FILMKRITIKA – Az istenek csúcsa során többször is elgondolkodhatunk azon, hogy „Miért?”. Miért kényszerülnek ezek a hegymászók arra, hogy egyre veszélyesebb kihívásokkal próbálkozzanak, hogy olyan magasságokban érjenek el csúcsokat, ahol a testük nem a túlélésre van tervezve? Ez a japán manga alapján készült rajzfilm választ erre nem próbál adni, viszont valahol megpróbál belelátni e foglalatosságot fanatikusan űző emberek lelkivilágába.

A válasz csak az egyik dolog, amit Makoto Fukamachi japán fotóriporter (Damien Boisseau hangján) látszólag üldöz ebben a Patrick Imbert által rendezett animációs filmben, amely ma jött ki a Netflixen. Az Imbert, Magali Pouzol és Jean-Charles Ostorero által írt „Az istenek csúcsa” – amely Jirô Taniguchi és Baku Yumemakura mangáján alapul – Fukamachi nyomába ered Fukamachinak, hogy felkutassa Joji Habu (Eric Herson-Macarel) kitaszított hegymászót, aki szerinte olyan kulcsfontosságú bizonyítékokat tart magánál, amelyek választ adhatnak a Mount Everest egyik legnagyobb rejtélyére.

Ahab kapitány fanatizmusa – kicsit másképpen

A szereplők kitaláltak, de történetükben mégis van igazság. Bár a Mount Everest első hivatalosan dokumentált csúcsát Tenzing Norgay és Edmund Hillary 1953-ban érte el, George Mallory és Andrew Irvine 1924-es kísérletének sikere továbbra is vita tárgyát képezi, mivel a páros soha nem tért vissza. Fukamachi úgy véli, hogy Habu, aki évek óta eltűnt a hegymászásról, birtokában van a Mallory által az expedíció során magával vitt fényképezőgép, amely olyan képeket tartalmazhat, amelyek végre felfedhetik, mi történt.

Ez az alapfelállás lehetővé teszi, hogy a pompásan animált „Az istenek csúcsa” közérthetőbb módon közelítse meg Habu hegymászás iránti szenvedélyét. Habu egy magányos, de rendkívül céltudatos hegymászó, és ez a hajtóereje nemcsak elszigetelte, hanem a csapásokkal és tragédiákkal is szembesülnie kell. Egy ilyen halálos sport iránti odaadás antiszociálissá teszi az embert – kicsit olyan, mint Ahab kapitány bálnavadászata a Moby Dickben.

Elképesztő látvány

A film káprázatosan megfestett hegyei különösen szemet gyönyörködtetőek, és a hegymászó jelenetek a film kiemelkedő részei közé tartoznak. Az élőszereplős jelenetek semmiben sem érnek fel ahhoz képest, ahogyan ezek a jelenetek közvetítik a csúcsok fenséges nagyságát és a csúcsok megmászásához szükséges technikai tudást (valamint az ezzel járó fizikai áldozatokat). A csendes, magasztos pillanatok, amelyeket a film az impozáns Everest egyes aspektusai fölött elkap, azt is megmutatják, hogy miért vonzódnak ezek a hegymászók a hegymászáshoz, anélkül, hogy lekicsinyelnék a veszélyt.

Múlt és jelen

Az „Istenek csúcsa” kezdetben két idősík között ugrál: Fukamachi jelenét az 1990-es években, amikor Habu történetét és lehetséges tartózkodási helyét és a rejtélyes hegymászó múltját kutatja. Fukamachi megszállottsága, hogy feltárja Habu és Mallory történeteinek igazságát, Habu megszállottságát tükrözi, aki pedig egyre nagyobb kihívást jelentő hegymászásokat hajszol.

Ezen a párhuzamon keresztül válik nyilvánvalóvá, hogy „Az istenek csúcsa” nem feltétlenül valamelyik szenvedély magyarázatával vagy igazolásával foglalkozik. Mert néha kevésbé fontos, hogy miért vonzódunk bizonyos dolgokhoz, mint az, hogy mit teszünk érte – ez pedig valahol ennek a nagyszerű animációs filmnek is az üzenete.

-BadSector-