TESZT – Lengyel barátainktól származik a játék, ami egy régebbi franchise visszatéréseként is tekinthető, így nem biztos, hogy mindenki kapásból felismeri a hosszú (és régebben hosszabb) nyakú, boxkesztyűs kengurut, akinek visszatérése nyilvánvalóan a rajongóknak szól, de azért ennél nagyobb közönséget is talán meg tud szólítani az eredetivel azonos című (de utálom ezt a trendet…) alkotás.

Eljutottunk a Titus Interactive-tól (ami megérdemelten ülhet a pokol legmélyebb bugyrában a 2003-as Robocop jóvoltából…) oda, hogy a lengyel fejlesztő saját maga adta ki a játékot.

Tate-lenül

Foglaljuk azért össze a franchise történetét: szóval 2000-ben PC-re és Dreamcastre, 2001-ben pedig érthető módon ezektől teljesen eltérő formában Game Boy Advance-re is megjelent a kenguru. 2003-ban a Round 2 alcímű folytatást már három eltérő kiadó adta ki PC-re, majd jóval később PS2-re, Xboxra és GameCube-ra (2005/2006, és 2005-ben jött ki a nem lengyel PC-s kiadás…). Hazai pályán a Cenega, Európában a JoWood, a tengerentúl pedig az Atari volt a kiadója az akció-kaland platformernek. A Mystery of the Volcano című harmadik rész már csak PC-re jött ki, és eléggé furán jött ki, hogy 2005-ben, kb. nyolc hónapos eltéréssel két PC-s játék volt a kenguruval (a kiadó itt már csak Európára releváns: Cenega, de volt orosz és ausztrál kiadás is). Aztán ott van a Kao Challengers (PS2, kiadó: Atari, 2005/2006, Európában jött ki előbb… igen, egy évben _HÁROM_ Kao játék, ha a 2. rész lokalizációját is ide számítjuk), ami a 2. rész remake-je volt. És ennyi. A Mystery of the Volcano volt a hattyúdal, de a Tate Interactive (ami az X-Ray Interactive-val 2015-ben összeolvadt) idén visszahozta a kengurut, és multiplatform formában tette: a két PlayStation és Xbox generáció mellett Nintendo Switch-re és PC-re is visszatért a közel két éve bejelentett kenguru, kinek feltámadása az első két rész Steam/GOG kiadásainak remek értékesítései miatt valósulhatott meg. TLDR: egy lengyel stúdió mindvégig kitartott az alkotása mellett, hiába cserélődött felettük kb. minden alkalommal a kiadó.

Kell a kaó, a kakaó!

(Csak saját felelősségre: az utalás ebből a kakofóniából származik)

Ez az egész kellett a felvezetéshez, és nem, ez nem karakterkitöltés volt. Szóval ha egyszerűen kellene jellemezni, a Kao the Kangaroo egy szimpla 3D-s platformer, ami echte a 90-es évek végét képviseli: gyűjtögethető tárgyak, egyszerű harccal legyőzhető ellenfelek, lassan fejleszthető karakter, ami egyre több képességre tesz idővel szert. Régies? Igen. De direkt ilyen. A történet sem valami extrém kidolgozott, de álljunk már meg, a Crash Bandicoot franchise története is mivel indult: erszényesünk kiszabadult, a balul elsült kísérlet az alkotó ellen fordul, visszaszerzi barátnőjét, vége. Szóval Kao itt a női rokon, Kaia után kutat, illetve a régóta elveszett apa, Koby titkára is fényt próbál deríteni. Ehhez le kell győznie a sötét erő által uralt harci mestereket, majd az örökös harcost (Eternal Warriort) is két vállra kell fektetnie, ugyanis ő a világra veszélyt jelent.

A helyszínek tipikusak (dzsungelek, jeges, havas templomok a hegyekben, lávás barlangok), de ezt úgy teszi, hogy a régebbi játékosok otthon érezhessék magukat. Minden pályán a K, A, és O betűket gyűjtsük, de vannak gyémántok, érmék és szívek is. A nagyobb központi területekről a lineárisabb pályákat a rúnák gyűjtésével nyithatjuk meg. Kengurunk három ütésből álló kombóval rendelkezik, de van egy erősebb támadása is, amit elegendő sebzés bevitele után alkalmaz, de gurul, duplán ugrik, és ahogy azt illik, kenguruként taposni is tud. Az audiovizualitás is többnyire (ismétlem, többnyire!) egészen kellemes. A művészeti stílus letisztult, barátságos, és kellőképp rajzfilmszerű; a soundtrack pedig egészen jól passzol a játékhoz. Karakterünket könnyű kezelni, így ebből adódóan az irányítás is jó. Szórakoztató az élmény, ugyanis alapvetőleg a játék dizájnja nem hagy maga után problémákat. Többnyire olyan érzésem van, mintha a játékot a tengeren egy üvegbe gyömöszölték volna, és most, másfél évtizeddel később kötött volna ki a vízparton.

…but

(Itt nem linkelek videót; a Famicomra megjelent Doki Doki Yuuenchi: Crazy Land No Daisakusen kamu befejezésének végére gondolok…)

A Kao the Kangaroo nem tökéletes. Szerintem a játék itt-ott picit bugosnak hatott. A szegélyekre kapaszkodás tűnt furcsának; a textúrák gyakran az orrunk előtt bukkan fel (Unreal Engine 4…), a zene néha hirtelen úgy dönt, hogy megáll, és a kesztyűknél érdemes figyelni, hogy tüzes vagy jeges-e (puzzle-knél ez fontos lesz). De a másik dolog, amit kiemelnék, az a szinkron. Direkt rákérdeztem a lengyel eredetire. Azt a véleményt kaptam, hogy „elvégzi a dolgát, lehetne jobb is, de a platformerek lengyel szinkronjai esetében ez a norma”. És… ha belegondolok, az angol szinkron is kb. ilyen. Nem trehány, de lehetett volna komolyabb is. Ahogy a játék meg lett írva, az is… eh, nem a legjobb, és az animációk minősége sem messze tökéletes. Volt pár furcsa utalás (Duke Nukem, srsly?), a kamera nem mindenhol volt kiemelkedően jó, a kezelőfelület pedig tényleg olyan mintha a 2000-es évek közepéről lett volna egy az egyben átemelve. Ezek pedig nem hangzanak olyan teljesen negatívnak… és ha esetleg egy időkapszulába helyezett játékként kezelnénk, akkor teljesen el is tudnánk siklani ezek felett (néha a kevesebb több: pl. a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy-ban alig volt beszéd, ugye), ám 2022 van, így a Tate Interactive tegyen szépen maga alá egy tisztasági beTate-et, mert amint leérünk a második oldal aljára, jöhet az értékelés.

K mint korrekt, a mint avíttas, o mint oldschool

A Kao the Kangaroo sokat billegett a hatésfél és a hét között. Aztán beszélgettem egy kicsit a lengyel haverral, aki rávágta, hogy neki ez egy hetes. És mivel ő nem patriotikus beállítottságú, meggyőzött. A játék maga a célját elvégzi. Új rész, régi ízesítés. Ha a Lay’s visszahozná a hullámos fekete borsos, csirkés chipsét, biztos a fogyasztók jelentős részének nem tetszene, de én kb. azonnal fosztanám a boltot. Nos, ilyen a Kao visszatérése is. A rajongóknak ez kellemes élmény, és nekik a hetes egy nyolcas (és akkor itt letudtuk a kötelező dupla pontszámot is). Tény, hogy ez nem egy szinten van a Crash Bandicoot 4: It’s About Time-mal… de itt nem az Activision Blizzard állt az egész mögött, hanem egy veterán lengyel stúdió, ami két évtizeddel a kezdetek után is szereti kisállatát…

-V-

Kiadó: Tate Interactive

Fejlesztő: Tate Interactive

Stílus: 3D platformer, akció-kaland

Megjelenés: 2022. május 27.