb, hogy már most nyomulhatunk a film alapján készült játékkal, melynek középpontjában szintén Keanu Reeves áll…

Neo, a démonvadász

Ezt mindjárt a nyitó jelenetben is tapasztalni fogjuk, amint Constantine/ Reeves belép egy szakadt bérház lepusztult lakásába, ahol egy ágyra kötözött női alakot láthatunk. Aki látta az Ördögűző címen futó filmeket, az már rögtön vágja, hogy miről van itt szó: Constantine minden bizonnyal a szokásos hókuszpókuszokkal fogja kihajtani a Sátánt a nő testéből. Hogy ezt pontosan hogyan teszi, azt nem akarom lelőni, de annyit mindenesetre elárulok, hogy az utóbbi idők egyik leghatásosabb nyitójelenetével van dolgunk. Ezek után hősünk sötét, koszos és depresszív irodájába kerülünk, ahol Beeman, Constantine egyetlen barátja és igazi szövetségese vázolja fel számára az eseményeket.

Sajnos a készítők azzal már nem nagyon foglalkoztak, hogy a mozit nem ismerők számára is túl sok mindent elmagyarázzanak: mint az Enter the Matrix esetében, itt is túlságosan a kapcsolódó filmre hárul az a szerep, hogy a háttérsztorit, illetve Constantine történetét (honnan szerezte képességeit, miért csinálja az egészet, hogyan kötődik az emberi és túlvilági karakterekhez stb.) megértsük belőle. Ez különösen nekünk, magyaroknak bosszantó, hiszen míg anno a Mátrix két változata (film és játék) nagyjából egyszerre került hazánkba, addig a Constantine-t csak szép ráérősen hozza be Magyarországra a forgalmazó. (Külföldön már vetítik.) Ennek ellenére azért nagyjából lehet követni az eseményeket, és a feltűnően bőséges és igencsak színvonalas átvezetők szintén sokat segítenek, bár a film hiányában túl sok mindent azokból sem fogunk megérteni.

Egyenesen át

Maga a játékmenet érezhetően a régebbi TPS-ek megszokott paneljeiből építkezik. Aki például emlékszik a Legacy of Kain részeire, arra nem hat majd a meglepetés megdöbbentő erejével, hogy Razielhez, vagy Kainhez hasonlóan Constantine is kétféle létsík között tud közlekedni. Ebben az esetben a Föld és pokol között kapcsolhatunk ide-oda a játék bizonyos részein. A pokoljáráshoz Constantine-nak vízre van szüksége: a Földön tócsákba kell beleállnia, és egy okkult varázslatot kell elmormolnia, a Túlvilág forróbbik felében pedig vizes üvegcséket kell széttörnie a testén.

Hasonlóan a LoK-féle játékokhoz, a pokol itt is a valós helyszínek démoni, hátborzongató változata: amikor például a Földön egy felsuvickolt múzeumban kell kavarnunk, akkor a túlvilágra kerülve ugyanott vagyunk, csak mindent rothadás, mocsok fed, és a sötét termeket a démoni lángok vörös fényei világítják meg. Szóval nem túl eredeti már ez az ötlet, de alapjában véve azért jól illeszkedik a Constantine világába, azt viszont sajnáltam, hogy a Legacy of Kainnekkel ellentétben, létsíkok között nem váltogathatunk akármikor, csak a pályák bizonyos részein. A pokoljárásra egyébként a legtöbbször akkor van szükségünk, ha a Földön egy bizonyos akadály miatt nem tudunk továbbjutni, és csak a túlvilágba átlépve tudjuk ezt kikerülni. Ez sem rossz megoldás, csak az zavart, hogy annyira egyértelmű volt mindig az útvonal, és szinte mindig a számba rágta a játék a megoldást, nehogy már gondolkodni kelljen egy csöppet…

„Mondja csak Constantine, nem találkoztunk mi már valamikor?”

Persze a Constantine nem csak a Káinról elnevezett játékokból merít „ihletet”: hősünk külsejében kiköpött Max Payne, le sem tagadhatná. Hasonlóan a Remedy TPS-éhez, a legtöbbet itt is a lőfegyvereink beszélnek, a különbség mindössze annyi, hogy egyszerű rosszfiúk helyett démonokat küldünk (vissza) a másvilágra a shotgun pedig nemcsak egyszerűen shotgun, hanem „holy” (felszentelt) shotgun. Húha! A Bits Studio egyébként a különféle rendkívül „fantáziadús” elnevezések ellenére sem fogja elnyerni az „év legeredetibb fegyverei” címet, hiszen itt a többi pisztolyra, mordályra és nyílpuskára is jellemző, hogy ugyanolyanok, mint bármilyen más játékban, csak máshogy hívják őket.

A Constantine irányítása sem sokban különbözik Max Payneétől, vagy mondjuk a Suffering hősétől, aminek végül is örülünk (Vincent), hiszen a legtöbb TPS azon szokott elvérezni, amikor valamilyen radikálisan másféle megoldást akarnak megvalósítani. Szerencsére a konzolos játékstílus ellenére itt is szokásos FPS-stílusú egérkezeléssel van dolgunk, így PC-n is tökéletesen tudunk érvényesülni. Amin elsőre kicsit mégis húztam a számat, az az volt, hogy a kezdeti szakaszban a játék meglepően gyéren adagolta az ellenfeleket: mintha a készítők eleinte egyfajta TPS-be oltott túlélő horrort szerettek volna lenyomni a torkunkon, ami szerintem elég balszerencsés ötlet. Később hál’ istennek az akció egyre zúzósabb lesz, egyre többször fogunk leizzadni, amikor a sötétben hörögve, üvöltve és sikoltva a nyakunkba ugranak a démonok hordái, hogy előzékenyen kioperálják Constantine tüdőrákját a tüdejével együtt…

Harry Potter – kicsit másképpen

Hogy ne csak egyszerű öldöklés legyen a Constantine, hősünkkel a lövöldözés mellett mágikus képességeit is kamatoztatnunk kell. A játék során folyamatosan tanuljuk meg a különféle okkult varázslatokat: villámszórás, démonűzés, isteni pajzs stb. Bár egyik varázslat sem olyan rettenetesen eredeti, hogy Clive Barker, a Hellraiser-féle filmek kitalálója álmatlanul forogjon az ágyában, hogy jaj, ez miért nem neki jutott eszébe, de azért mégis jól illeszkednek a játékba, és főleg nagyszerűen lehet őket alkalmazni.

Mint a Harry Potter-játékokban, itt is le kell nyomnunk egymás után több gombot, méghozzá mindegyik varázslatnál másféle sorrendben. Szerencsére bőven van időnk bénázni, ugyanis ilyenkor az idő körülöttünk majdnem teljesen megáll, és egészen addig nem indul be újra, amíg a mágia hatása tart. A varázslatok használata alapvetően nagyszerű ötlet, és rendesen fel is dobná a játékot, az egyetlen problémám csak az volt, hogy a villámszóráson, illetve a játék legvége felé a pajzson, és a demon leech nevű übervarázslaton kívül szinte alig volt értelme mással is bíbelődnöm. A Star Wars világán is jól ismert mágiához feltűnően hasonlító villámszórás igazság szerint annyira brutális, és olyan kevés mágia kell hozzá (főleg a többiekhez képest), hogy a főszörnyes összecsapásokat leszámítva szinte kizárólag ezt használtam.

Couleur locale

Látszik, hogy a pokol megjelenítése igencsak megihlette a grafikusokat (vagy ebben is sokat segítettek a filmesek…), ugyanis a rosszfiúknak és rosszlányoknak fenntartott túlvilág megjelenítése egyszerre látványos és hátborzongató. Vibrálnak a levegőben a forró hőhullámok, a háborús terepet idéző romos házakkal övezett utcákon autóroncsok tornyosulnak, vagy körülöttünk repkednek (!), és a pokolbéli házak, templomok és egyéb épületek belseje is rendkívüli gonddal kimunkált.

A „normális” világ ábrázolása már kevésbé érdekes, illetve igényesen kidolgozott. A pokoli univerzumnak ugyebár gyakran láthatjuk a földi megfelelőjét is, ezeken kívül pedig a Max Payne-ben és a hozzá hasonló TPS-ben megszokott helyszínekkel találkozhatunk: bérházakban, utcákon, irodákban, börtönökben fogunk kavarni. Ezeknél mintha már kifáradtvolna az alkotói fantázia és kreativitás: szinte mindegyik földi miliő átlagos, semmitmondó, unalmas. Még ez sem lenne akkora gáz, azonban a készítők sikeresen beleestek abba a hibába, hogy bosszantóan sok helyet sötétítettek el, nyílván azért, hogy majd mennyire parázni fogunk.

Sajnos annyira nem, mint amennyire fárasztó volt folyton ki-be kapcsolgatni a „démonlátást”, amely körülbelül úgy működik, mint a kommandós játékokban az éjjellátó szemüveg. Kicsit hasonló a helyzet a démoni és emberi karakterekkel. A fejlesztők a legtöbb gondot persze Keanu Reeves megformálására fordították, és ezen a téren nem is érheti őket panasz: egész végig teljesen olyan érzésem volt, mintha a Mátrix sztárját irányítanám.

Sajnos a többi szereplő kidolgozására már nem maradt annyi energia: szegény Rachel Weisz digitális mása például kb. annyira hasonlít a színésznőre, mint mondjuk Dobó Katára, Görög Zitára vagy Liptay Klaudiára… A többi emberi NPC külseje sem valami eget rengető, de szódával elmegy, bár egyesek kissé darabosan gesztikulálnak, mások pedig furcsán tartják a fejüket. Érezhetően jobban sikerültek maguk a szörnyek, amelyek némelyikétől tényleg a hideg rázza ki az embert. Igaz, inkább a Sufferingre, mint a Silent Hill-féle túlélő horrorokéra emlékeztetnek – van például egy olyan démontípus, amelyet egy az egyben, gátlástalanul loptak ki a Sufferingből…

Nézd meg, told végig, felejtsd el!

A Constantine tipikusan az a TPS, amit a film megtekintése után egyszer mindenképpen érdemes végigvinni, mert relatíve izgalmas, élvezetes és hangulatos, de másodszor biztosan nem fogod betölteni. Mivel igencsak rövid és viszonylag könnyű is a játék, ezért pontosan a „könnyen emészthető” kategóriába tartozik. Egy péntek esti constantine-os mozi után ideális darab a hétvégére…

-BadSector-(2005)

Kiadó: THQ

Fejlesztő: Bits Studios, SCi Games

Stílus: Akció, TPS

Megjelenés: 2005