YS IX: Monstrum Nox: részletek a már félkész játékról

Már elég erősen a fejlesztés közepén jár a Nihon!

A legújabb Famitsu magazinban olvasható egy interjú a Nihon elnökével, Toshihiro Kondóval. Ezt fordította le BlackKite Twitteren. Kondo a következő YS-ről beszélt – ennek főszereplője újfent Adol Christin lesz, de olyan idős lesz mint eddig még soha. Történetileg a YS IX: Monstrum Nox a YS VII után fog játszódni – kicsit bonyolult a franchise idővonala, de a VII van jelenleg a legvégén.

Kondo megerősítette, hogy az utóbbi részek után itt is csapatba verődve harcolunk majd. (Monstrumként is játszhatunk!) Minden tag szuperképességekkel felvértezett mozdulatokat hajthat végre, és ezek Monstrum képességeihez hasonlóak lesznek – például a falon futás is megoldható lesz. Ezekből kiindulva nagy eséllyel több puzzle lesz az eddigiekhez képest. A YS VIII falurendszere kiterjedve bár, de visszatér a IX-ben is – most már a céhkezelés is ezen fog alapulni.

A YS IX: Monstrum Nox fejlesztése 50%-on áll, tehát félkésznek mondható. Továbbra is 2019-es megjelenés van a tervekben, de az év vége felé tűnik valószínűnek a játék kiadása Japánban PlayStation 4-re. A nyugati megjelenést még nem jelentették be…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu