MotoGP 21: idén is motorra ül a Milestone [VIDEO]

Feltehetőleg itt is már menni fog az élő szolgáltatásos, gyémántos/érmés rendszer, amit az olasz fejlesztő tavaly, a MotoGP 20 megjelenések napján engedett útjára.

A MotoGP 21-ben új menedzselő karriermódot kapunk, ahol a legjobb csapatot kell felépítenünk, és a motorunkat is testre kell szabnunk. (Tehát átvették azt, amit a WRC-sorozattal csinál a Kylotonn.) A személyes menedzser a legjobb szerződéseket keresi, a fő mérnök több fejlesztési pontot adhat (ezeket hetente, és a szabadedzések után szerezzük – itt meg a F1-ből és a már hivatalosan is az Electronic Arts alá tartozó Codemasterstől emelték át a koncepciót), az adatelemző pedig kiegyensúlyozza, hogy miként fejlesszük a motorunkat. Junior csapatot is kezelhetünk, ha ehhez van kedvünk. Aztán a technikáért felelős rendező a kutatási részleget felügyeli (a motorunk erejét, az aerodinamikát, a vázat, és az elektronikus funkciókat tuningolhatjuk; a legutóbbin belül a kipörgésgátlót, a féket, a talajtól való elrugaszkodás gátlását és a motorszoftvert lehet tuningolni). A sisak, a motor festése, az overallunk, a matricánk, és a versenyzői számunk is testre szabható lesz.

A motoron nem fogunk azonnal ott ülni, miután zakóztunk (végül is csak 7-8 éve mondjuk ezt!), hanem nekünk kell ismét ráülni. A fék hőmérsékletét is figyelnünk kell – ha túl meleg/hideg lesz, kevésbé lesz hatékony. A MotoGP-ben már használt hosszú körös büntetési rendszer is a játék része lesz, így már nem csak utólag adnak hozzá pár tizedmásodpercet az időnkhöz, mint eddig. A motor felfüggesztésének rendszerébe is belenyúltak, hogy szimulátorosabb legyen.

A PlayStation 5-ön és az Xbox Series X-en dinamikus felbontással akár 4K-ben játszhatunk 60 FPS frame rate-tel, és a megvilágítás révén a valódi versenyekhez hasonló környezetet ígér a Milestone. A töltési idők csökkentek, online pedig akár 22-en is egymásnak eshetünk (ez biztos nem lesz ott az előző generációs konzolokon). A PlayStation 5 esetében a DualSense adaptív ravaszai és haptikus visszajelzését is alkalmazza. Aztán a forradalminak nevezett mesterséges intelligencia a maga gépi tanulásával új szintre lépett, hogy így gyorsabb, okosabb és pontosabb ellenfelek legyenek (remélhetőleg kevesebb felökleléssel). És a végén az élő szolgáltatásos (live service) kommentet is elejtik. Ezt pontosan lefordítva idézzük: „A MotoGP 21 nagyobb és jobb lesz a hónapok során, köszönhetően az új tartalmaknak, amik patchek révén érkeznek. Az első nap csak a verseny kezdete lesz!”

A MotoGP 21 április 22-én jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (ezen belül is az Epic Games Store mellett Steamen), PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re. Vajon most is simán át lehet majd hajtani a pályák mentén levő polisztirén reklámtáblákon?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu