Víkend – Nem Gryllus Dorkának való vidék

MOZI – Erőszak, gyilkosság, szex és embervadászat a fő témái a Víkend című magyar thrillernek, amelynek nincs szinte egyetlen pozitív főszereplője sem. Gryllus Dorka például egy nyomulós, agresszív, ügyvédnőt – egy igazi ribancot – alakít, aki megzsarolja egyik ügyfele ellenfelét, de az ügyvédnő férje, vagy a gátlástalan építkezési vállalkozó ügyfele sem sokkal jobbak. Ez a három karakter utazik el Erdélybe egy kis vadászatra, azonban – ahogy az várható is – rövidesen nemcsak az őzek vére fog folyni. Egyéb testnedvekről már nem is beszélve…

 

A film noir műfajára mostanában elég mostoha idők járnak. Nemzetközi téren talán igazán a Coen testvérek alkottak igazán maradandót az olyan mesterművekkel, mint például a Nem vénnek való vidék. Jelentősebb magyar film noir pedig ugye a kultikus Dögkeselyű óta nem készült.

Mátyássy Áron filmje is csak részben film noir és abban sem vagyok biztos, hogy a film noir elemek teljesen tudatosan kerültek bele. Amint már a leadben is említettem: a sztori érdekessége, hogy mindegyik karakter negatív figura, aki egymást próbálja hol szívatni (méghozzá Gryllus Dorka személyében a szó kevésbé elvont értelmében is…), hol ténylegesen megölni, hol halálosan megfenyegetni.

ps4pro.eu-gryllus-dorka-4

A puska elsül (más is… – Gryllus Dorka szexjelenet)

A kiégett, milliomos ügyvéd-házaspár, Márta (Gryllus Dorka) és férje, László, illetve dúsgazdag ügyfelük, István háromszöge aránylag érdekesen indul, ahogy az alapkoncepció sem rossz: Erdélybe, a Kárpátok sziklái közé utaznak, hogy egy kis orvvadászattal múlassák az időt, ám a dolgok rosszul alakulnak és Márta (Gryllus Dorka) véletlenül lelő egy embert. A sztorit továbbá az is bonyolítja, hogy Márta korábban megzsarolta ügyfelének üzleti ellenfelét és természetesen ez is drámai eseményekhez vezet majd…

Nem akarok többet elárulni a sztoriból, lényeg, hogy aránylag tisztességesen megírt forgatókönyvvel van dolgunk, bár túl sok meglepetésben nem lesz részünk a film során. A karakterek igazi zsánerfigurák: a ribanc, mindenkin áthágó (és mindenkivel hágó…) ügyvédnő, a háttérbe szorított, balfék férj, a gátlástalan, fiatal építkezési vállalkozó, bérgyilkosa: András (Árpa Attila) illetve a vadászatokat szervező Lóri (Szabó Domokos).

Természetesen a fordulatok, ármányok nem hiányoznak a filmből, bár azt kétlem, hogy a bűnügyi filmek nézői számára bármelyik túl nagy meglepetést okozna.

ps4pro.eu-vikend-gryllus-dorka-6

Közönséges bűnözök

A meglepetés hiánya sajnos magára a film egészére is jellemző. Bár a forgatókönyv tényleg nem ad hatalmas teret a karakterek megformálására, azért a két férfi főszereplőnél fajsúlyosabb színészeket is lehetett volna találni. A gátlástalan milliomos, építkezési vállalkozót alakító Lengyel Tamás játéka például rendkívül unalmas – ide legalább egy Rékási Károlyra, vagy hasonló kaliberű színészre lett volna szükség. Nem sokkal jobb a folyton duzzogó férjet alakító Simon Kornél, vagy Árpa Attila, István bérgyilkosa szerepében sem. Egyedül Gryllus Dorka hozza rutinból a ribanc ügyvédnő figuráját. (Itt természetesen a színésznői rutinjára gondolok, mielőtt valaki félreértené…). Az elmaradhatatlan Gryllus Dorka szexjelenet sem hiányzik…

ps4pro.eu-gryllus-dorka-2

Rossz barátok közt

A színészeken kívül túl nem valami izgalmas a rendezés, vagy az operatőri munka sem. OK, nagyon szép az erdélyi sziklás hegyvidék, látványosak a nagytotálok, de hiányoznak mindazok a filmes, képi eszközök, amelyektől egy thriller, vagy egy film noir izgalmassá, esetenként művészivé válik. Itt most nem a hihetetlen gyors vágásokra gondolok, hanem a hagyományostól eltérő, izgalmasabb vizuális megoldásokra.

Ezek hiányában a Víkend vontatottá, unalmassá válik, még az akciójelenetek sem tudnak kellőképpen érvényesülni. Mátyássy Áron néhány klasszikus európai (leginkább francia) thrillert, vagy film noirt megnézhetett volna, hogy inspirációt nyerjen. A filmben pedig láthatunk egy egész izgalmas üldözéses jelenetet, már csak pár merészebb, avantgarde megoldásokat is használó kameranézet kellett volna.

ps4pro.eu-gryllus-dorka-3

Weak end

A Víkend történetében megvolt rá az esély, hogy egy izgalmas thriller, vagy egy stílusos film noir készüljön belőle, sajnos a feszültségkeltés, és a zsánerhez tartozó képi megoldások hiánya, valamint az eléggé unalmas férfifőszereplők miatt nem tudott kiteljesedni a film semelyik irányba sem. A szokásos Gryllus Dorka szexjelenet viszont kipipálva, szóval, akik miatta mennek be a moziba, azok nem fognak csalódni…

A Víkend teljes filmet itt tudják megnézni.

-BadSector-

Víkend

Színészek - 6.2
Rendezés - 6.6
Történet - 6.8
Stílus/látvány - 7.1
Hangulat - 5.1

6.4

KORREKT

A Víkend egy nézhető magyar bűnügyi film, viszonylag érdekes történettel, és korrekt rendezéssel. Sajnos a feszültségteremtés nem a rendező erőssége és a thrillerre jellemző filmes megoldások is hiányoznak a Víkendből. Gryllus Dorka miatt "egyszer-megnézős" film.

User Rating: 3.3 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu