TESZT – Belegondolni is nehéz, hogy szinte már öt éve végleg búcsút kellett vennünk Shepard parancsnoktól és a Normandia legénységétől, viszont az élet nem áll meg, minden folytatódik a maga útján. Így gondolkodhatott a Bioware is, hiszen a Mass Effect trilógia lezárása után úgy döntöttek bevállalják a lehetetlent és ha a le is kell hozni a galaxis összes csillagát érte, de új utakon fogják folytatni a sorozatot. Vajon elhatározásuk nekünk játékosoknak mennyire tett jót?

Amikor kockázatról beszélünk mindenkinek kicsit összeszűkül a gyomra, hiszen a mai világban (ide értve a gamer szegmenst is) nem sokan szeretnek bizonytalan ösvényre lépni, mert akár nagyon rosszul sülhet el a dolog. Viszont, ha bejön a számítás, akkor jobb esetben annak eredménye osztatlan siker lesz. Valahogy így van ez mai tesztalanyunkkal is, hiszen rizikós volt a már megkedvelt szereplőket, világot hátrahagyni és újakat bemutatni.

Öveket becsatolni! Hamarosan landolunk

600 év hibernáció után a Hyperion bárka fedélzetén magukhoz tér az a több ezer bátor, vállalkozó szellemű személy, kik önként jelentkeztek arra a kiemelt feladatra, melynek keretén belül felderítik a nagy ismeretlent és új otthont biztosítanak fajuk fennmaradásának érdekében. Köztük vannak azon lényegesebb fajok képviselői, akiket az előző részekben megismerhettünk. Persze nem hiányozhatnak az emberek sem, hiszen az úgynevezett nagy tiszteletet képviselő Pathfinder rangot maga a Ryder család feje, Alec tölti be, őt útján elkíséri fia Scott és lánya, Sara. Indulásuk óta nem tudják mi történt a Földön és egy igazi űrkatasztrófa közepette térnek magukhoz.

Röviden összefoglalva ezek az események történnek a játék kezdeti szakaszában, majd miután kiválasztásra került az irányítani kívánt karakter (Scott vagy Sara), a sztori bele is csap a lecsóba és egy eddig teljesen ismeretlen bolygón megkezdődik a túlélésért folytatott csata.

Ezeket a képsorokat látva, egy kicsit törtem a fejem, mert sokféle olyan eseménnyel találkoztam, amelyet nem tudtam sehová sem tenni. Ahogy haladt előre a történet, úgy még jobban kezdtek összegabalyodni a cselekményszálak, majd csak a későbbiekben, fokozatosan derült fény rejtélyekre. A történet tehát eleinte elég zavaros, de összességében inkább halad előre az aranyközépúton, mint bármit is rizikósan bevállalva neki esne a lényegnek.

Minek nekem hadsereg, ha van egy kroganem?

Találkozunk olyan elemekkel, amelyek miatt nem válhatott tökéletes játékká a Mass Effect: Andromeda, de speciel a harc és a fejlődési rendszer, valamint az irányítás nem tartozik közéjük. Lényegében a fejlesztők nem tettek mást, mint felhasználták eddigi jól ismert játékmenet különféle elemeit, illetve kitaláltak néhány újabbat és ezeket összegyúrták. Így hősünkkel alkalom nyílik olyan képességeket használni, amelyeket korábban csak akkor használhattunk, ha arra specializálódott kasztot választottuk. Ennek most szerencsére vége, mert össze lehet gyúrni mindent, a többivel.

Napestig tudnám sorolni mennyi mindent lehet fejleszteni, de nem teszem. Röviden csak annyit érdemes megemlíteni, hogy a játékmenet tekintetében leginkább a legelső rész elemei jutottak eszembe. Az újdonságok között elsőnek a fedezékbebújás tűnhet furcsának, lévén ehhez már nem kell külön gombot lenyomni, hanem amikor védekeznünk kell az ellenséges lövések elől, csak gyorsan oda kell iszkolnunk a fal mellé, vagy épp olyan pályarészekhez, melyek a lövedékek elkerülésére szolgálnak. Eleinte kicsit furcsa, viszont idővel meg lehet szokni.

Ha már az irányításnál tartok, akkor megemlíteném a hatkerekű bolygójárót is, hiszen Nomád irányítása végre olyan, amilyennek lennie kell, úgy fordul, gurul, gyorsul, bányászik, ahogy a nagy könyvbe le van írva. Ezen a területen részemről a BioWare munkatársai ötösre vizsgáztak.

Szép új világ

Igaz én PS4 Pro-n játszom, 4K támogatással de az elején annyira nem voltam elragadtatva a vizuális megjelenítéstől, majd kitárult előttem a felfedezésre váró Andromeda és le voltam nyűgözve. A Frostbite 3 megmutatta valódi énjét és a játék vizuális világa, atmoszférája szinte teljesen magába szippantott. Gyönyörű szín- és forma kombinációkkal találkoztam, melyek közé tartozott az Eos-on lévő titokzatos Remnant létesítmény, amiből csak úgy áradt az igazi sci-fi hangulat.

Ugyanez igaz a bolygók felszínére is, amelyeket igaz, csak meglehetősen limitált határokon belül lehet bejárni, de az is elég arra, hogy a változatos élővilágát és minden titkát megismerjük. Lakóik pedig nem mindig várnak minket tárt karokkal, hiszen az őshonos állatok bárhonnan ránk támadhatnak és keményen sebeznek, így nem árt majd vigyázni velük még akkor is, ha Nomádot vezetve épp sürgős dolog akad a térkép másik végén.

Sajnos továbbiakban néhány negatív kritikát is meg kell említenem a Mass Effect: Andromedával kapcsolatban, mert vannak olyan dolgok melyek felett egyszerűen nem tudtam szemet hunyni. Ezek pedig a játék során fellelhető bugok tömkelege. Általában bizonyos határokon belül elnéző tudok lenni, viszont itt nem sikerült, ugyanis nem egyszer találkoztam olyan hibával, amelyek drasztikusan rontottak a játékélményen. Nem tudtam leadni a küldetéseket, hirtelen sebezhetetlenek lettek olyan ellenfelek, akik normál esetben a velem való találkozás 15. másodperce után már az ibolyát szagolják.

Nem teljesen, de szemet tudok hunyni az idétlen arcmimikák, vagyok azok hiánya miatt (amelyek ez én tapasztalataim alapján nem annyira vészesek, mint ahogyan azt a korábbi napokban olvashattuk a hírekben) viszont, ha olyan zavaró tényezők lépnek fel, amik idegesítően gátolják a folyamatos előrehaladást és a vele járó eltöltött boldog órákat, akkor bizony dühös tudok lenni. Remélem a jövőben ezeket mind javítani fogják, hiszen bármi más rovására kár lenne magát a játékélményt feláldozni.

Méltó lesz régi jó híréhez?

Döntéseink lehetőségének tárháza hozza a várható szintet, hiszen már nem csak jók és rosszak közül lehet választani, hanem saját magunk formálhatjuk a választott karakter személyiségét, amely igen változatos és sokrétű lehet. Ezen a téren jelentős fejlődést tapasztaltam az előző részekhez képest, melynek köszönhetőn még több végigjátszásra fogja ösztönözhet sok játékost a Mass Effect: Andromeda.

Ahogy haladtam előre a történetben úgy fedeztem fel fokozatosan a korábbi játékok nagyszerű élményét. Itt bizony rengeteg faj és az egész világűr sorsa múlik azon, hogy miként döntök, amit nagyban fog befolyásolni a saját habitusom is.

Korábban már megemlítettem a nagyszerű hangulatot, amely gyakorlatilag az egész játékot átitatja, minden egyes lépésnél, lövésnél ízig-vérig igazi Mass Effect érzést sugall. Előtted a hatalmas ismeretlen és egy mítoszra felépített galaxis, ami csak arra vár, hogy betedd a lábad és felfedezd minden egyes négyzetméterét. Ahogy telnek a kalandozással az órák, úgy egyre többet és többet akartam látni a játék univerzumából. Látszik a belefektetett kemény munka a környezet kialakításán, viszont a karakterek megformálására nem maradt kellő energia. Talán Sara és Peebee, az egyedi kidolgozásuk miatt, üdítő kivételnek tekinthetőek a játékban. A szinkronszínészek is hozzájárultak a negatívumokhoz, mivel nem tettek mást, mint többnyire unottan felolvasták a szövegeiket.

A zenei aláfestőt John Paesano készítette, akinek szerzeményei ötvözik a mai modern stílust a régi részek dallamaival, amit megfűszerez némi Destenys hangzással, ami jól passzol a játékhoz, de Jack Wall szintjét már sajnos nem üti meg.

Tudom, nem írtam egy betűt sem a multiplayer részről. Erről a későbbiekben szeretnék részletesebben írni, mert megérdemel egy külön cikket.

A Mass Effect: Andromedából a fejlesztőknek összességében nem sikerült tökéletes játékot alkotniuk, viszont minden hibája ellenére nekem mégiscsak hozta az elvárt szintet, lévén számos olyan elemet tartalmaz, melyeknek köszönhetően a BioWare engem ismét elvarázsolt.

-Parzifal-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Electronic Arts

Fejlesztő: BioWare

Stílus: Action-Role-Playing

Megjelenés: 2017. Március 23.