Az Alienware UFO PC alapú kézikonzolja durván lopja a Switch designját?

TECH HÍREK – Az Alienware UFO kísértetiesen hasonlít egy Nintendo sikerkonzoljára, kérdés, hogy mit lép erre a japán cég?

Épp most zajlik Las Vegasban az idei Consumer Electronics Show (CES), amelyen a legtöbb fontosabb hardvergyártó jelen van – így természetesen nem hiányzik az igencsak borsos árairól és iszonyúan erős konfigurációiról is híres Alienware. A cég a megszokott felhozatal mellett (mint egy rakás asztali PC és notebook) felfedett egy igencsak meglepő koncepciós ábrát is, amely nem más, mint egy apró méretű, hordozható, Windows 10-es kütyü, amelyet UFO névre kereszteltek el. Hiába is tagadná az Alienware, hogy a ketyere megihletője a Nintendo Switch, hiszen – a nyolc colos kijelző oldalain mindjárt ott vannak lecsatolható kontrollerek, amelyeket aztán könnyedén rakhatunk egybe, hogy egy klasszikus irányítót kapjunk, továbbá monitorra, és TV-re is lehet csatlakoztatni, de akár tablet üzemmódban is használhatjuk.

Eléggé valószínűsíthető, hogy a Nintendo lépni fog majd a gép ellen, bár egyelőre még az sem biztos, hogy erre szükség lesz, lévén előfordulhat, hogy nem kerül piacra a gép. Egyelőre annyira elképesztő ez a koncepció, de sok minden még nem tisztázott: nem világos, hogy milyen hardvert használ majd, ahogyan még az sem, hogy a minden bizonnyal bivalyerős masina (az Alienware ilyen téren nem kispályázik) mennyi ideig bírja akkumulátorral.

A CES-en egyébként páran kipróbálhatták a prototípust (egyelőre még nem hordozható, hanem folyamatosan áramforrás alatt lévő módban) három játékkal: Mortal Kombat 11, a Rocket League, és F1 2019. A cég USB-C portot rakott az UFO-ra, ennek köszönhetően pedig akár egeret, vagy billentyűzetet is csatlakoztathatunk hozzá.

Forrás: The Verge

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu