Így készült a Starfield soundtrackje [VIDEO]

A Bethesda Game Studios (BGS) következő játéka egy vadonatúj IP lesz, és emiatt is érthető, hogy miért tettek fel mindent egy lapra a zenével kapcsolatban.

 

Új videót közölt Todd Howard stúdiója a Starfieldből. Ez most a játék soundtrackjére koncentrál, és teljesen logikus választás volt Inon Zur, ugyanis ő mondhatni a csapat házi zeneszerzőjének tekinthető, hiszen a Fallout 76, a Fallout 4, a Fallout: New Vegas és a Fallout 3 soundtrackje mögött is ő állt, de sokkal több játékban megfordult (csak néhány példa: Men of Valor, Crysis, Dragon Age: Origins, Dragon’s Dogma, Outriders…).

A földönkívülinek ható környezetekkel rendelkező koncepciós rajzok is felbukkannak a lent látható videóban (és remélhetőleg a végleges játékban is lesznek ilyen helyszínek). Zur viszont kifejtette, hogy miképp hozta létre a Starfield főcímdalát (amit már a 2018-as bejelentő teaser videóban is részben hallhattunk). Zur szerint a zene mindig is negyedik dimenzióként szolgál. Ez egy érzelmi dimenzió. Az alkotás érdekében több kérdést is fel kell tenni: hova megyünk?; mi a motivációnk?; mi a történetünk? – ezek voltak azok, amik Zurt mindennél jobban motiválták.

A Starfieldre úgy tekintett, mint „a megszentelt hármasra”, mert minden streamelődik Zur szerint (itt a konzolon belül, az alkatrészek közötti adatmozgásra gondolt): minden változik, minden visszatér. Lényegében a zene önmagát mutatja be, és önállóan fejlődik. Egyfajta körutazásra kell gondolni, mert teljesíteni szeretnénk a küldetésünket, be szeretnénk fejezni az utazásunkat. Találni fogunk valamit, amit aztán magunkkal viszünk, és végül haza is fogjuk vinni azt.

A Starfield a BGS következő játéka lesz, és egyértelmű, hogy a Microsoft számára egyfajta húzócímként kell kezelni. Miután a redmondi cég felvásárolta a ZeniMax Mediát, a Bethesda anyacégét, így a PlayStation 5 kiesett a pixisből, és Xbox Seriesre és PC-re fog csak megjelenni, de a Game Pass-előfizetők is az első naptól, november tizenegyedikétől elérhetik Todd Howard nagy dobását. A Fallout 76 után ez neki is fontos lesz.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu