Parkolópályán a LittleBigPlanet szerverei

A Sony leállította a LittleBigPlanet szervereit, ugyanis sokan offenzív üzenetekkel árasztották el a játékosokat (ami ugye az élménybe is bele tud rondítani).

A Sony szerint más megoldás nem volt a probléma megoldására, csak az, hogy ideiglenesen leállítsa a LittleBigPlanet szervereit. A franchise Twitterén azt olvashatjuk, hogy a közelmúltban történt támadások súlyossága miatt nem volt más opció a játék szervereinek leállításán kívül, ugyanis nem veszik félvállról ezen támadásokat, főleg akkor nem, amikor a kitartó, hű játékosokat veszik célkeresztbe. Ezután megköszönték a megértésünket.

Ez így önmagában nagyon kurtán és furcsán hangzik, és szerencsénkre az Eurogamer révén megtudtuk, hogy pontosan mi is történik a mostanában a Dreamsszel foglalkozó Media Molecule által teremtett IP szerverein. Áprilisban arról tudósított a site, hogy a sorozat több játékában majdnem teljesen elérhetetlen volt a közösség által létrehozott tartalom. Nos, nem egy-két napig, hanem úgy érdemes lenne másfél hónapra (!) gondolni. Ekkor még DDoS támadásokról volt szó, igaz, a Sony nem nagyon nyilatkozott erről a témáról (náluk ez amúgy bevett szokás, hogy a legtöbbször figyelmen kívül hagyja, hogy mi is történik).

Most viszont egy kicsit más a helyzet: a szerverek nem a (magyar kormányzati média által is előszeretettel alkalmazott…) túlterheléses támadások miatt lettek lelőve (akkor ugyebár nem a Sony döntött volna így), hanem azért folyamodtak az offline-osításhoz, mert a LittleBigPlanet játékosai sértő hibaüzenetekkel találták szembe magukat bárminemű figyelmeztetés nélkül. Az sem olyan jó.

A LittleBigPlanet 2008-ban startolt el PlayStation 3-on, majd egy év múlva a PSP is kapott egy verziót belőle. 2011-ben jött a sorozat második fő része (továbbra is PS3-on), de 2012-ben a PlayStation Vita is megkapta a maga Sackboy-ját (akkor még a Sony támogatta a handheldet a nyugaton is). A sorozat hármas számú felvonása 2014-ben jött PlayStation 4-re és PlayStation 3-ra, de ezeket már a Sumo fejlesztette. Ők voltak felelősek a PlayStation 5 nyitócímei között, de PlayStation 4-en is megtalálható Sackboy: A Big Adventure-ért is.

Forrás: VG247 / Eurogamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu