TESZT – Köszöntelek Yarán, a Béke Szigetén, a Karib-tenger gyöngyszemén, ahol a kedves vezető, „El Presidente”, Antón Castillo jótékony uralma alatt virágzik az… ellenállás?! Ideális esetben igen, hiszen a Far Cry sorozat legújabb epizódjában sem más a célunk, mint legyőzni a diktátort, felszabadítani az országot és élvezni a karibi napsütést. Vajon az új rész képes megismételni elődei sikerét? Olvass tovább, és megtudod!

A Far Cry-szériát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen az első epizód 2004-es megjelenése óta többszörösen is beírta magát a játéktörténelembe. A sorozatot már a második rész óta a francia központú Ubisoft fejleszti, akik ezúttal a torontói fiókcsapatuknak adták ki a nem kis feladatot, hogy múlják felül a 2018-as Far Cry 5 (Ubisoft Montreal) hatalmas sikerét.

Nehéz munka és komoly felelősség lehetett a Far Cry legújabb epizódjának elkészítése: hiszen adott egy működő, bevált szisztéma, amin nem célszerű sokat változtatni; ugyanakkor a rajongók joggal várnak újdonságokat, ráadásul nem lehet csupán a játéksorozat, vagy egy szűken vett műfaj kedvelőinek örömére játékot fejleszteni – vagyis lehet, csak nem feltétlenül kifizetődő, már pedig a nagy fejlesztőcégek is a profitból élnek… szóval, az új felhasználók megnyerése is a céljaik között szerepel. A Ubisoft Torontó biztosra ment: annyira keveset változtattak a bevált open world, sandbox FPS recepten, amennyit csak lehetett, és igyekeztek a „mindenből többet, jobbat” elv alapján feltupírozni a Far Cry 6-ot. Kérdés, vajon mikor válik unalmassá egy mégoly sikeres forgatókönyv is, mint amilyen a Far Cry-szériáé…?

Yara: vár a Paradicsom…

Ha már a forgatókönyvnél tartunk, el kell ismerni, hogy az új helyszín lélegzetelállító: csodás színekben tündöklő tenger, élettől lüktető dzsungel, lepukkant közép-amerikai metropolisz – mindez kiváló minőségű grafikai megvalósítással tálalva. Yara szigetét leginkább Kuba, illetve Haiti ihlette; az egész játékot belengi egyfajta könnyed karibi, latin-amerikai hangulat. A tárgyi kultúra ábrázolása is teljesen hiteles, erős a „cubano” feeling az 1950-es évek amerikai autóival, nevetségesen giccses tiszti egyenruhákkal és a banánköztársaságok minden egyéb kellékével.

Yara az eddigi legnagyobb Far Cry-térkép, amit bejárhatunk, a táj pedig kellően változatos, hogy ne unatkozzunk, amíg egyik helyszínről a másikig eljutunk. Hol egy útszéli ellenőrzőpontot, hol egy katonai támaszpontot, hol pedig egy légvédelmi rakéta-üteget kell ártalmatlanná tennünk – bizony, vége a felhőtlen röpködésnek, amit a Far Cry 5-ben élvezhettünk! A környezet tálalása pedig valóban meseszép; a változó időjárás- és fényeffektek is nagyon hangulatosra sikerültek.

…vagy a Pokol?

Ami a cselekményt illeti, értékelendő, hogy a fejlesztők ezúttal szerettek volna elszakadni a klasszikus hollywoodi B-filmek klisékavalkádjától. Először is, az előző résszel ellentétben most beszélő (lélegző, élő) főhőst kapunk, méghozzá rögtön kettőt: a játék kezdetén választhatunk, hogy férfi vagy női karakterrel vágunk neki a haddelhaddnak. Mindkét figura telitalálat; a szinkronszínészek teljesítménye különösen elismerésre méltó – ez igaz a mellékszereplők, NPC-k többségére is, egy-két kivételtől eltekintve.

Dani Rojas karakterével könnyű azonosulni, igazán szerethető: egy árva, aki a sztori kezdetén csupán el akar menekülni az egyre élhetetlenebb otthonából, ám egy tragédiának köszönhetően nem marad más választása, minthogy a sziget zsarnokával szembenálló „Libertad” gerillaszervezet segítségével bosszút álljon az őt ért szörnyűségekért és felszabadítsa hazáját…

…a játék problémái pedig éppen itt kezdődnek. Nem ez az első alkalom, hogy komoly témákat igyekszik felvillantani egy Far Cry-epizód, de a fejlesztőknek talán most sikerült legkevésbé eltalálni a játék hangvételét. Ugyanis egy valóban fordulatos, és – anélkül, hogy bármit is elspoilereznék – eléggé tragikus történetet kapunk, amely alaposan körbejárja a korrumpáló hatalom, a társadalmi igazságtalanság és a diktatúrák működésének kérdésköreit; persze csak annyira, amennyire egy videójátékban ez lehetséges anélkül, hogy a játékélmény rovására menne. Láthatjuk a „Viviro” rák-gyógyító csodaszerrel kezelt dohányültetvényeken rabszolgaként dolgoztatott tömegeket; találkozhatunk a civileket gondolkodás nélkül legyilkoló, „jó junta-alapanyag” katonatisztekkel és a gazdag, befolyásos amerikaiakkal, akik segítenek fenntartani Castillo rezsimét, nyilván teljesen önzetlen módon. Ám a történet előrehaladtával valami nagyon zavaró dologra lehet figyelmes az egyszeri játékos.

Viva la… retardad?!

Sajnos nem tudom szebben megfogalmazni, de az ellenállás – talán az egy Clara Garciát leszámítva – csupa idiótából áll. Félreértés ne essék, nem a szereplők szellemi képességeit kívánom becsmérelni: csupán arra utalok, hogy túlnyomó többségében mókás, zakkant figurák, akiket egy percig nem lehet komolyan venni, és ezzel a játék maga sem nagyon próbálkozik. Amikor éppen nem a legfontosabb kampány-missziókat csináljuk, hanem például az ellenálló vezérek mellékküldetéseit (mert ugye a sztori szerint nekünk kell egyesítenünk az ellenállás négy nagy klikkjét), olyan érzésünk lehet, mintha egy teljesen más játékkal játszanánk. Nehéz elképzelni, hogy ezek az emberek képesek lennének elkergetni egy valódi diktátort; azt meg végképp, hogy utána egy működő, szabad, demokratikus államot tudnának teremteni – mindez pedig nagy mértékben csökkenti a beleélé lehetőségét és ezzel a játékélményt is.

Vérszegény diktátor

Antón Castillo, az „El Presidente” karaktere lehetett volna minden idők legjobb Far Cry-gonosza: megrázó háttértörténet, sötét múltbéli titkok, remek dizájn és Giancarlo Esposito kiváló alakítása együtt stabil alapokat teremtettek a karakter „mennybemenetelének”. Azonban, nem tudni, miért, de a történet során alig találkozunk Castillóval: leginkább bejátszások formájában láthatjuk, Dani csupán néhányszor kerül szembe vele. A cselekmény ehelyett jórészt Castillo és a fia, Diego kapcsolatára koncentrál. Ez persze nem lenne baj, mert jól felépített történetszál, csakhogy kevés és végső soron képtelen felnőni ahhoz a potenciálhoz, amit rejtett magában. Kár érte.

Őrület lábon…

Ha viszont képesek vagyunk elvonatkoztatni a sztori hiányosságaitól és az inkonzisztens hangvételtől, garantált a remek szórakozás. A Far Cry 6 ugyanis mindent tud, amit az előző epizódok, és (szinte) mindent egy kicsit jobban. Játékmenet szempontjából pontosan azt kapjuk, amit várhatunk: egy enyhén taktikus akció-FPS-t, hatalmas fegyverarzenállal és rengeteg különféle kütyüvel. Három téren beszélhetünk szignifikáns előre lépésről az előző epizódokhoz képest. Egyrészt, eltűnt a skill tree: karakterünk továbbra is fejlődik, de most a ruházatunk, felszerelésünk befolyásolja, pontosan mire is vagyunk képesek. Ez abból a szempontból mindenképpen előny, hogy az olyan lehetőségek, amelyek eddig csak a történt vége felé váltak elérhetővé a főhős számára, most sokkal előbb is „megnyithatóak”, amennyiben rendelkezünk a szükséges eszközökkel. Ráadásul plusz lehetőséget kínál karakterünk megjelenésének alakítgatására, egyedibbé tételére, hiszen most az esztétikai szempontokon túl mást is szem előtt kell tartanunk, amikor a virtuális akciófiguránkat öltöztetjük.

Másrészt, sokkal nagyobb szerepet kap a „házibarkács”: minden fegyverünk többféleképpen fejleszthető. A hétköznapi kiegészítők – irányzékok, hangtompítók stb. – mellett újdonságként jelenik meg a különböző lőszertípusok használata. Ugyanis egyes ellenségeink vértezetet viselnek: ellenük a páncéltörő lövedék a leghatékonyabb, és így tovább. Pech, hogy szinte a történet legelején kezünkbe kerül egy olyan fegyver, amellyel elég egy headshot jóformán bármelyik ellenség leterítéséhez… Ám a saját készítésű fegyverek a játék kétségkívül legszórakoztatóbb hentelő-alkalmatosságai: a permetező-lángszóró vagy – személyes kedvencem – a motorkerékpárból épített minigun rendkívüli pusztítóerőt képviselnek, és a coolság-faktoruk is igen magas.

Harmadrészt: új elemként tűnik fel az úgynevezett „supremo”. Ez lényegében egy hátizsák, amelyik különleges fegyverként/kiegészítőként funkcionál, segítve Danit a harcban. A célkövető rakétákat kilövő „háti Katyusától” kezdve az EMP-hullámgerjesztőn keresztül az instant feltámasztó/gyógyító pakkig mindenféle supremóra szert tehetünk a játék során, még taktikusabbá, változatosabbá téve a harcokat.

…és keréken

Járművek terén is bővült a paletta az előző címekhez képest; ráadásul egyik-másik verda igencsak extrém. Fogalmazzunk úgy, van abban valami bájosan őrült, amikor a karibi naplementében, festői tájon egy a Mad Max univerzumából idecsöppent géppuskás Cadillac kupéban száguldva lövünk ripityára egy katonai konvojt, miközben Dani az autórádióból bömbölő „Livin’ La Vida Locá”-t énekli fennhangon. Hasonlóan szórakoztató, amikor a házillatként tartott aligátorunkat vagy harci kakasunkat (!) uszítjuk rá az ellenségre, miközben mi egy automata gránátvetővel oszlatjuk a gonosz yarai közkatonák életünkre törő szakaszait. Ezekben a pillanatokban képes igazán beszippantani a Far Cry 6; ilyenkor érzi leginkább az ember, hogy kellemesen tölti az idejét. Ha pedig őrület: a harci kakas Mortal Kombat-minijátékot még nem is említettem… az állatvédő énem hevesen tiltakozik ellene, de be kell ismernem, remek móka.

Játékmenet szempontjából továbbra is választhatunk a frontális támadás, illetve a taktikus lopakodás között, mindkettő működő forgatókönyv. Vagy akár egy tankot is elköthetünk, ha éppen az utunkba kerül; esetleg le is bombázhatjuk az ellenséges támaszpontot egy harci repülővel. Dani fantasztikus katonai kiképzést kaphatott, mert nincs olyan fegyver a szigeten, amit ne tudna egy James Bondba oltott MacGyver ügyességével alkalmazni. Megmaradt a szokásos területfoglalós, mellékküldetés-végrehajtós menetrend, annyi újdonsággal, hogy Yara különböző régiói kaptak egy rank-rendszert: tehát bizonyos „rendfokozat” alatt egyes helyeken sokkal nehezebb dolgunk lesz; jól meg kell gondolni, az adott szintünkön éppen hol érdemes szerencsét próbálnunk.

¡Tu es hermosa!

Vagyis „gyönyörű vagy!” – amit nyugodtan címezhetünk a Far Cry 6-nak is, hiszen a látványra tényleg nem lehet panasz. Habár a Dunia motor már nem mai csirke, még mindig szépen teljesít; ráadásul a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek az optimalizálásra. Így a játék – megfelelő beállítások mellett – simán hozza a 60-80 fps-t a legtöbb helyzetben és csak ritkán szaggat be. A szokásos nyalánkságok – dinamikus fény/árnyék, élethű vízeffekt stb. – mellett a PC-változatban még a hardveres ray-tracing (RT) is megjelenik (már ha rendelkezünk hozzá a megfelelő házi erőművel), lenyűgözően élethű árnyék-, illetve tükröződési effekteket produkálva.

Hasonlóképpen nem érheti panasz a hanghatások, illetve a zenét sem: Pedro Bromfman filmzenéhez illő soundtracket komponált a játékhoz. Melódiáit hallva az ember még könnyebben alámerül a kub… izé, yarai hangulatba. A remek szinkronokat már említettük, a fegyverek is hitelesen szólnak, tehát ezen a téren is szépen muzsikál (bocsánat) a Far Cry 6.

Éljen a (nem annyira) forradalom!

Minden kritikám ellenére azt kell, hogy mondjam: a Far Cry 6 jó játék lett. Kellemes, szórakoztató, magával ragadó, látványos. Más kérdés, hogy könnyen lehetett volna ennél jóval több: ha nem is korszakalkotó, de a sorozatot megreformáló, új szintre helyező alkotás. Becsülendő, hogy a Ubisoft Toronto csapata a korábbiaknál több időt és energiát fektetett egy hiteles, reális cselekmény megírásába; egy átélhető történet elmesélésébe. Azzal sincs semmi gond, ha nagy hatással volt rájuk a Tropico- meg a Just Cause-játékok latin amerikai banánköztársaság-humora. Viszont a kettőt keverni véleményem szerint súlyos tévedésnek bizonyult, ami végső soron sokat levon a játék élményfaktorjából. Emellett nem mehetünk el szó nélkül a repetitív és egyre kevésbé ötletes, csupán a lootolásra kihegyezett mellékküldetések és feladatok mellett, amelyek így, sokadszorra már kicsit unalmasak lehetnek egyes játékosok számára. Hiába a remek látvány, a jó zenék és szinkronszínészek, a változatos fegyvertár és az őrült akció, ez a Far Cry-epizód is a mostanra már szinte megszokott, 8/10 körüli értékelést hozza.

-ROD-

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Toronto

Stílus: FPS

Megjelenés: 2021. október 6.